Közélet

Több köpködőt is keres a rendőrség a Pásztor-ügyben

A Pásztor István leköpése kapcsán őrizetbe vett 41 éves nő nem azonos azzal a napszemüveges idősebb nővel, aki a múlt keddi inzultusról készült felvételeken is jól látható.

Ezidáig a sajtó is egyértelműnek tekintette, hogy a felvételről ismert nőt sikerült a rendőrségnek őrizetbe vennie. pedig a Pásztor István leköpése kapcsán őrizetbe vett 41 éves nő nem azonos azzal a napszemüveges idősebb nővel, aki a múlt keddi inzultusról készült felvételeken is jól láthatóan, közelről köpte le a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét – tudta meg a Népszava.

A lap értesülését a Budapesti Rendőr-főkapitányság is megerősítette: közölték, a videókon is jól kivehető, hogy az inzultusban többen is részt vettek, és a rendőrség jelenleg “valamennyiüket” keresi. Úgy tudják, az arcát nagy szemüveggel, magát árpádsávos kendővel takaró nő 60 év körüli lehet, szemben az eddig őrizetbe vett, ám azóta szabadlábon lévő 41 éves nővel.

Ahogy arról a Hír24 kedden beszámolt, a bíróság hétfőn döntött arról, előzetes letartóztatásba helyezi-e az asszonyt.  A védő az indítvány elutasítását és védence szabadlábra helyezését kérte mondván, hogy álláspontja szerint az előzetes letartóztatásnak sem az általános, sem a különös feltételei nem állapíthatóak meg. A bíróság az ügyészi indítványt megalapozatlannak, a védő indítványát megalapozottnak találta. A bíróság tehát úgy határozott, az asszony szabadlábon védekezhet, az ügyészség azonban rács mögött látná a köpdösőt továbbra is.
A meggyanúsított asszony egyébként büntetőeljárás hatálya alatt állt más bűncselekmények miatt a Kossuth téri köpködéskor, ráadásul korábban már erőszakos bűncselekmény miatt elítélte őt a bíróság. Akkor próbaidőre bocsátották – tudtuk meg a Fővárosi Főügyészségtől kedden.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik