Az éjszakai reptéri közlekedés nehézségeit firtattunk csütörtöki bejegyzésünkben. A BKK reagált írásunkra; mint írták dolgoznak a megoldáson.
A Budapesti Közlekedési Központ az alábbiakról tájékoztatja a BKV Figyelőn április 11-én megjelent, “Inkább megyek taxival” című bejegyzésével kapcsolatban.
A BKK előtt ismert a blogbejegyzésben említett kérdés, így szakembereink már korábban elkezdték az ezzel kapcsolatos munkát és jelenleg is dolgoznak a megoldáson. Ettől függetlenül Társaságunk számára fontosak az építő jellegű észrevételek, amit ezúton Önnek is köszönünk, s természetesen a jövőben is számítunk azokra.
A reptérre jelenleg vagy az M3-as metró – 200E busz átszállással, vagy pedig éjszaka a 950-es busz – 900-as busz átszállással lehet eljutni. Ezeken túl, a Budapest-Nyugati pályaudvarról hajnali 4 óra körül induló vonathoz, a 900-as autóbusz 4 óra 30 perckor Ferihegy vasútállomástól szintén csatlakozást biztosít a Liszt Ferenc Repülőtér 2-es terminálja felé. Így a belvárosból könnyen elérhetőek a reggel 6 óra körül induló repülőjáratok is.
Ezek a lehetőségek együtt, folyamatos kapcsolatot biztosítanak a belváros és a repülőtér között. Május 1-jétől sűrített menetrendet kívánunk bevezetni a 200E jelzésű autóbuszok vonalán. Ennek érdekében indítottunk társadalmi egyeztetést a 200E autóbusz turistaszezonhoz igazított nyári menetrendjéről.
A tervezett változtatással jelentős kapacitásbővítést fogunk elérni, járataink a nap nagy részében 10 perc helyett 7-8 perces követéssel fognak közlekedni. Terveink között szerepel az is, hogy hajnalban egy többlet 200E járatot indítunk Kispestről. A busz hajnali fél 5 körül indulna, még az első metró beérkezése előtt, de már a nappali útvonalon közlekedne. Az autóbuszra lehetőség lenne (Kőbánya-Kispesten, Gyömrői úton) már a külvárosokból érkező első nappali járatokról is átszállni.
Dolgozunk azon is, hogy este 23 óra és 23 óra 30 környékén a repülőtérről még egy vagy két 200E menetet indítsunk, ugyancsak Kőbánya-Kispesten át a Határ útig. A belváros felé, vagy onnan érkezve ezekben az esetekben is a 950-es éjszakai járathoz biztosítunk csatlakozást, ami komfortosabb megoldás, mint a pestszentlőrinci átszállás.
Ezeken a változtatásokon dolgozunk, amiket néhány napon belül véglegesíteni fogunk. Az egész éjszakára kiterjedő esetleges fejlesztésre (azaz a pestszentlőrinci átszállás kiküszöbölésére) viszont csak később lesz módunk.
A BKK elkötelezett a reptéri közlekedés fejlesztésében. Ennek értelmében a jövőben is arra törekszünk, hogy a Liszt Ferenc Repülőtérre utazó ügyfeleink számára a legpraktikusabb közlekedést biztosítsuk.
Fotó: BKK