Közélet

Rendőr kezére csapta az ajtót a menekülő tizenéves

Hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárás egy 17 éves fiú ellen Zalában, aki 16 éves társával menekülni próbált egy autóval a rendőrök elől, majd elfogásakor a rendőr kezére csapott egy ajtót - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.

Vasárnap délelőtt érkezett bejelentés a nagykanizsai rendőrkapitányságra, hogy a városhoz közeli Gáspár-hegyen járművezetői engedély nélkül száguldozik egy férfi. A közlekedési járőrök a helyszínen meg akarták állítani a Ladát, amelyben két fiatalember foglalt helyet, de az autó vezetője nem akart engedelmeskedni.

A sofőr a jelzést adó rendőröket észlelve előbb megállt, majd nagy sebességgel tolatni kezdett, ezért a járőrök kocsijukkal az autó után indultak. A menekülő autóvezető egy ház előtt lefékezett, majd utasával együtt kiugrott a kocsiból és a nyitott kertkapun keresztül az udvarba, onnan pedig a házba futott be.

A rendőrök az autó 17 éves vezetőjét és 16 éves utasát a házban elfogták, de az intézkedés során a 17 éves fiú az egyik járőr kezére rácsapta a ház bejárati ajtaját. A rendőr nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett, a fiú ellen pedig – őrizetbe vétele mellett – hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárás indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik