Közélet

Azért ütött a rabló, hogy elmenekülhessen

betörő (betörő)
betörő (betörő)

A betörők a tetőt bontották ki, hogy az éj leple alatt a házba jussanak. Egyikük kelepcébe került, és azért ütött, hogy kiengedjék a házból.

Kapcsolódó cikkek

A bűncselekmény még pénteken hajnalban történt a Hajdú-Bihar megyei Komádiban. A kiszemelt ház tetejére hajnali három órakor öten másztak fel: leszedték a cserepet, majd a nyíláson át ketten a házba osontak. Még fel sem tudták mérni a terepet, a zajokra felriadó lakók meglepték őket. Ekkor az egyik betörő a tetőn át elmenekült, a másik a házaspárra támadt és azt követelte, hogy nyissák ki neki az ajtót, hogy el tudjon szaladni.

A rendőrök még aznap elkapták őket: kiderült, hogy a bűnözők közül hárman 18 évesnél fiatalabbak. Csoportosan elkövetett rablás kísérlete miatt indult eljárás ellenük, kezdeményezték, hogy a bíróság helyezze őket előzetes letartóztatásba.

Kiderült, hogy az elfogottak közül ketten – és egy harmadik társuk – egy márciusi rablásban is részt vettek a településen. Akkor maszkkal a fejükön, szintén a tetőn át jutottak be egy családi házba, ahol egy idős házaspárt akartak kirabolni. Mivel az áldozatok nem engedelmeskedtek, a fotelhez kötözték őket, majd átkutatták a lakást. Pénzt és ékszereket vittek el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik