Közélet

Festménylopás – út szélén, nejlonban a két utolsó kép

lopott-festmény (ingyenes, festmény, ismeretlen németalföldi festőtől)
lopott-festmény (ingyenes, festmény, ismeretlen németalföldi festőtől)

Az áprilisban megtalált Csontváry képet kis híján elégették és a gyűjtemény utolsó két darabjára is szomorú sors várt volna.

Már csak két mű hiányzott a márciusban ellopott festményekből, Kádár Béla Válaszút című műve és egy ismeretlen németalföldi festő alkotása. A rendőrök ezt a két képet is megtalálták kedden, de nem akárhol, zacskóba csomagolva, az út szélére dobva. Az egyik előzetesben lévő gyanúsított egyik barátját kérte meg, hogy őrizze meg az „árut”. A segítőkész ismerős nem nézett bele a nejlonba, ám amikor cimborája rács mögé került, megijedt, hogy a nála lévő holmi is bűncselekményből származhat, ezért fogta a csomagot, és kitette azt az 5-ös főúton, a 37-es kilométernél.

A változékony időjárás nem kímélte az értékes festményeket, Kádár Béla negyvenmillió forintot érő képét például biztosan restaurálni kell – hangzott el a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdai sajtótájékoztatóján. Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese elmondta, nem tudni, hogy a mű ezek után mennyit fog érni. Az ismeretlen németalföldi festő kétmilliós festményét a sajtótájékoztatón is bemutatták, ám a Kádár festményt nem tudták elhozni, pontosan azért, mert nagy valósíznűséggel megviselte volna hőmérsékletváltozás.

Mint ismert, a méregdrága, összesen félmilliárd forint összértékű képeket március 15-én lopták el egy I. kerületi lakásból. A tolvajok több festményt is elvittek, köztük volt Csontváry Kosztka Tivadar Szerelmesek találkozása című alkotása, melynek értéke a negyedmilliárd forintot is meghaladja. Az alkotásra egy VIII. kerületi lakásban bukkantak rá befalazva április végén. Ekkor került elő két Mednyánszky-festmény is, melyek az egyik tettes hátizsákjában voltak. Nem sokon múlt, hogy Csontváry képét nem gyújtották fel, az egyik tolvaj ugyanis ezt tervezte.

Alig telt egy egy-két nap, újabb kép került elő.  Szinyei Merse Pál „Vadregényes táj” című festményét egy XX. kerületi lakásban rejtegették. A kép hetvenmillió forintot ér.

Az ügynek két gyanúsítottja van, ám Fülöp Valter újságírói kérdésre elmondta, nem zárható ki, hogy egy fővel bővülni fog a kör. Mint fogalmazott, annak az embernek sem jósol nagy jövőt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik