Gazdaság

A pénteki inflációs adatok alapján nincs szükség az alapkamat további emelésére – vélik közgazdászok, akik ennek ellenére arra számítanak, hogy a nemzeti bank legalább márciusig kitart kamatpolitikája mellett. A novemberi éves infláció 4,2 százalékos volt, leginkább az élelmiszer az üzemanyag és az energia drágult.
2010. 12. 10. 11:26
Csökkentett bérek, a szállítók kifizetése váltók segítségével, adóvisszatérítések visszatartása - ezek a lépések nem valamelyik fejlődő országban, hanem a világ legnagyobb gazdaságának önkormányzati költségvetéseiben váltak rendszeressé. A 2007-ben kezdődött recesszióból az USA lassan már kilábalni látszik - igaz, a munkahelyek teremtése rendkívül lassan halad - a városok és államok költségvetése azonban továbbra is egyre romló helyzetben van.
2010. 12. 10. 11:03
Korlátlan a befektetői kedv Hollandiában a magyarországi befektetési lehetőségek iránt – állapította meg Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára azt követően, hogy csütörtök este Hágában részt vett a nemzetközi hírű külpolitikai tudományos műhely, a Clingendael Intézet szemináriumán, amely a magyar kormány gazdasági stratégiájával foglalkozott. Elmondta, a konferencián tapasztaltak szerint az adóoldalon megtett lépéseket a [...]
2010. 12. 09. 21:10
Olvasói sztorik