„Ahogy mindenki másét, úgy a mi életünket is teljesen felforgatta a COVID, a járvány eltörölte a napi rutinokat és szokásokat. Abban, hogy a csapatom sikeresen alkalmazkodott ezekhez a változásokhoz, úgy gondolom, hogy az állóképességnek is fontos szerepe volt” – mondta Kemendi Zsolt, az Invitech vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese a Bitport CIO Hungary konferencián tartott előadásán, ahol a felsővezetői tevékenységeket egyfajta állóképességi sportként mutatta be.
Mi köze a triatlonnak a felhőszolgáltatásokhoz?
Az állóképességet nem véletlenül említette a szakember, ugyanis két éve kezdett el triatlonozni. A fizikailag és pszichikailag is megterhelő, ugyanakkor az állóképességet nagyon is javító sport kedvező hatása a munkájában is visszaköszönt; változott a szemlélete, a vezetői gondolkodása, és az, hogy miként dolgozik együtt a kollégáival. Erre a sportból kölcsönzött szemléletre pedig idén különösen nagy szükség volt.
A szakember a triatlonra való felkészülésében és a munkájában is több nagyobb kihívással szembesült az elmúlt években. Míg a hármas sportágnál az úszás – sőt a nyílt vízi úszás – nulláról történő megtanulása és az állóképesség jelentős javítása tartozott a legfőbb kihívások közé, addig a munkahelyén is mozgalmas időszakot élt meg.
Az elmúlt évben változott a szervezet és az üzleti fókusz is: míg bizonyos termékek kikerültek a portfólióból, addig más szolgáltatások, mint például a felhőmegoldások és az informatikai biztonság kiemelt hangsúlyt kaptak. Tavaly pedig kinevezték az Invitech vállalati szolgáltatások üzletágának vezetőjévé, komoly elvárásokat támasztva vele és csapatával szemben.
„Az idei üzleti tervünket 2019 utolsó negyedévében állítottuk össze. Tavaly decemberben már lehetett hallani a koronavírusról, de akkor még nagyon távolinak tűnt, így nem számoltunk vele. Egyrészt optimisták voltunk a 2019-es eredményekből és lehetőségekből fakadóan, másrészt új vezetőként ambiciózus, ugyanakkor nem teljesíthetetlen célokat akartam kitűzni” – összegezte a járvány előtti alaphelyzetet a vezérigazgató-helyettes.
Az már év elején jól látható volt, hogy extrém ráfordítások és helyzetek szükségesek ahhoz, hogy a sportban és az üzleti életben is megvalósítsa a terveit. De ahogy az sokszor lenni szokott, a nehézségek hamarabb megérkeztek, mint a sikerek. Márciusban „beütött” a járványügyi vészhelyzet, így a korábbi tervek egy csapásra megváltoztak, és teljesen új körülmények között kellett folytatni a munkát. Azonban a jó tervezés, a nem várt helyzetekre is kiterjedő alapos felkészülés, ahogy a sportban, úgy az üzleti életben is meghozhatja a jó eredményt.
A járványügyi helyzet egyik hozadéka az volt, hogy igen felgyorsított egyes piaci folyamatokat a digitalizáció terén. Igaz ez a felhőszolgáltatásokra is, amelyek kapcsán jelentősen megnövekedett igényeket kellett kielégíteni, így a meglévő megbízások mellett sok új kihívással keresték meg a céget. Rövid idő alatt jelentős energiákat kellett mozgósítani, hogy a partnerek kéréseit teljesítsék, de a jól felkészített mérnökcsapat elérte a kitűzött célokat. Az idevezető úton azonban nagy segítséget jelentett pár, a sportban már alkalmazott irányelv, ezeket is megosztotta a vezérigazgató-helyettes.
3+1 üzleti tipp a triatlon világából
1. A célokat jól kell meghatározni és megfelelő szakaszokra kell bontani, a nagyra törő tervek egyben nehezen emészthetőek és ijesztőek is lehetnek. A triatlonban 180 kilométer kerékpározás után a 42 kilométeres futás első hallásra rengetegnek tűnik, de ha arra gondolunk, hogy 8 darab 5,2 kilométeres kört kell futni, akkor a 8-as szám már elfogadhatóbb és emészthetőbb.
2. El kell érnünk, hogy a csapat azonosuljon a célokkal. Ehhez az is fontos lépés, hogy a vállalat gazdasági céljait lefordítsuk a kollégák saját mikrokörnyezetére, hogy az ő tevékenységük hogyan kapcsolódik az átfogó vállalati tervhez. Ebben nagy erő lehet, ez segít megteremteni azt a fajta közös kultúrát és közös megértést, amely érdekében a munkatársak időszakosan sokkal nagyobb ráfordításokra képesek.
3. Ha egy célért hajtunk és küzdünk, időnként akkor is elragad a hév, és ott is győzni akarunk, ahol nem kell. Ezért fontos egy edző/vezető, aki felismeri ezeket a szituációkat, beavatkozik és dönt, valamint kontrollálja a végrehajtást.
+1. A triatlonra azt szokták mondani, hogy van egy negyedik szám is: a frissítés. Nincs ez másképp az üzleti életben sem. A negyedév, fél év, év vége – mindig csak egy mérföldkő, ahogy elértük, már a következőt kezdjük. Éppen ezért egy vezetőnek a csapat frissítésére is figyelnie kell.
A mai felgyorsult és változó világban meg kell akadályoznunk a túlterhelést, néha fel kell szabadulni a stresszhelyzetek nyomása alól, és egyensúlyoznunk kell a csoportunk érdekei és a gazdasági érdekek között. Márpedig a tapasztalatok alapján elmondható, hogy a csapat érdekei az elsődlegesek, mert holnap és holnapután is versenyezni kell, ehhez pedig kipihent és koncentrálni tudó munkatársak kellenek.
Kiemelt kép: Getty Images