Üzleti tippek
Aerial view of Sierentz village in Haut-Rhin - Alsace, France

Íme, a kitörési lehetőség a hazai falvak számára

Szponzorált tartalom
Szponzorált tartalom

2018. 10. 19. 15:19

Az urbanizáció korában sem szabad megfeledkezni arról, hogy egy ország nemcsak nagyvárosokból áll, hanem a vidék, a falvak is fontos tényezőnek számítanak. A Pest megyei négyezer lelket számláló Ceglédbercel jó példája annak, hogy az okosvárosok mellett az okosfalvakra is érdemes odafigyelni. A digitális haladáshoz napjainkban már nincs szükség másra csak egy nyitott településvezetésre és egy megoldásszállító cégre.
Korábban a témában:

Az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája és az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete Okosfalvak címmel rendezett nemrég szakmai konferenciát Gödöllőn.

Ceglédbercel polgármestere a konferencia kapcsán a Kossuth Rádiónak elmondta: a világ rohamos technológiai fejlődéséből az is következik, hogy a falusias környezetben élők is szeretnének városias környezetben élni. A ceglédberceli digitalizációs folyamat a közbiztonság fejlesztésének gondolatából indult ki. A helyi vezetés már régóta szeretett volna a térfigyelés területén előrelépni, ezért kezdtek a full HD kamerarendszer kiépítésébe. Aztán ebből a tervből indult ki az okosfalu gondolata a testület, a polgármester és a kivitelező együttműködésével.

Török József hozzátette, hogy a kamerarendszer üzembe helyezése óta érezhetően javult a közbiztonság. Kiemelte egy másik sikeres projektjüket, a saját mobilapplikációjukat is, amellyel a többi között időpontot lehet foglalni a különböző szolgáltató intézményekhez. Az okostelefonos alkalmazást nemcsak a helyiek használják, hanem a környező településeken élők, az átutazók és a turisták is le szokták tölteni. További fontos fejlesztésnek számítanak az ingyenes wifi elérési pontok is.

Idősek támogatása a digitalizáció útján

Az interjúban szó volt arról is, hogy a fejlesztésekből az idősebbeket sem hagyják ki. A polgármester elmondta, hogy digitális tanfolyamokat is tartanak, ahol megtanulható a számítógépek és az okoskészülékek használata. Fontos, hogy nemcsak képzést, hanem eszközöket is, például laptopokat biztosítanak az érdeklődő nyugdíjasok számára. Mindezt a Segítő kezek infokommunikációs program keretében tudják megtenni.

Marton László

Az Invitech vállalati és kormányzati főigazgatója a Kossuth Rádiónak adott interjújában kiemelte: a digitalizáció nem csak a fiatalok igényeihez tud igazodni. Marton László példaként említette, hogy a digitális megoldások akár az orvosi receptek felírását is egyszerűbbé és gyorsabbá tehetik, ami segítheti azokat az időseket, akiknek már problémát okoz a rendelőbe való eljutás.

Ez még csak a kezdet

Ceglédbercelen komolyan veszik a fejlődést, és nem állnak meg az eddigi eredményeknél, hanem további fejlesztéseket terveznek. Ilyen például egy új közvilágítási rendszer kiépítése. Az energiatakarékosság jegyében mozgásérzékelős lámpákkal szeretnék felszerelni a községet.

Egy elektromos autótöltő állomás telepítése is a tervek között szerepel. Ráadásul a töltőpontot egy munkaállomással is kiegészítenék, így az átutazóban lévők akár dolgozhatnak is, ameddig az e-autójuk feltöltésére várnak.

Male plumber fixing water meter with adjustable wrench.
Okos mérőórától az okos falvakig – Így fejleszt az Invitech
A Dolgok Internete kitörési lehetőséget jelenthet a cégek és a kistelepülések számára is.

Érdemes kiaknázni a vidékben rejlő potenciált

Az Invitech vállalati és kormányzati főigazgatója elmondta: első lépésként a kisebb településeknek is meg kell tudniuk fogalmazni az igényeiket ahhoz, hogy elindulhassanak a fejlődés útján. Marton László szerint fontos, hogy amikor a digitalizációról és az okostechnológiáról van szó, akkor nem szabad megfeledkezni a falvakról sem. Ha ugyanis a fejlesztéseknél csak a városokra koncentrál mindenki, akkor az tovább mélyítheti a város és a vidék közötti szakadékot.

Azt látjuk, hogy a kisebb településeken élők is ugyanúgy szeretnék a mindennapi életüket könnyebbé tenni a technikai újdonságok által, legyen szó akár wifi-elérhetőségről vagy a közlekedés optimalizálásáról. Ugyanúgy megtalálhatóak ezek az igények a falvakban is, csak érthetően kisebb léptékben. Az Invitech koncepciója, hogyha ezeket a településeket összefogjuk, és régiós szinten egységesen kezeljük, akkor számukra is tudunk okosmegoldásokat kínálni – fejtette ki Marton László.

A „kicsik” számára is megfizethető a modern technológia

A szakember abban látja a fejlődés gátját, hogy számos település túlságosan költségesnek gondolja az okosfejlesztéseket, és ezért nem vágnak bele a projektekbe. Szerinte fontos szem előtt tartani, hogy kisebb keretösszegű beruházásokkal is lehet fejlődni. A technológiai kérdésektől sem érdemes „megijedni”, hiszen ez érthetően nem a kisebb önkormányzatok szakterülete. Sokkal inkább az a lényeges, hogy a községek, falvak is megfogalmazzák az igényeiket, majd pedig az infokommunikációs megoldásszállító már segíteni tud azok megvalósításában. A célok között szerepelhet akár a turizmus fellendítése, a nagyobb közbiztonság vagy az idősgondozás támogatása is.

Kiemelt fotó: Thinkstock

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.