Az infokommunikációs szakember kiemelt fontosságúnak tartja, hogy legyenek olyan szakmai műhelyek, amelyek a szolgáltatói érdekeken túlmutatva tudják képviselni a teljes ágazatot. Marton László szerint kiemelt jelentőségű az is, hogy a cégek készen álljanak a digitális fejlődésre – ez a piaci fennmaradás egyik feltétele.
Marton László több mint tizenöt éves vezetői tapasztalattal rendelkezik az üzleti infokommunikáció területén. Az Invitech Solutions nagyvállalati és kormányzati szegmensének vezetése előtt az ICT-üzletfejlesztési terület igazgatójaként dolgozott a társaságnál, fontos szerepet játszott az egyedi, ügyfélre szabott, integrált megoldások kialakításában, az ICT-szolgáltatások bevezetésében, illetve az Invitech Solutions megalapításakor a fejlesztési stratégia létrehozásában.
A Távközlési tagozat vezetőjeként a célom, hogy ebben a kiemelkedő jelentőségű szakmai bizottságban az iparág fejlődését nagyban elősegítő, professzionális javaslatok készüljenek. A digitális fejlődéshez elengedhetetlen, hogy legyenek olyan szakmai műhelyek, amelyek a szolgáltatói érdekeken túlmutatva, a teljes ágazat szempontjait képesek megjeleníteni. Ezért is nagy megtiszteltetés, hogy szerepet vállalhatok az IVSZ munkájában – mondta Marton László a kinevezése kapcsán.
Az IVSZ az informatikai, távközlési és elektronikai vállalatok szakmai szövetsége, az iparági és társadalmi érdekek képviselője. A szervezet egy nemzetközileg integrált, innovatív hazai infokommunikációs szektor megteremtéséért dolgozik, munkáját egy 12 tagból álló elnökség felügyeli és irányítja, köztük hatan tagozatvezetői szerepkört is ellátnak. A szövetség vezetésének tagjai kiemelt fontosságúnak tartják a digitális oktatás fejlesztését és a digitalizáció más iparágakra való hatásának nyomon követését.