Üzleti tippek

Klónjaikkal menekülnek a csaló cégek

admin
admin

2009. 02. 16. 07:55

Miután hivatala az elmúlt években nagy hatalmú érdekcsoportoknak tesz keresztbe, gyakran próbálnak nyomást gyakorolni rá, nem egy esetben politikusok is – nyilatkozta a Népszabadságnak Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke.

“Tény, hogy van egy cégekből álló csoportosulás, amelynek tagjai rendszeresen buknak meg kartellügyekben, és továbbra is biztosak abban, hogy a politika részéről védettséget élveznek. Mind a mai napig nem értették meg, miként lehet, hogy amíg szervezik a kartellt, addig van politikai hátszelük, amikor azonban mi is belépünk a történetbe, onnantól már nem működnek ezek a kapcsolatok. Ha csak egyszer is működnének, értelmét veszítené a GVH működése – mondta a versenyhivatal elnöke a lap hétfői számában.

Az építőipari kartellek feltárását nehezíti szerinte az is, hogy a nagyobb kartellező cégek alkalmazkodtak a helyzethez: a cégek többnyire jó nevű ügyvédi irodák szakembereit kérik fel arra, hogy tanítsák meg őket, miként rejthető el egy kartell, mit kell tenni akkor, ha a cégen rajtaüt a GVH. Van, ahol kifejezetten begyakoroltatják az alkalmazottakkal, mi a teendő ilyenkor.

Az elnök arról is szólt, hogy a kormánynak ki kellene mondania: akit kartell miatt elmarasztaltak, az biztos, hogy ki lesz zárva a jövőbeni kiírásokból.

Megjegyezte: gyanújuk szerint, amikor 2007 nyara körül már komoly fenyegetéssé vált, hogy a jogsértést megállapító kartellhatározataikat jogerősen helybenhagyhatja a bíróság, az érintett cégek megcsinálták saját klónjaikat. Már beépítettek maguk mögé új cégeket, oda tettek át munkákat, hogy ne lehessen őket kizárni a közbeszerzésekből a jogerős ítéletek miatt, és ugyanakkor legyen referenciájuk.

Ráadásul ezeket a cégeket nem is mindig Magyarországon hozták létre, hanem a környező országokban, tehát egy ilyen kizárást erre a körre is ki kellene terjeszteni – mondta a lapnak Nagy Zoltán.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.