Üzleti tippek

Csalibirodalom

Ma már nem dolgozik éjjel-nappal Juhász László, de a cége tavának közepén épített, üvegfalú teremből időnként még maga ellenőrzi, melyik termékük a „legnépszerűbb”.

Egy forgalmas útkereszteződésnél, egy régi furgon mellé állított kis kempingasztaltól, a Taksony és Soroksár közötti úton indult a ma már félmilliárdos éves forgalmat lebonyolító CUKK Horgászcsali Készítő Vállalkozás története. A kézzel készített halcsalit gyártó cég tulajdonosa, Juhász László annak idején, a nyolcvanas évek elején egyedül, kisvállalkozóként indult.
Több munkahelyen dolgozott, majd először baromfikereskedőként próbálkozott, de mivel úgy látta, hogy ez a terület nem tartozik a számára ígéretes ágazatok közé, kénytelen volt más megélhetés után nézni. Valami olyat keresett, amiben nagy lehetőségek lehetnek – emlékszik vissza.

Hölgyek CB-rádióval

Mivel horgászni szeretett, s akkoriban egyáltalán nem volt a boltokban nagy választék haleledelből, nekilátott kiépíteni üzletét. Hétfőtől csütörtökig a vidéket járta, és átvette a megbízott gyűjtőktől a földigilisztát és a lótetűt. („Ez utóbbira nagyon jól harap a harcsa” – árulja el a kezdeti sikerek egyik „üzleti titkát”.) Péntektől azután a Duna melletti népszerű horgászhelyek közelében árulta egyre inkább ismert és kelendő portékáját.

Ma már nem dolgozik éjjel-nappal, de annak idején „volt néhány kemény éve” – meséli. Eleinte egyszemélyes vállalkozásként működött: ő volt a munkás, a szállító és az adminisztrátor is. Ez az „üzleti modell” eredményesnek bizonyult ugyan, de aláásta Juhász László egészségét. (A sok cipekedéstől kialakult gerincsérve azóta szerencsére teljesen rendbejött.)
Az út menti árusítással induló üzlet néhány hét alatt beindult. „Kis asztalkát állítottam fel, és kiírtam egy táblára, hogy HORGÁSZCSALI. Egyszer csak jött egy idősebb hölgy, aki száz-száz csomaggal vett mindegyik fajtából, majd egy hétre rá egy fiatal hölgy jelent meg ugyanott, és CB- rádión (akkoriban mobiltelefon még nem volt) körbetelefonálta horgászboltos ismerőseit, hogy ők is vegyenek az árumból.”

Két nap alatt elfogyott a több hétre szánt készlet. „Pedig ma már nem lehetne eladni azt, amivel akkora sikerem volt annak idején” – állítja Juhász László. Indulásakor a saját maga által befőttesüvegekbe és kis tasakokba csomagolt konzervkukoricát és egyéb eledelt is „vitték, mint a cukrot” – idézi fel a hőskort. Ma már csak a nagyon magas minőségű és korszerűen, vonzó külsővel csomagolt terméket veszik meg.

Egy osztrák horgász

Az egyszemélyes vállalkozáshoz hamarosan egyre több alkalmazottat kellett felvenni, hogy teljesíteni tudják a megrendeléseket. Ekkor nagyobb raktárra is szükség lett: erre a célra Kőbányán béreltek egy harminc négyzetméteres helyiséget, de ez már egy év múlva szűknek bizonyult. Ekkor döntött a tulajdonos úgy, hogy mivel a terméket kellően megismerték az egész országban, „hazaköltözteti” a raktárt is Kunbábonyba.

A kilencven embert foglalkoztató kisüzem tulajdonosának sem állami, sem egyetemi kutatóhellyel nincs kapcsolata. A cég telepén a halak megfigyelésével kísérletezik ki a lehető leghatékonyabb terméket: a tó közepén épített, üvegfalú teremből figyelik, melyik táplálék a „legnépszerűbb”. A mai napig kézzel gyártott 130 különböző terméket szorosan a piac igényeihez igazítják: az évek során ötven olyan típus volt, amit már nem gyártanak, mivel nem voltak eléggé sikeresek.
A ma már Európa szinte minden országába exportáló CUKK Horgászcsali Készítő Vállalkozás bevételének 70 százalékát külföldi megrendelések teszik ki. A szükség esetén 24 órás termelésre is felkészült cég külföldi megrendelőinek egy része itt gyártatja le saját néven forgalmazott termékeit. Az induláskor azért szerencse is kellett, mondja Juhász László: akkor lendült fel az exportjuk, amikor egy osztrák üzletember egy különösen sikeres hét végi, magyarországi horgászat után otthoni partnereinek is megmutatta az itt vásárolt csalit.

A siker titka

Jó a kapcsolat az ügyfelekkel
A nagy sikerű, összepréselt halcsalit, a „bombát” például egy francia partner javaslatára fejlesztették ki.

Családi vállalkozás
A második házasságában élő, két gyermeket már felnevelt, most két másikról gondoskodó vállalkozó cége nemzetközi kapcsolataiért is felelős kereskedelmi ügyintézői posztot a feleség tölti be.

Időzítés
Ez a cég, mint gomba a földből, szinte a semmiből indult; az ilyen eredményért nagyon meg kell dolgozni – összegzi az elmúlt több mint két évtized tapasztalatait a cégtulajdonos. Szerinte ma már egy hasonló kaliberű induló vállalkozásnak sokkal nehezebb dolga lenne.

Környezetbarát bomba

A cég évente több millió forintot fordít reklámra. Különösen az új termékeket szükséges megismertetni és megszerettetni a felhasználókkal. Juhász László elárulta, hogy csak itthon kell erre pénzt áldozniuk. Külföldön, hírnevüknek köszönhetően, már egyáltalán nincs szükségük ilyesmire.

A márka elsősorban annak köszönheti népszerűségét, hogy természetes anyagokat használ, és így környezetkímélő horgászatot tesz lehetővé. Ez pedig Európa nagy részén ma már jelentős előnynek számít.

A vállalkozás legnagyobb sikere egy hozzávetőlegesen egykilónyi súlyú, kocka formájúra préselt, természetes anyagokból készült halcsali, a „bomba”, melynek az a különlegessége, hogy egy hozzáadott növényi fehérjének köszönhetően nem ázik szét rögtön a vízben. A halak így nem tudnak vele könnyen jóllakni, hosszú ideig kénytelenek csipegetni. Így szükségtelenné válik az úgynevezett zsákos vagy vödrös beetetés, melyet természetvédelmi okokból egyre több helyen tiltanak is. Egy-egy horgászat alkalmával ugyanis az ilyen típusú etetés során 5–10 kiló táplálékot is beszórnak a horgászok. Az el nem fogyasztott csali nagy része pedig lerakódik a víz fenekén, és tartósan szennyezi.

Horn Gabriella

Keretes

Ajánlott videó

Olvasói sztorik