A szervezet 2005. szeptember 23.-án Budapesten tartotta soron következő ülését, amelyen döntöttek az osztrák AWS (Austria Wirtschaftsservice) tagfelvételéről, valamint a 2006. évi programról.
A 2007-2013 időszakra szóló Versenyképességi és Innovációs Keretprogramhoz (CIP) a NEFI által készített javaslatot elfogadta az Európai Bizottság. Ennek egyik leglényegesebb pontja, hogy ne csak a magántőke alapok, hanem az állami alapok számára is legyen nyitott a CIP, hiszen éppen a magántőke hiánya miatt van szükség ilyen eszközre. Megfontolásra került az a felvetés is, hogy a rendelkezésre álló keretösszegek alacsonyak, különösen, ha az Unió további bővítési szándékát is figyelembe vesszük. A NEFI CIP-pel kapcsolatos véleményét eljuttatta a tervezetet jóváhagyó európai parlamenti képviselőkhöz is, a témában egy találkozót szervezett az Európai Parlament illetékes képviselőivel, melynek eredményeiről a brüsszeli képviselettel is rendelkező felek a budapesti találkozón számoltak be.
Az elmúlt évek során a NEFI (Network of European Financial Institutions for SMEs) több tanulmányt készített a kkv szektor finanszírozásáról. Ezek lényege a „best practice” (legjobb gyakorlat) eljárások kijelölése az európai törvényhozás részére, illetve az uniós keretprogramok kialakításához megfelelő háttér-információ biztosítása a döntés előkészítő, és döntéshozó testületek számára.
Az Unió új tagjai közül csak a szlovák, a lett és a magyar fejlesztési bank kérte felvételét a NEFI-be.
Az MFB Rt., ahogy azt köszöntőjében Czirják Sándor vezérigazgató elmondta, a tavasszal átalakított „Sikeres Magyarországért” Vállalkozásfejlesztési Hitelprogram közel félszáz beruházási céljával, a mikro-, kis- és középvállalkozóknak a kedvezményes kamatozású és hosszúlejáratú hitelekkel lehetőséget ad a kkv szektor további fejlődésének.

Már Európát kóstolgatja az új húsevő drog, nálunk is volt fogás
Eddig még soha nem fordult elő az Egyesült Államokban, hogy kormányzati figyelmeztetést adjanak ki egy kábítószer miatt. Még a nagy fentanilkrízis sem váltott ki olyan reakciót, mint az opioidhoz kevert, sokak által zombidrognak nevezett xilazinos verzió. A helyzet rendezése azért is égetően fontos, mert az ország története legsúlyosabb kábítószer-túladagolási válságát éli át.