A célpont és az időpont előbb volt meg, és csak utána bukkantunk az akcióra. A felemás megítélésű fapadosok egyike sem kínál Budapest-Madrid közvetlen járatot, ám nemzeti légitársaságunk koraőszi kampányába berakta ezt a desztinációt is. Érdemes tudni, hogy a call centeres foglalás és a netes foglalás között pontosan 5000 forintnyi különbség van, így ismét behozta éves díját a dombornyomott kártya, amivel neten is lehet fizetni.
Utazókörökben terjed egy urbánus legenda egy bizonyos emírről, aki a Ferihegy 2-n elfogyasztott két szendvicsért és egy cappuccinoért cserébe lecsatolta Rolexét, majd pedig kitette a még a zsebében lapuló gyémántberakásos mobiltelefont is, a fennmaradó hátralékról pedig váltót állított ki, miközben könnyeivel küszködött. A legenda persze nem igaz, ennek ellenére továbbra is arcátlanul drága minden nemű élelmiszer országunk nemzetközi légikikötőjében. Az érv, miszerint ez mindenütt így szokás, több mint csúsztatás. 
Amikor tényleg lendületben a város
Madrid három órányi repülőútra van tőlünk nyugatra, az időeltolódás viszont naptári években mérhető. Ennek első és legszembetűnőbb jele, hogy a reptérről metróval is be lehet menni a városba. És ez csak az egyike a város 14 metróvonalának! 5,25 euróért (alig 1300 forint) tízes gyűjtőjegyet vehet az ember, ráadásul itt egy utazáson belül ingyenes az átszállás, egy lebélyegzés addig érvényes, amíg fel nem jön az ember a föld alól. Ellenőr nincs, a hasbaverős rendszer ellen egyetlen emberjogi szervezet sem tiltakozott, a metrórendőrségnek pedig körülbelül az az egyetlen feladata, hogy a kerekesszékeseket a számukra kiépített liftekhez irányítsa. A kocsik légkondicionáltak, az ülések műanyagok, karcmentesek és tiszták, és a körülbelül 5 milliós városban a legdurvább csúcsidőben is jut ülőhely a rámenősebb nyugdíjasoknak.
A földfelszínen már jobban érződik a latin temperamentum: olyan durva manővereket követnek el – és néznek el egymásnak dudálás nélkül – az autósok, amiket a terepjárós vállalkozói szubkultúra már itthon is csak pironkodva vállal be a legrosszabb pillanataiban. A közlekedési morál nyilván az illetékeseket is aggaszthatja, mert a gyorsforgalmi utak mátrix-kijelzőin elrettentésként rendszeresen kiírják az adott hétvégén közúti balesetben elhunytak – rendszerint bőven kétjegyű – számát.
Lélegzetelállítás 
A világvárosok nevezetességeinek és múzeumainak árát ismerve itt is borsos belépőkre számítottunk. A nem kortárs spanyol festészet fellegvárának számító Prado olcsóbb, mint egy matinés pesti mozijegy, ráadásul a pincében található kontinentális étterem mind kínálatban, mind árfekvésben reális alternatívája a múzeumi sugárút tradicionális kifőzdéinek. Aki igazán garasoskodó, az kombójeggyel veszhet el a festészet Bermuda-háromszögében: a Prado képtár, a Thyssen-Bornemissza galéria és a Reina Sofia kulturális központ kiállítótermeiben a meghökkentően élethű Velasquezektől az álomszerű Dalikon át az intellektuálisan is kihívó Picassókig vándorolva.
Az építészet hívei már ebben a múzeumi negyedben is csupa szép épületet, teret és szobrot láthatnak, de az igazi kielégülést a madridi királyi palota és a vele szemben levő bazilika nyújtja. A palotában
persze felfoghatatlan mennyiségű antik holmi található, szó szerint a hispán birodalom aranykora van itt kiállítva. Az igazi meglepetést mégis a vele szemben található bazilika nyújtja. Noha külsőre nem tűnik különbözőnek a katolikusok hagyományos kereszt-alaprajzú, és közepén óriási kupolateremmel ellátott székesegyház-modelljétől, a belső díszítés mégis jobbára non-figuratív, meglepően színes és a templomokat meghazudtolóan jó hangulatú. Nemhiába: az épület alig 100 éves, és csak 1992 óta funkcionál felszentelt katedrálisként.
|
Az Escorial megtekintésére legalkalmasabb nap a szerda: egyrészt a turisták java hétvégére tesz egy ilyen komoly kirándulást, így elkerülhető a tömeg, másrészt pedig szerdán ingyenes az unió állampolgárainak – mint azt a pénztárnál megtudtuk. „Könnyen jött, könnyen menjen!” – gondoljuk, és a tárlatlátogatás előtt elosonunk az ajándékkereskedéstől jobbra található kávézóba. Sajnos képtelenek vagyunk dzsentriskedni: a legelvetemültebb költekezési vágy (giga-szendvics, kávé, sör) ellenére is csak annyi a számla, amennyiért a Liszt Ferenc téren buborékot sem kapnánk a vizünkbe. Nem beszélve arról a hihetetlen tényről, hogy a spanyol pincérek egyszerűen nem várnak el borravalót, még talán kicsit sértésnek is tekintik, egyfajta lekezelésnek.
Kikapott a Real…?
V. Károly és II. Fülöp rezidenciái után a Totó király otthonát is meg kellett néznünk, hiszen megyeszurkerek lennénk, vagy mi… A szervezett társasutazások legnagyobb problémája az, hogy az igazán dögös bulikból óvatossági megfontolásból többnyire kihagyják az embert. Kevés programszervező engedné be 65 ezer ember közé gyámoltalan magyar turistáit. Nos, a mienk nem katalógusos társas út volt, és vendéglátóink sem nyápic idegenvezetők, ezért olyan jegyünk volt a Real Madrid stadionjába, amiről álmodni sem mertünk. A kakasülőre kényszerülő, de ennek ellenére végig boldog Leverkusen szurkolókkal ellentétben mi egy középmagas szektor első sorából nézegethettük, ahogy több százmillió eurónyi világhíresség küszködik a gyepen.
A férfiprogramok mellett jutott idő a női vágyak kielégítésére is. A legismertebb spanyol ruhamárkák (Zara, Mango), de még a franciák is (például a Promod) az uniós kiugró életszínvonal és vásárlóerő ellenére is jó harmadával olcsóbbak az itthoni márkaboltjaiknál, és nemcsak leértékelés idején.
Egyszóval kinek ezért, kinek azért, de mindenképpen érdemes egy hétre ellátogatni a spanyol fővárosba. Aki tart a forró szezontól, de tél idején szívesen vesz egy kellemes fényterápiás kirándulást, annak bátran ajánlható az őszi időszak.
