Pénzügy

Vannak, akiknek már megjött a nyugdíj, de még nem mindenkinek

Pénteken este adtuk hírül, hogy jó esély van még a nyugdíjak aznapi érkezésére. A GIRO Zrt. rendszereiben ugyanis a Magyar Államkincstár (MÁK) által indított valamennyi nyugdíjtranzakciót aznap elszámolták, és elküldték a bankoknak.

A MÁK pedig a Portoflio kérdésére adott válaszában többek között ezt írta:

 Az érintettek számára az utalások a jogszabály szerinti határidőre a mai napon (=pénteken) megtörténnek.

A lap szerint ez úgy értelmezhető, hogy a pénz már megérkezett a számlákra, vagy ha a GIRO Zrt a MÁK kérésére még nyitva tartja a rendszert, akkor lehet, hogy az átutalások egy része később teljesül.

Korábban még úgy tudtuk, legfeljebb este hatig érkezhetnek a nyugdíjak, és nem biztos, hogy mindenki megkapja pénteken. Ehhez képest nagyon jó hír volt ez. De vajon tényleg megkapta-e minden érintett pénteken a járandóságát?

Meglett az életmentő gyógyszer, de van, aki hiába várta az sms-t

A veszprémi olvasó, akiről először írtunk, pénteken este telefonon jelezte, hogy ő hét óra körül megkapta a banki sms-t, tehát megérkezett a nyugdíja. Akkor már elég rosszul volt a gyógyszere hiánya miatt, aggódtunk is, nehogy valami nagy baj legyen. Szombaton felhívtuk, hogy minden rendben van-e. Nyolckor nyitott a patika, férje ki tudta váltani a gyógyszert, az idős nő be is vette, és kilenc óra körül már kezdte kicsit jobban érezni magát. A férje nyugdíja még ekkor sem érkezett meg.

Volt, aki pénteken öt óra körül jelezte Facebookon, hogy megérkezett a pénze, másoknak kicsit később, este nyolc, kilenc után is érkezett még nyugdíj. És többen számoltak be arról is, hogy szombaton reggel, hat, illetve hét óra, fél nyolc körül kapták meg a banki értesítést. Egyik olvasónk még azt is megírta, már a 2,7 százalékkal megemelt összeg érkezett meg nekik szombat reggel.

De ugyanígy kaptunk olyan jelzéseket is, hogy akárcsak veszprémi olvasónk férjének, másoknak sem jött meg még a jó hírt hozó sms, szombaton kilenc óra után nem sokkal sem.

Az OTP szombaton napközben ezt az üzenetet tette ki a honlapjára:

Tisztelt Ügyfelünk!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy az Államkincstártól beérkezett nyugdíjak lekönyvelése megtörtént. A nyugdíjak bankkártyával, illetve a hétvégén nyitva tartó bankfiókokban hozzáférhetőek. Köszönjük a türelmét.

Ugyanakkor információink szerint van olyan OTP-s, aki mégsem kapta meg.

Aki postán várja a nyugdíját, annak időben fogják kivinni:

Nyugdíj: a posta menetrend szerint fog kézbesíteni
Akik nem átutalással kapják a nyugdíjukat, azoknál nem lesz késés.

Kiemelt kép: MTI / Balázs Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik