Pénzügy

Valamit tervezhet az MNB a takarékokkal

fókusztakarék (fókusztakarék)
fókusztakarék (fókusztakarék)

A bankháború főbb mozzanatai:

Nem mondhatni, hogy a nyár uborkaszezont hozott a takarékoknál. A közelmúltban kirobbant bankárháborúról (Spéder Zoltán, Demján Sándor, Takarékbank, FHB, OTSZ) naponta jöttek elképesztő hírek, majd módosították a takarékokról szóló törvényt és Németh Lászlóné helyett új kormánybiztost neveztek ki. A postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos, Bártfai-Mager Andrea pedig a Monetáris Tanácsból érkezett – emlékeztetett az Azénpénzem.hu.

A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) csütörtöki közgyűlésén pedig Bártfai-Mager arról beszélt, hogy „lezárult egy szakasz az integrációs folyamatban”. Ez kétségtelenül így van, amit az is mutat, hogy az SZHISZ igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai kivétel nélkül lemondtak. Új (nyilvánvalóan az irányváltáshoz illeszkedő) vezetőket pont egy hét múlva választanak.

Közben az FHB többségi tulajdonában lévő SZHISZ igazgatósága önkéntes javaslatára az alapszabályban rögzítették, hogy üléseiken az MNB képviselője állandó meghívottként, tanácskozási joggal vehet részt. Az MNB persze amúgy is jókora szerephez jut az új törvény miatt, hiszen a bankfelügyelet ellenőrzése alá rendelték a teljes takarékszövetkezeti szektort.

A lap szerint a mostani történések tükrében némiképp fenyegetőnek azonban az hangzik, hogy az MNB leszögezi: az integráció központi szervei jelentős szabályozási és irányítási jogosítványokkal bírnak az FHB csoport működésére. Vagyis tét lehet az FH irányítása is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik