Pénzügy

Megreccsent Spéder birodalma a tőzsdén is

tőzsde (Array)
tőzsde (Array)

Egy óra alatt 15 százalékos gyengülést szenvedett el a Spéder Zoltán nagyvállalkozó zászlóshajójának számító FHB szerdán a tőzsdén – írta a hvg.hu. A papírokat fél tizenegy körül 580 forint alatt adták-vették, ami jóval alacsonyabb az egyéves negatív rekordnak számító 636 forintnál.

A trend hetek óta lejtmenetet mutat, és az FHB-részvények értéke még messze van a történelmi mélyponttól, a 2013 szeptemberi 305 forinttól – írta a lap.

A tőzsdei árfolyam vélhetően a napokban kitört bankárháború eseményeire reagál. Demján Sándor az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökeként múlt kedden nyílt levelet írt Orbán Viktornak, amelyben arra kérte a miniszterelnököt, hogy akadályozza meg a 130 ezer részjegytulajdonos (családtagjaikkal együtt mintegy 600 ezer ember) kisemmizését.

A Takarékszövetkezetek erre szintén nyílt levélben támadtak vissza Demján Sándorra. Viszont váratlan fordulat is történt a Demján-Spéder csörtében: a Takarékszövetkezetekért egyesület kiállt a hazugsággal vádolt OTSZ-elnök mellett.

Végül Orbán is válaszolt Demjánnak, kifejtette: a kormány ellenzi, hogy a takarékszövetkezetek FHB-részvényeket vásároljanak, és meg is teszik ez ellen a szükséges lépéseket. Ezek után a bankfelügyelet ellenőrzése alá került a teljes takarékszövetkezeti rendszer, illetve az eddiginél nagyobb jogkört kapott az integrációs szervezet, miközben súlytalanná vált a Takarékbank, amelyben jelentős befolyása van az FHB-csoportnak. A törvény már nem is nevezte meg a Takarékbankot mint az integráció központi bankját. Mindezt 24 óra alatt tolták keresztül a parlamenten. Már a keddi parlamenti szavazás után látszott, hogy megroggyan a tőzsdén az FHB: szinte azonnal felfüggesztették a papírok kereskedését. Elmaradt a Takarékbank rendkívüli közgyűlése is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik