Szeretnék az „Éget az állami sofőrhiány: lehet, hogy jól átverte az oktatója” című cikkükhöz néhány kiegészítő információval szolgálni – ezzel a mondattal kezdte levelét az az oktató, akinek már régen a bögyében van, mennyire korrupt a sofőrképzés..
Az oktató védelmében és kifejezett kérésére nem áruljuk el a nevét – nevezzük Istvánnak, mint Móricz Zsigmond Rokonok c. regényének főhősét (bár a mi Istvánunkat még nem szippantotta be a korrupció, és feltehetően nem is fogja). Kérdeztünk az országban vizsgáztatókat is. Ők is megerősítették István állításait, de a nyilvánosságot senki nem merte vállalni a sok negatív magyar példa miatt. Úgy vélték ugyanis, hogy mindenki rosszul jött ki a dologból, aki nyilvánosan felvállalta a korrupciógyanús ügyek kiteregetését.
Egyébként egyetértettek abban: nincs szükség a személyes „szereplésre”, mert ahogy a cikkből is kiderül, minden bizonyíték adott, csak elő kell szedni a statisztikákat. Azokból világosan kiderül a tisztesség és a korrupció is.
Igen, a jogsi megvehető
Az oktatók és a vizsgáztatók mind azt mondták a 24.hu-nak: a hírek igazak, valóban megvásárolhatóak a vizsgák. Sőt, van, ahol át is lehet jelentkezni egy megkenhető iskolához, ha az eredeti helyen erre nem volt lehetőség, és nem ment a vizsga.
Más visszaélések is vannak azonban, és az ellenőrzés egyáltalán nem olyan következetes, és szigorú, mint ahogy azt a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) írta nekünk – derült ki abból, amit sokéves tapasztalatuk alapján megosztottak velünk a szakmában dolgozók.
Nem lehetséges a csalás? Dehogynem!
Az állami sofőrképzéssel kapcsolatban a Nemzeti Közlekedési Hatóság azt írta nekünk, hogy „a képzést megvalósító intézmény és a vizsgáztató jól elkülönül majd egymástól, így fel sem merül az esetleges csalás gyanúja”. István szerint ez nem igaz, és teljes tájékozatlanságról árulkodik. Hiszen a képzést gazdasági társaságok vagy egyéni vállalkozások végzik, a vizsgáztatást pedig a megyei kormányhivatalok közlekedési felügyelősége bonyolítja le.
A képzőintézmények pedig jól ismerik a megyékben tevékenykedő vizsgabiztosokat, illetve azok is a területükön dolgozó oktatókat, iskolavezetőket. Sőt, mi több, egyesek szoros baráti kapcsolatot ápolnak egymással, amit nem is titkolnak (közös élményekről posztolt fotók a Facebookon). Oktató, vizsgáztató, főnök, ellenőr együtt. Véletlenül pont azok, akiknél kiemelkedően jó a vizsgasikeresség is.
De mindez keveseket zavar. Mondták is Istvánnak, mit kukacoskodik: az oktató és a vizsgáztató is emberből van, miért ne barátkozhatnának a munkán túl.
Balhé az nincs
Ez az urambátyám kapcsolat azonban megkérdőjelez sok mindent, nemcsak a vizsgáztatást, hanem az ellenőrzések hitelét is. Volt olyan eset, hogy meg sem volt az oktatási napló, a baráti ellenőr mégis rendben találta azt. István szerint nem egy alkalom akadt, hogy több ezer kilométer eltérés volt az autó számlálója, és a között, hogy a vezetési karton szerint (elvileg) hány kilométert vettek a tanulóvezetők. Ami azt jelenti, hogy a pénzükért nem adták le a tanulóknak az oktatók a gyakorlati órákat, hanem e nélkül küldték őket vizsgázni. (Ami egyébként elvileg teljesen kizárt, szabálytalan.)
Balhé azonban nem lett az ügyekből. Meg abból sem, amikor a másodállású oktató, aki (miután főállású munkahelyén ledolgozott 168 órát) még 190-200 óra gyakorlatot is tartott (papíron) havonta. Vagyis ugyanannyit, mint egy főállású oktató. Elhiszi ezt valaki? Úgy látszik, az ellenőrök igen.
Csak papíron van meg a kötelező vezetés
Megerősítették, a nagy kategóriáknál (teherautó, busz) sűrűn fordul elő, hogy a tanulók nem vezethetik le a kötelező órákat. Ennek több oka is lehet. Vannak olyan iskolák, ahol egyszer vezetnek a rutinvizsga előtt, és kétszer, esetleg háromszor a forgalmit megelőzően. Persze a vizsgára csak akkor tud menni az illető, ha a kötelező óraszám levezetését aláírta. És ezt mindenki alá is írja, ha nem akar egy évet várni a hivatásos jogsira.
Persze a gyakorlás hiánya megmutatkozik a vizsgán, bár nem minden esetben, mert nyilván aki gyakorlott vezetőként kezdi a nagy kategóriát, annak kevesebb óra is elég lehet. Aki pedig gyengébb? Ahhoz mit ad Isten, egy ismerős vizsgabiztost „sorsol” a gép (bár ez inkább személygépkocsi kategóriában jellemző). És siker! A gyakorlatlan tanulónak is megvan a vizsga – vázolja István a szokásos történetet. Nyilván ilyenkor nem „jófejségből” engedik át az illetőt – tette hozzá.
Szerinte egyébként a gyakorlati oktatást nem tudják hatékonyan ellenőrizni, a tantermi elméleti oktatást pedig vidéken nemigen kontrollálják, mert messze van. Persze annál az iskolánál, ami a vizsgabizottsághoz közelebb van, akár naponta háromszor is megjelenhet az ellenőrzés. Így aztán a statisztika is rendben van – jegyezte meg.
A pofátlanságnak nincs határa
Egy vizsgáztató hozzátette: nem elég, hogy gyakran nem adják le a kötelező óraszámot, hanem, ha megbukik a tanuló, beszedik tőle a pótórák és a pótvizsga díját (amit aztán szintén nem adnak le), plusz ekkor már egészen életszerűen bevethetik a kenőpénzt is. És ha a biztos nem hajlítható (vagy csak ígéret szintjén kerül hozzá a pénz), akkor az oktató még azt is beadhatja végül az ismét megbukott sofőrjelöltnek, hogy „olyan hülye voltál, hogy lefizetéssel sem lehetett átengedni téged”.
Könnyű lenne kideríteni, kik csalnak a vizsgáknál
A megszólalók szerint egyébként egyszerű lenne kiszűrni, kik korruptak: csak meg kellene hogy nézzék a statisztikákból, melyik vizsgabiztos, milyen rendszerességgel szerepel egy bizonyos oktatónál, és ott milyen (az átlagot jóval felülmúló) eredményt produkál. Az átlagtól eltérő adatok azonnal megvilágosítanák, hogy hol lehet csalás – értettek egyet mindannyian.
Megkérdeztük az NKH-t, ők végeznek-e ilyen típusú összevetést, de válaszukban erre nem tértek ki. Azt írták, hogy a folyamatos ellenőrzés általában véletlenszerű, és ezenkívül konkrét panasz alapján is végeznek vizsgálatokat.
Hiába mondott neveket is az írásos panaszban
István egyébként volt olyan bátor, hogy a hibákat, hiányosságokat, visszaéléseket és a korrupciót nevekkel együtt (oktatók, vizsgáztatók, ellenőrök) nemcsak szóban, hanem írásban is jelezte az illetékes elvtársaknak. Mi több, kifejtette azt is, az ellenőrzés konkrétan hogyan, hol, hány évre visszamenőleg találhat bizonyítékot például a visszaélésekre vonatkozó állításaira. Bejelentése nyomán azonban nem azt a statisztikát vették elő, amiből kiderülhetett volna a turpisság. Végül lezárták a vizsgálatot azzal, hogy nem megalapozott a panasza, nem volt visszaélés.
Az írásbeli bejelentés alapján intézkedés, érdemi kivizsgálás, esetleg rendőrségi feljelentés nem történt. A kormányhivatal megkérte az igazgatót, hogy vizsgálja ki az ügyet. Az igazgató pedig jelentette a kormányhivatalnak, hogy minden rendben van.
Nem véletlen, kicselezhető
Mivel úgy tudtuk, sorsolással dől el, ki melyik vizsgáztatóhoz kerül, rákérdeztünk, mi a helyzet, ha az illető nem vesztegethető meg, de közben a korrupt oktató már beszedte a „biztos vizsgáért” kért pénzt. Megtudtuk, a kenőpénz legtöbbször ilyenkor sem kerül vissza a sofőrhöz. Ha átmegy a tanuló a vizsgán, akkor azért nem. Ha pedig nem megy át, akkor azt szépen megindokolja az oktató (lásd feljebb: olyan hülye voltál…).
Bár elvileg véletlenszerűen dől el, melyik oktató melyik vizsgáztatóhoz kerül, ez mégsem feltétlenül így van. Mert könnyen meg lehet hekkelni a rendszert (elég az entert addig nyomogatni, amíg a „véletlen” úgy nem alakul, hogy a megfelelő vizsgáztató kerüljön a megfelelő oktatóhoz). És ezt meg is teszik. De ezen túl is belenyúlhatnak a „véletlenbe”. Ráadásul védhetően meg is tudják indokolni a „korrekciót”. Szóval bár a szoftver véletlenszerűen dobja ki a párosítást, mégis irányított (lehet) a beosztás – jelentette ki István, amire a többiek is helyeseltek.
Kész átverés
Az NKH jó támpontnak ajánlotta a fogyasztóvédelmi mutatószámokat azoknak, akik éppen az autósiskola kiválasztása előtt állnak, István azonban úgy látja, a delikvens nem lesz sokkal tájékozottabb a mutatóktól, mert azok teljesen torz képet adnak. Például a képzési óraszámról, ami attól is függ, milyen messze van a gyakorló/vizsgáztató terület az iskolától (azt a távot minden nap le kell vezetnie a tanulónak). Aztán biztosan több lesz a képzési költség egy vidéki autósiskolánál, mint pl. egy budapestinél.
A vizsgasikerességi mutatót pedig nagy átverésnek tartja. Ha azt akarja az oktató/az iskola, hogy a mutató minél kedvezőbb legyen, nem jobban fog dolgozni – mert már nem is tud jobban –, hanem megpróbál valamit intézni a vizsgabiztosnál – tette hozzá.
Alul, felül is sárosak
Kíváncsiak voltunk arra is, vajon mennyire szövi át a rendszert a korrupció, milyen arányban vesznek részt benne az oktatók és a vizsgáztatók.
Megszólalóink azt mondták, az oktatók közül nincs mindenki benne mélyen a simliskedésben, csak néhány fő, többen pedig csak alkalmanként intézik el így a „nehéz eseteket”. A maradék fele kimarad, negyede fél, a többi morcos, és szívesen kitálalna. És sok vizsgáztató is van, aki egyáltalán nem fogad el csúszópénzt.
Azokban a megyékben, ahol a vezetés tűzzel-vassal irtja a korrupciót (ilyen is van), ott a becsületes vizsgáztatók megbecsült emberek. Viszont, ahol dúl a korrupció, ott jellemzően a „fejétől bűzlik a hal”, és a tisztességes vizsgáztatók – finoman fogalmazva – nem a vezetők kedvencei. Nyilvánvalóan ennek megfelelően alakul a megyékben az autósiskolák és a vezetés viszonya. Ahol a vezetés korrupcióellenes, ott a hasonló elveken működő iskolák a megbecsültek. Máshol pedig a simlis iskolák ápolnak jobb kapcsolatot a vezetéssel.
A korrupt kollégák pedig a jó kapcsolataik révén (néhány megyében) úgy viselkednek, mint akik sérthetetlenek.
Életveszélyes ami megy
Az, hogy olyan embereket engednek át a vezetési vizsgán, akik nem felelnek meg a követelményeknek, többfajta kockázatot is rejt – értett egyet vele minden megszólaló. Egyrészt veszélyt jelent a többi közlekedőre nézve (autósokra, gyalogosokra, vagyis mindnyájunkra). Másrészt óriási baj az, hogy mindez „természetes”.
István szerint a szomorú a dologban az, hogy mindenki azt mondja: „Elmegyek, megcsinálom a jogsit!” én nem azt, hogy „Elmegyek, megtanulok vezetni!” Az emberek fejében az van, hogy kis pluszpénz nélkül nem is lehet a jogsihoz jutni.
Volt már sok olyan tanulója, akik szerették volna megvenni a vizsgát. Sőt, ami ennél is durvább, anyuka, apuka kereste meg azzal, hogy a gyereknek intézze el a jogsit. Mondta, „sajnos” nála ez nem megy. A helyzetet kiválóan jellemzi, hogy ezt nem nagyon akarták elhinni neki.
