A rendszerváltást követően az a furcsa helyzet alakult ki nálunk, hogy nagy külföldi magánalapítványok, mint a Rockefeller vagy a Soros, hosszú évekig a jótékonykodás hazai ügyét is a hátukon vitték amellett, hogy súlyos milliárdokkal támogatták a kelet-európai civilszféra talpra állását, illetőleg a demokrácia megerősödését. Ez elterelte a figyelmet arról, hogy milyen szűkösek az erre fordított hazai magánforrások.
A demokratikus intézményrendszer megerősödésével lassan háttérbe húzódtak a külföldi magánalapítványok, és ez láthatóvá tette az ezen a területen tátongó űrt. A hiány nagyságát jól érzékelteti, hogy amíg a külföldi magánalapítványok Magyarországon máig milliárdokat osztanak évente, a hazaiak körülbelül évi 400 millió forintot tudnak összegereblyézni.
|
A hiányt valamennyire a Magyarországon megtelepedett multik és külföldi cégek pótolják, melyek otthonról hozzák a jótékony célú adományozás kultúráját. Tegyük hozzá, a jótékony célú támogatásoknak a PR-értéke is igen nagy.
A Vodafone és a Matáv ilyen irányú tevékenysége meglehetősen közismert. Ahogy azt Papp-Váry Borbála, a Generali-Providencia Biztosító Rt. kommunikációs igazgatója is elmondta, normális esetben a cégpolitika integráns része a jótékony célú alapítványok működtetése, hiszen a vállalat a társadalom felelős szereplőjeként határozza meg önmagát.
A biztosítónak egyébként szakmai érdeke is a betegségek megelőzése – tette hozzá. A Generali által létrehozott Varázshegy Alapítvány, amely az asztmás és allergiás gyerekek gyógyítását segíti, illetőleg ezen betegségek megelőzését szolgálja, komoly anyagi támogatást nyújt a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézetnek.
Nem csak pénzről van azonban szó – hangsúlyozta Papp-Váry Borbála, hiszen az anyagi támogatás mellett gyakran végeznek társadalmi munkát is a biztosító dolgozói. Segítenek a kertrendezésben vagy az osztály dekorálásában. De az is a munkatársak bevonását szolgálta, hogy megszervezték a „céges” gyerekek szűrését – sokan ekkor szembesültek azzal, hogy valamilyen mértékben maguk is érintettek. Ez egyébként nem meglepő, az allergia népbetegség.
|
Nálunk a jótékonyság korántsem része a cégkultúrának. Arról beszélhetünk inkább, hogy csak néhány cégvezető, üzletember érzi szükségesnek az adakozást. Ritka madár ezen a területen például Demján Sándor építési vállalkozó, vagy a fiatalabb generációból a Jaksity György (a Tőzsdetanács elnöke), Bajnai Gordon (a Wallis Rt. vezérigazgatója), Winkler Gyula (a Wallis Rt. igazgatója), Küllői Péter (a Wallis Fb-tagja) alkotta „négyesfogat”.
A négy fiatal üzletember még 1996-ban határozta el, hogy jövedelme egy részét jótékony célra fordítja: életre hívták a Mosoly Alapítványt. A mára az egyik legnagyobb magyar magánalapítvánnyá növekedett Mosoly a krónikusan beteg, fogyatékos, illetve nem megfelelő szociális, egészségügyi és oktatási feltételek közt élő gyermekeket támogatja.
Az alapítók persze nem csupán a jövedelmüket mozgósították, hanem kapcsolatrendszerüket is. Így lehetséges, hogy körülbelül évi 100 millió forintot fordíthat nemes céljaira az alapítvány. Az is filozófiájának része, hogy maguk az alapítók is tevékenyen részt vesznek a programokban, hiszen az anyagi támogatás mellett a közösségvállalást is fontosnak érzik.
|
Nehéz megmondani, hogy a hazai leggazdagabbak, a „TOP 100″ kultúrájából vajon miért hiányzik szinte teljesen a társadalmi felelősségvállalásnak ez a formája. Annál is furcsább ez, mert a világban nemcsak az amerikai vagy a nyugat-európai milliárdosok, hanem még az orosz mágnások és – térségünkhöz közelítve – a lengyel pénzemberek is szükségét érzik a donációnak.
A magyar milliárdosokat egyfajta menekülési kényszer jellemzi, állandóan előre szaladnak a több pénz, a nagyobb hatalom irányába. Mintha örökké attól félnének, hogy ha adakoznak, elolvad a vagyonuk, lemaradnak a „versenyben”. De talán még ennél is jobban rettegnek attól, hogy szembe kell nézniük a gazdaság veszteseivel, illetve a társadalom margójára szorult betegekkel és fogyatékosokkal. Meglehet, a közösségvállaláshoz elengedhetetlen kiegyensúlyozottság hiányzik belőlük.
