A főnök, aki minden feladatot beosztottjaival végeztet el, majd később sajátjaként adja tovább a megszületett anyagokat. Aki semelyik beosztottja észrevételeit és kritikáját nem fogadja el, és emiatt az alkalmazottnak kell kétszeresen dolgoznia. Ami viszont a főnök számára természetes. Ismerős a szituáció?
A narcizmusra hajlamosak közül rengeteg vezető kerül ki, hiszen a sikerek eléréséhez nem árt egy jó adag önimádat. De aki feljutott a csúcsra, felfokozott önimádatával akár a vállalatot is tönkreteheti.
Nagyravágyó magányosok
A narcisztikus személyiségűek egy sikeres, számukra vonzó ideálkép elérését tűzik ki célul. Hogy ennek meg tudjanak felelni, ahhoz nem elég az objektív siker, a környezetüknek is olyan tükröt kell tartania, ami azt mondja, ők a legkiválóbbak. Ezért a narcisztikus vezetők idővel elvesztik realitásérzéküket, egész egyszerűen nem tűrnek meg maguk körül olyat, aki bírálni meri őket, ellenségnek tekintik. Segítséget elfogadni is képtelenek az ilyen személyiségek, mivel az egyet jelentene az én-ideál gyengeségével. Kapcsolatot létesíteniük sem könnyű, mert félnek kitenni magukat az esetleges sérüléseknek. Ugyanakkor folyamatosan kínozza őket az elismertség és a dicsérő szó iránti vágy, de igazi kapcsolatok híján, saját észlelésük szerint ritkán kapják meg, s ez végül krónikus magányosságérzethez vezet. Sok narcisztikus személynek vannak rejtett szuicid hajlamai, ami például a vakmerő autóvezetésben nyilvánulhat meg.
A narcizmus fogalmához mindenki negatív jelentéstartalmat társít, pedig nehéz nélküle sikereket elérni. Ez a véleménye Manfred Kets de Vries-nek, a francia INSEAD egyetem leadership-kutató professzorának. A téma az utóbbi időben azért vált aktuálissá, mert a vállalati botrányok szereplőit valószínűleg a túlzott narcizmus hajszolta bele a hatalmi visszaélésekbe.
Az elharapódzó egocentrizmus a határok be nem tartásához vezet, egész egyszerűen azért, mert az ilyen személyek nem ismerik fel a határokat. Azt gondolják, a szabályok többé már nem érvényesek rájuk. Elvesztik realitásérzéküket, és csak azt hallják meg, amit hallani akarnak, mert a kritikát képtelenek feldolgozni.
Mégis sikerre van ítélve ez személyiségtípus manapság. Mivel az ilyenek a kritikát és a korlátozó tényezőket egyszerűen nem veszik figyelembe, készek kockázatos megoldásokat választani, márpedig a kockázatvállalási hajlam ma minden álláshirdetésben szerepel. Nem beszélve arról, hogy az önimádóknak általában jó szónoki képességeik vannak, mivel az elismertséghez elengedhetetlen a jó kommunikációs készség.
Félreveztő lehet az is, hogy magukat olyan emberekkel veszik körül, akik imádják őket, így kívülről úgy tűnhet, könnyen motiválják és lelkesítik munkatársaikat. De nemcsak ezért látszanak jó vezetőknek, hanem azért is, mert saját magukkal szemben kitűzött elvárásaikat víziókban fogalmazzák meg, ez a képesség pedig szintén jó pont egy potenciális főnök számára. Ráadásul minden cég esetében szerencsés, ha csillogó, magabiztos személyiségek képviselik a külvilág felé.
Kizsákmányolt beosztottak
A narcisztikus vezető azonban a beosztottak réme. Nem tűr meg versenytársat maga körül, a jó képességű munkatársak repülnek, míg a kevésbé alkalmasok megmaradhatnak, sőt szerény sikereket is elérhetnek. De nem elég gyengébb képességűnek lenni, a beosztottaik rajongania is kell főnökéért. Ha veszélyt érez, az önimádó főnök akár az általa látszólag kedvelt, több éve vele dolgozó mukatársait is aggályok nélkül dobja ki a cégtől.
A narcisztikus vezetőket saját elvárásaik kínozzák, nem tudják reálisan megítélni saját képességeiket. Ezért a környezetüket zsákmányolják ki, munkatársaik képességein élősködnek, mások munkájával „villognak” a főnökök és a szakmai közönség előtt.
Beosztottaik ötleteit negligálják, egészen addig, míg a feladat végén ki nem derül, valóban helytelen a saját elgondolásuk, ezért az alkalmazott kezdheti újra a munkát, saját hibáján kívül. Persze a többletteljesítmény a főnök számára természetes, köszönet nem jár érte. A frusztált és mérges alkalmazott hiába akar beszélni a vezetővel, süket fülekre talál. Gyakori tünet az is, hogy a beosztottak saját képességeikben kezdenek el kételkedni az ilyen vezető mellett.
Élő bomba a főnöki irodában
Sajnos az ilyen vezető nemcsak a beosztottak számára jelent gondot, a vállalatot is veszélybe sodorhatja. A sikerek megrészegítik és csak még magabiztosabbá teszik. Különösen veszélyes, amikor az egyik alapító, aki sikerre vitte a céget, esik át a ló túlsó oldalára. Az ilyen vállalatok tiszavirág életűek, rövid tündöklés után a vezetők miatt eltűnnek a süllyesztőben.
Az ilyen karizmatikus főnök ugyanis az idők folyamán olyan szervezetet fog kialakítani, amely maga is süket a kritikára. A lejtőn akkor indul el a cég, amikor fittyet hány a külső, objektív jelzőknek, mamilyen például a részvényárfolyam- vagy bevételcsökkenés, a növekvő gond a likviditással.
A narcizmus megfertőzi az egész vállalatot. A vezetőért rajongó beosztottak csak olyan döntést fognak hozni, ami a „nagyfőnöknek” is tetszik, a kívülről jövő információkat mindenki megszűri. Aki mást akar, az általában elhagyja a céget, két dudás nem fér meg egy csárdában. Igaz, a vezető már a kiválasztásnál is inkább a szimpátiára, nem a szakmai képességekre alapoz. A legrosszabb esetben a narcisztikus személy megbénítja az egész vállalatot, és végül mindenki az utcára kerül.
