Az eddigi átpolitizált, túllihegett, agyonheroizáló vagy éppen deheroizáló szemlélettel szakít Kézdi-Kovács Zsolt dokumentumfilmje, amelyet „Az a nap, a miénk” címmel most mutatnak be a 34. Magyar Filmszemlén. A film megdöbbentő hitelességgel, történelmi pontossággal és ugyanilyen meghökkentő szubjektivitással mutatja be október 23-át.
Elbeszélt történelem – nem mellébeszélőkkel
A dokumentumfilm az „oral history”-ra épül, vagyis az 1956. október 23-ai eseményekben résztvevők személyes beszámolóin alapul. Ez az „elbeszélt történelem” azonban nem mellébeszélésből áll össze, nem akadozó nyelvű szabadságharcosok, nyugalmazott tábornokok mondják el a talán sosem volt csatákat, soha át nem élt élményeiket, nem olyanok szólalnak meg, akikről később kiderül, hogy az események közelében sem jártak, illetve azok az események nem is léteztek egyáltalán…
Kézdi-Kovács filmjében ugyanis egy-két kivételtől eltekintve csak olyanok jelennek meg, akiket egy különleges filmes eljárással az egykori mozgókép-felvételekről minden kétséget kizáróan azonosítani lehetett. Ők tényleg megérdemlik, hogy megosszák emlékeiket.
Persze ezek a beszámolók ötven év távlatából természetesen pontatlanok, de ettől még érdekesek, izgalmasak. A felkészült szerkesztő-rendező igyekezett a pontatlanságokat is kiszűrni. Ezt pedig igen nagy hatékonysággal tette, merthogy a film után e sorok írója utánanézett az események többségének, és azok mindegyike úgy történt, illetve történhetett, ahogyan azt Kézdi-Kovács bemutatta.
Színészek, rendezők, dramaturgok ifjú serege
És ezek után áruljuk el a film legfőbb attrakcióját, azt, hogy olyan szereplők szólalnak meg hitelesen, akiket egyébként sokan ismernek, ismerünk: a Színház- és Filmművészeti Főiskola egykori hallgatói, akik diákként vettek részt az október 23-ai felvonuláson, tüntetésen, majd később jelen voltak a Sztálin-szobor ledöntésénél, illetve a Rádió ostrománál is.
De kik is szerepelnek a filmben? A színészek közül a legismertebbek Garas Dezső, Bodrogi Gyula, Törőcsik Mari, Harkányi Endre és Balogh Emese (elnézést a kihagyottaktól…), a rendezők közül Léner Péter, Angyal Mária, Makk Károly, Bacsó Péter, Elek Judit, Bácskai-Lauro István, Sára Sándor, a díszlet- és jelmeztervezők közül Gombár Judit. A dramaturgokat többek között Csurka István képviselte, a vágókat pedig Kármentő Éva (aki egyébként ennek a dokumentumfilmnek is a vágója).
A rendezők közül is kihagytunk egyet, méghozzá magát a film alkotóját, Kézdi-Kovács Zsoltot, aki szemtanúként szintén megszólal, de szerkesztőként és riporterként is „bele-beleszól” a filmbe, hiszen az elhangzottak sokszor kommentárt, helyreigazítást, pontosítást igényelnek.
Az ő beszámolóik, amelyek egymástól többnyire függetlenül hangzanak el, hol egybecsengenek, hol ellentmondanak, de mindenképpen hozzájárulnak ahhoz, hogy hitelesebben lássuk azokat az eseményeket, amelyeket eddig csak tankönyvekből (vagy abból éppen nem), illetve más filmekből, dokumentumfilmekből tudtunk.
A körömcipő, a szerelem és a paprikás csirke
S melyek is ezek a személyes elemek, élmények, amelyek olyannyira áthatják a filmet, és amelyek olyannyira meghitté, meghatóvá, megdöbbentővé avagy humorossá teszik a történelmet?
Például az, hogy Balogh Emese magas sarkú körömcipőben vagy lapos, utcai lábbeliben tette-e meg a sok kilométeres utat a Petőfi-szobortól a Bem térig. Hogy a menzán ebédeltek-e vagy otthon? Hogy van-e korona a Kossuth-címeren? (Nincs.) Vagy hogy hogyan találkoztak össze véletlenül szerelmespárok (Bodrogi és Törőcsik), férjek-feleségek egymással a tömegben?
Makk Károly miként keveredett egy tank ormára a Rádiónál, miközben egyre csak arra gondolt, hogy forgatnia kell a filmgyárban? Hogy mit mondott Tánczos Gábor budapesti ifjúkommunista-vezető a tömegnek, és hogyan reagált a felvonulók áradata minderre? (Egyesek szerint kiröhögték, mások szerint éljenezték…)
Hogy Bacsó Péter miképpen akadályozta meg Örkényt és Karinthy Ferencet abban, hogy megegyék a paprikás csirkét, mert időközben kitört a forradalom? Hogy valaki a Bem téren kitalálta a „Ruszkik, haza!” jelszó helyett a „Nyissák meg a kuplerájokat” szlogent.
Hogy volt valaki, aki mindenről lekésett, és sehol sem volt ott – és ezt el is ismeri! (Elek Judit). Sára Sándor azt felejtette el, hogy kivel ment el petíciót átadni a pártvezetésnek vagy a miniszterelnöknek, vagy valakinek, aki ezekhez hasonló volt… Csurka Istvánnak a táskáját lopta el egy élelmes portás a nagy kavarodásban, ő maga pedig a tüntetés helyett inkább MEFESZ-szervezet alakítását javasolta október 23-án, a legkritikusabb órákban.
Akik nem szólaltak meg ….
Végül arról is érdemes szót ejteni, hogy néhány híres rendező, író, illetve kritikus nem szólal meg a filmben, pedig az archív felvételeken, a Focus Fox cég különleges technikai eljárásával őket is azonosították. Így a rendező Szabó István, a forradalomban a barikádokon – valóban! – harcoló Moldova György, illetve a híres-hírhedt MGP, azaz Molnár Gál Péter színikritikus nem nyilatkozott Kézdi-Kovácsnak, pedig a nagyközönség alighanem az ő személyes tapasztalataikra is kíváncsi lett volna.
És már nem szólalt meg, mert ő már tényleg nem szólalhatott meg: Sinkovits Imre, aki 1956. október 23-án szavalta el a Nemzeti dalt a Petőfi-szobor talapzatán.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
