FN

Az állami támogatások és a magánérdekek összehangolásának jótékony hatását jól mutatja az ipari innovációs parkok számának gyors ütemű, a kormányt is zavarba ejtő gyarapodása. A parképítési boom egyike a jelenlegi kormányzati ciklus ritka sikertörténeteinek, s a szemlélőben azt a benyomást kelti, mintha a politikusok ez alkalommal megpróbáltak volna menedzser-fejjel gondolkodni. A hazaiakat és a külföldi [...]
1997. 09. 10. 00:00
Fél évtizedes fennállásának egyik legsikeresebb évkezdetét könyvelhette el 1997 első felében a holland Nationale-Nederlanden (N-N) Biztosító. A társaság díjbevétele június végéig megközelítette a 11 milliárd forintot, a teljes szerződésállományra vetített úgynevezett állománydíj pedig elérte a 23 milliárdot. Ezzel az N-N egyértelműen vezetője az életbiztosítási piacnak: részesedése meghaladja a 37 százalékot.
1997. 09. 10. 00:00
A csupán néhány milliónyi vagy tízmilliónyi szabad pénzzel rendelkező cégek kevésbé profitálhatnak a brókercégek közötti árversenyből, így körükben az értékpapír-vásárlás tranzakciós költségei arányaiban magasabbak. Azt azonban egyik megkérdezett szakértő sem kívánta megbecsülni, hogy vajon hány millió forintig előnyösebb inkább lekötni a pénzt, s mekkora összegtől kedvezőbb az állampapírok vásárlása. Jaksity György, a Concorde Értékpapír Ügynökség [...]
1997. 09. 10. 00:00
Mosonmagyaróvár határában építi fel második üzemét a Geko Hungária Élelmiszeripari és Kereskedelmi Rt. A beruházás 200 millió forintba kerül – ebből 100 milliót a részvénytársaság saját erőből teremtett elő. A 6500 négyzetméteres területen egyelőre 1200 négyzetméteres iroda és üzemcsarnok épül, amely a termelés növekedésével akár duplájára is bővíthető. Az év végére elkészülő létesítményében többek között [...]
1997. 09. 10. 00:00
Néhány éve még megütközést keltett, ha egy-egy hazai "vállalati bank" lakossági szolgáltatásokkal próbálkozott. Ma már viszont e hitelintézetek is egyre inkább a polgárokat veszik célba. Az új termékek azonban szinte mindig hagyományos módon kerülnek a piacra: a bank meghirdeti, s szinte azzal egy időben be is vezeti a kidolgozott szolgáltatást, melyet az ügyfelek a megszokott bankfiókokban vehetnek igénybe. A hamarosan induló Bankárház Kft. elle
1997. 09. 10. 00:00
Az úgynevezett unit-link biztosításoknál az ügyfél maga döntheti el, hogy a biztosítási díj formájában befizetett megtakarításait milyen befektetési konstrukcióban helyezhetik el a biztosító szakemberei. Az Univerzál esetében az N-N három úgynevezett eszközalapot (állampapír-, részvény- és vegyes alapot) hozott létre, amelyek között előre meghatározott arányban oszlik meg az ügyfelek megtakarítása. Az átlagosnál magasabb kockázatok miatt azonban [...]
1997. 09. 10. 00:00
A svájci Neue Zürcher Zeitung (NZZ) - a bécsi Világgazdasági Kutatóintézettel (WIIW) együttműködve - "nyár végi pillantást" vetett Közép- és Kelet-Európa országainak gazdaságfejlődésére. Az átfogó jelentés - amelyet az NZZ közölt - a piacgazdasági átalakulás törékenységét hangsúlyozza.
1997. 09. 10. 00:00
– ELSŐSORBAN olyanra, amely értékelhetően növeli a fejlesztési forrásokat – mindenekelőtt a sajátokat, de a megszerezhető kölcsönforrásokat is. Azaz az állami támogatások rendszerében erősíti a beruházási támogatások szerepét – összegét és arányát egyaránt. – MÁSODSORBAN olyanra, amely kiküszöböli a jelenlegi gyakorlatból a sürgetettséget, a források elapadásától és/vagy a rendszer gyors megváltozásától való félelmet, az emiatti [...]
1997. 09. 10. 00:00
PARLAMENTI NYITÁNY. Két hónapos pihenés után hétfőn megkezdte őszi ülését az Országgyűlés. Horn Gyula miniszterelnök nyitóbeszédében kiemelte: idén 18 százalék körül állapodhat meg az infláció, amit jövőre 13 százalék alá szeretnének szorítani. A kormányfő 21 százalékos nyugdíjemelést is kilátásba helyezett 1998-ra. A magyar küldöttség a NATO-val e héten kezdi meg tárgyalásait Brüsszelben, az Európai Unió [...]
1997. 09. 10. 00:00
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a közeljövőben várhatóan nem fogja megemelni irányadó dollárkamatait - szakértők szerint ez szűrhető le Alan Greenspan elnök hétvégi előadásából. A devizapiacok körüli bizonytalanságot mi sem jellemzi jobban, minthogy a múlt héten széles sávban - 1,84 és 1,80 között - ingadozott a dollár márkaárfolyama.
1997. 09. 10. 00:00
A mezőgazdaság nyolcvanas évek elejétől sokasodó válságjelenségei - a társadalmi gazdasági rendszerváltás agráriumot ért hatásaival elegyedve - a termelés drasztikus visszaesését okozták. Ugyanakkor a stratégiai célok - például az uniós csatlakozás - egyre sürgetőbbé teszik az ágazat helyzetének stabilizálását, sőt növekedési pályára állítását. A növekedés legnagyobb korlátja az alacsony színvonalú technikai felszereltség. Az alábbi elemzés az en
1997. 09. 10. 00:00
A Legfelsőbb Bíróság – a Fővárosi Bíróság ítéletét megváltoztatva – elutasította az Általános Értékforgalmi Banknak (ÁÉB) a Power Kft. ellen benyújtott kártérítési keresetét. A bankot összesen 256 millió forint kár érte, mikor jóhiszeműen kifizette – leszámítolta – a Nabo Kft. 56 millió forintról, valamint a Power Kft. 200 millió forintról szóló váltóit. Utólag ugyanis kiderült: [...]
1997. 09. 10. 00:00
Mozog a sajtó. Lapok szűnnek meg, főszerkesztők jönnek és mennek, új orgánumok születnek, meglevőket magánosítanak, hatalmas banki sajtóportfoliót halmoznak fel – mert a tulajdonos, vagyis a gazdaság így dönt. A döntések jelentős részét anyagi megfontolások indokolják: például az orgánum ráfizetéses, vagy nyereségrátája nem kielégítő, mert kevés az előfizető és a vásárló, s így nem vonzó [...]
1997. 09. 10. 00:00
A német gazdaság dinamikus fejlődésére számítanak a Deutsche Bank (DB) elemzői, akik szerint a húzóerőt továbbra is az export jelenti majd. A napokban közzétett jelentés szerint ugyanakkor a munkanélküliségi helyzet nem javul számottevően. Az elmúlt héten egyébként Bonn mellett Párizsban is rekordmértékű kereskedelmi többletről számoltak be.
1997. 09. 03. 00:00
1Egyedi elbírálás alapján, illetve kiemelt ügyfelek számára, 2 Az ÁB-Aegonnál szolgáltatói biztosítás a neve, 3 Tűzkárra, 4 Az általános felelősségbiztosítás tartalmazza, 5 Az általános, a munkáltatói, a termék és környezetszennyezési egy csomagot alkot (a Providenciánál ez utóbbi nincs benne), de az utolsó három (a Providenciánál kettő) elhagyható. Forrás: biztosítók AB-Aegon Ahico Argosz Colonia Garancia Generali5 [...]
1997. 09. 03. 00:00
Az 1990 előtti időszakban jelentős mértékű beruházási deficit halmozódott fel a magyar gazdaságban, hasonlóan más átalakuló országokhoz. Az invesztíciók ágazati összetétele csak 1995-től mutat ezen hiány csökkenésének irányába. A vállalatok beruházási tevékenysége azonban - elsősorban forráshiány miatt - mindmáig messze a kívánatos szint alatt marad.
1997. 09. 03. 00:00
A cég neve Székhely Tevékenységi kör Tulajd. hányad iR3 Video International Kft. Székesfehérvár Tv-video kombinált készülékek és videorekorderek gyártása 100% Philips Car Systems Kft. Sárbogárd Autórádiók, CD-váltók és magnódeck-mechanikák gyártása 100% Philips Monitor Magyarország Kft. Szombathely PC-monitorok gyártása 100% Philips Key Modules Magyarország Kft. Győr Autórádió-deckek gyártása 100% Magyar Hangszóró Rendszerek Kft. Székesfehérvár Hangszóró rendszerek [...]
1997. 09. 03. 00:00
A nemzetközi kereskedelmi megállapodásokban vállaltak miatt hazánk egyre kevésbé támogathatja a régi gyakorlat szerint a külpiacokra szánt élelmiszer-ipari termékeket. A lassú átmenet ideig-óráig még lehetőséget adna ugyan az agresszív, közvetlen exporttámogatásra, a szakemberek szerint azonban nem ez a jövő útja: a közvetett támogatások révén jobb eredményeket lehet elérni. Ezt segíti a tavaly létrehozott Agrármarketing Centrum is.
1997. 09. 03. 00:00
Magyarországon jelenleg mintegy 100 vámszabad terület működik. Az IKIM féléves statisztikái szerint az ipari vámszabad területek kivitelének 54 százalékos és behozatalának 35 százalékos bővülése jelentősen meghaladta az export és az import átlagos növekedési ütemét (- 15, illetve 14 százalék). Az 1996-hoz viszonyított 1145 millió dolláros exporttöbbletből 742 millió dollárt tett ki a vámszabad területek exportja. [...]
1997. 09. 03. 00:00
Teljes jogú Visa-tagságát – melyet tavaly novemberben kapott meg – e hónaptól váltja kártyákra a Daewoo Bank. A hitelintézet rögtön négy termékkel rukkol elő, melyek egyaránt kérhetőek forint-, dollár- és márkaalapú számlákhoz. A Visa Classic, Business és Gold kártya akár az ügyfél fotójával is megrendelhető. A banknak a Daewoo Motor járműveiből vásárló kártyabirtokosai számára indított [...]
1997. 09. 03. 00:00
Gyors döntés várható a Diósgyőri Acélművek (DAM) Rt. privatizációjának ügyében. Bár az ajánlatok beadási határideje augusztus 27-e volt, így az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-nek szeptember végéig lenne ideje az értékelésre, az igazgatóság jövő heti ülésének napirendjén már szerepel a tender. Amelyre - egyelőre úgy tűnik - egyetlen érvényes ajánlat sem érkezett.
1997. 09. 03. 00:00
Olvasói sztorik