FN

A közelmúltban megszületett amerikai médiatörvény lehetőséget nyújt a távközlési, szórakoztatóipari, audiovizuális cégeknek ahhoz, hogy közös vállalkozásokat hozzanak létre az új típusú technológiákra alapozva. Ehhez képest Magyarországon a médiatörvény arra sem fordít figyelmet, hogy olyan technológiák jelentek meg, mint például a digitális műsorsugárzás. Ráadásul miközben az adatok, tárolásuk, elosztásuk, feldolgozásuk a fejlett világ központi kérdésévé válik, [...]
1996. 02. 28. 00:00
A magyar műhold fölbocsátását valószínűleg elsősorban a kormány fizeti. Eldőlt ugyanis, hogy az Antenna Hungária és az Israel Aircaft Industries (IAI) által fele-fele arányban összeadott 50 millió forintos alaptőkével 1993-ban alapított MagyarSat Kft. Ceres szatellitjének 16 analóg csatornájából négyet az állam bérel. Az 1998-tól 11 évig működő műhold egy-egy sávjáért kezdetben évente 2,7 millió dollárt [...]
1996. 02. 28. 00:00
Az Öböl-államoknak szembe kell nézniük a realitásokkal. A közel-keleti gazdaságokban az 1970-es években megtermelt olajvagyon rossz szokásokat szült: egyetlen szektortól való függőséget, pazarló költekezést és túlzottan bőkezű szociális juttatásokat. Nagy kár lenne – hangoztatják a közgazdászok -, ha az idei mérsékelt olajár-emelkedés háttérbe szorítaná ezt a felismerést, és a kormányok nem folytatnák a szubvenciók csökkentését, [...]
1996. 02. 28. 00:00
Utolsó felvonásához érkezett az Iparbankház “csendes” felszámolása: a pénzintézet fiókjai február 9-én bezártak, és a múlt héten aláírták azt szerződést, amelynek értelmében a Konzumbank átveszi a hitelállomány és a fiókok, valamint a személyzet egy részét. Az Állami Bankfelügyelet (Baf) – a még folyamatban lévő ügyek lezárása után – február 28. helyett június 30-án vonja be [...]
1996. 02. 28. 00:00
Szép üzleti sikereket hozott tavaly a magyar búza a külföldi vevőknek. Eközben itthon egymásnak estek az érintettek. Vádaskodások sora, parlamenti interpelláció, mezőgazdasági bizottsági kihallgatás, versenyhivatali, számvevőszéki vizsgálat követte egymást, pedig jóformán azt sem lehetett tudni, miről folyik a vita: megbízható adatok hiányában az elemzők ellentmondó következtetésre jutottak. A főhivatali késlekedés, bizonytalanság már az új termés [...]
1996. 02. 28. 00:00
A pénzügyminiszter lemondása csak tovább erősítette az árfolyamok tartós zuhanásába vetett hitet a befektetőkben. Némi pánikhangulattal fűszerezve a remegő kezűek eladási megbízásai hozzájárultak ahhoz, hogy a hét első néhány napján többszáz forinttal mérséklődjenek a vezető részvények árai. A távozó pénzügyminisztert azonban a külföldiek java része kedvező megítélése ellenére sem tartja pótolhatatlannak, így az alacsony árfolyamok [...]
1996. 02. 28. 00:00
Az új devizatörvény értelmében, ha devizakülföldi devizabelfölditől 365 napnál rövidebb hátralévő futamidejű hitelviszonyt megtestesítő papírt óhajt megvásárolni, ahhoz külön devizahatósági engedély szükséges. Az állampapírok adásvétele körül kialakult bizonytalanság miatt az Államadóság Kezelő Központ közleményben tisztázta a piacon lévő papírok forgathatóságának kritériumait. Eszerint a korábban megkapott devizahatósági engedélyek továbbra is érvényben vannak, sőt a hatályuk alá [...]
1996. 02. 28. 00:00
Az elkövetkező hónapokban a befektetőket esetleg sokkolhatja, hogy az infláció néhány százalékkal meghaladja az állampapírok hozamát. E tény egyesekben az 1993-as kamatleszorítás rémét idézheti fel. Kétségtelen, hogy az infláció és a kamatszint a csúszó-leértékelési rendszer miatt átmenetileg elszakadhat egymástól. Hosszú távon a kamatszint nem lehet alacsonyabb az inflációs rátánál, kivéve persze, ha a pénz értéke [...]
1996. 02. 28. 00:00
Az agrárkormányzat rég látott kedvezményekkel igyekszik kiköszörülni a “farmerpolitikával”, a tsz-szabdaló kárpótlással, vagyonmegosztással okozott csorbát. A szövetkezetek az elmúlt években olyan hátrányba kerültek az (agrár)gazdasági társaságokkal szemben, hogy a válságrégiókban szociális katasztrófa fenyeget. A kormány szövetkezetbarát stabilizációs “programot” hirdetett a külső üzletrészek visszavásárlására, az integrációra. Ezzel azonban kivonja a pénzt a termelésből. Megjelenése pillanatától sok [...]
1996. 02. 28. 00:00
“Ne nevess korán!” – idézhették volna fel az Országos Egészségpénztár (OEP) főgurujai az ismert társasjáték nevét. A Bokros lemondása nyomán feltörő leplezetlen megkönnyebbülésüket hamarosan értetlenséggel és gyanakvással elegy ingerültség váltotta fel, amikor kiderült: az Állami Számvevőszék büntetőeljárást kezdeményez az OEP számos jelenlegi és volt vezetője, köztük Sándor László önkormányzati vezető ellen. A múlt hét közepén [...]
1996. 02. 28. 00:00
Stratégiát váltott az elmúlt évben a két legnagyobb amerikai autógyártó, a General Motors és a Ford. Miután világossá vált, hogy a szűkülő autópiacon az árháborúval csak kétes eredményeket lehet elérni, új, a csökkenő vásárlóerejű háztartások igényeinek megfelelő, a célszerűség szempontjait kielégítő járművekkel bővítették a kínálatot. A “light trucks” kategóriájába tartozó új kisteherautók, terepjárók, családi buszok, [...]
1996. 02. 28. 00:00
Az átalakuló közép- és kelet-európai országok integrációs törekvései szinte egyszerre állítják válaszút elé az euroatlanti szervezeteket. A dilemma nem az, hogy “bővítsék” vagy “mélyítsék” az intézményesített együttműködést Európában és a fejlett világban – ezek a folyamatok ugyanis már saját pályájukon haladnak. A kérdés inkább az: hol a határ, kik és miért kerülnek körön belülre, illetve [...]
1996. 02. 28. 00:00
Bár a szaktárca űrtávközlési szolgáltatásra eredetileg 15 engedélyt adott ki, a piacot ma négy cég uralja. Az adatátviteli versenyben egyesek szerint a szereplők valamelyike elvérzik majd. Mások viszont úgy vélik, a fejlődés az igények olyan robbanásszerű növekedését idézheti elő, amit egyelőre senki sem tud felmérni. Ezt látszik alátámasztani, hogy már ma is egyre több kisebb [...]
1996. 02. 28. 00:00
A magyar orvosiműszer-gyártás a nyolcvanas évek végén összeomlott. A törmelékek (elsősorban a piacon korábban szinte egyeduralkodó Medicor romjai) között azonban jelentős szellemi kapacitás maradt meg, ami az utóbbi időben lassan újjáéleszti az iparágat. A hazai cégek közül 15 most összefogott a magyar piac megtartása és az exportfeltételek megteremtése érdekében. A kelet- és közép-európai rendszerváltás krachját [...]
1996. 02. 28. 00:00
A hírneves bázeli gazdaságkutató intézet, a Prognos vezetője, Hans J. Barth ellentmond annak a bonni álláspontnak, hogy az ezredfordulóra a felére lehet csökkenteni a német munka-nélküliek számát. A Prognos előrejelzése szerint 2000-ben még 3,4, 2005-ben pedig még mindig 3,1 millió munkanélküli lesz Németországban, és csak 2010-ben csökkenhet a nyilvántartott munkanélküliek száma a jelenlegi 4 millióról [...]
1996. 02. 28. 00:00
1996. március 14.: Az Állandó Tanács ülése 1996. március 28.: A Tanács várhatóan meghívja Magyarországot az OECD tagjai közé. 1996. április: A magyar parlament ratifikálja az csatlakozási okmányokat, amelyeket azután a francia kormánynál letétbe helyeznek. 1996. május: A miniszteri értekezlet szentesítheti a magyar OECD-tagságot.
1996. 02. 28. 00:00
A hazai gázszolgáltató mamutcégek mellé egy debreceni magáncég is belépett a piacra. A Magyar Energia Hivatal (MEH) engedélyének birtokában a nyártól két- és félezer hajdúsági háztartásban ők adják majd a gázt, és ezzel betörtek a hazai piacvezető cég, a Tigáz Rt. felségterületére. Az esemény egy milliárdos tételű üzletsorozat első állomása lehet. A debreceni székhelyű Főnix-Gáz [...]
1996. 02. 28. 00:00
Csáki György, a Világgazdasági Kutató Intézet helyettes igazgatója az OECD-tagságot határozottan pártoló közgazdászok közé tartozik, a hazai pénzügyi rendszer szabályozásának további liberalizációjával azonban nem ért maradéktalanul egyet. A kutató a “hivatalostól” eltérő álláspontot fogalmaz meg a külföldi pénzintézetek magyarországi fióknyitását lehetővé tevő liberalizációs lépésekről. (A tervek szerint 1998-tól csupán bank-, illetve biztosítás-felügyeleti engedélyre lesz szükség [...]
1996. 02. 28. 00:00
* Szlovéniát beleértve; VÉ = Vásárlóérték-paritás. Az összes adat 1993-ra vonatkozik; n. a. = Nincs adat Forrás: WIIW (Az Összehasonlító Gazdasági Tanulmányok Bécsi Intézete), Európai Bizottság Lakosság (millió) Összterület (millió hektár) GDP (milliárd ecu) GDP (fejenként) (ecu) (ecu VÉ) Lengyelország 38,5 31,3 73,4 1 907 4 338 Magyarország 10,3 9,3 32,5 3 150 5 967 [...]
1996. 02. 28. 00:00
CAP (Common Agricultural Policy) = az EU 1962-ben létrehozott Közös Agrárpolitikája Exportszubvenció = exporttámogatás; az EU esetében a világpiaci ár és a belső EU-ár különbözeteként az exportőröknek fizetett pénzügyi támogatás FEOGA = Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap, 1962-ben létrehozott pénzügyi alap, amelyből az Európai Unió a közös mezőgazdasági politikával kapcsolatos piaci és strukturális jellegű [...]
1996. 02. 28. 00:00
Forrás: Journal officiel des Communautées européennes, 1992. 7. 1. ; Revue du Marché commun et de l’Union européenne No. 361. ECU/tonna 1992/93. 1993/94. 1994/95. 1995/96. Küszöbár 228 175 165 155 Irányár 233 130 120 110 Intervenciós ár 169 117 108 100 Kompenzáció – 25 35 45
1996. 02. 28. 00:00
MAGYARORSZÁG EMINENS DIÁK a piacgazdaság nemzetközi tanodájában. Ez derül ki a bécsi Nemzetközi Gazdaságkutató Intézet napokban publikált tanulmányából. A minősítés alapja az a tény, miszerint az utóbbi öt évben több működőtőke érkezett hazánkba, mint a régió szintén átalakulófélben lévő államaiba összesen. A SZOCIÁLIS FESZÜLTSÉGEKEN KÍVÁNT ENYHÍTENI a maga eszközeivel a budapesti önkormányzat, amikor 700 millió [...]
1996. 02. 28. 00:00
Szerintem ugyan nem mindegy, hogy csak a demokrácia egyik fontos hozadékát, az új önkormányzatokat tesszük bűnbakká a hiányért, vagy a központi költségvetést is hibáztatjuk; hézagot pótló ötletekre mindenképpen szükség van. A pénzügyminiszter belefáradt a küzdelembe, és lemondott. Az valószínűtlen, hogy eztán sokkal bőkezűbb lesz a szociálpolitika – valóban nincs miből. De bizonyos tanulságok talán levonhatók [...]
1996. 02. 28. 00:00
Az állami tulajdonos egy héttel elhalasztotta az Antenna Hungária február 23-ra kitűzött rendkívüli közgyűlését, amelyen személyi kérdésekről kívántak dönteni. Az ezzel kapcsolatos találgatások szerint ha megújul a műsorszóró cég vezérkara, elodázódik a privatizáció. Amennyiben elmarad a személycsere, az idén talán sor kerülhet a privatizációra. Ha jól utána számolunk, a privatizációs bevételek fölsrófolásának – sikertelen – [...]
1996. 02. 28. 00:00
Olvasói sztorik