FN

A Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) privatizációs technikaként jelent meg Magyarországon 1992-ben, ám ezen funkciója mára visszaszorult. Az MRP azonban nem vész el, csak átalakul: a fejlett piacgazdaságú országok tapasztalatai szerint ugyanis a már privatizált vállalatoknál hazánkban is érdemes alkalmazni a technikát. Ehhez azonban a jogszabályi környezet megváltoztatása szükséges.
1999. 04. 21. 00:00
Több kérelmet is benyújtottak az immár 8-9 milliárd forintnyi adósságállományt görgető Magyar Televízió (MTV) Rt. felszámolását kezdeményezve. A beszállítók többsége azonban türelmesen vár a pénzére, hisz az állami hátterű televízió csődje sokak számára még mindig elképzelhetetlen. Őket erősíti, hogy a médiatörvény nem teszi lehetővé a közszolgálati rádió- és tévétársaságok megszűnését. Bármiféle kilábalási programot ugyanakkor csak egy legitim t
1999. 04. 21. 00:00
HORVÁTH LÓRÁNT. Ügyvezető alelnök. Harmincéves televíziós múlttal az MTV Rt. 1996. október elsejei megalakulásakor lett gyártási alelnök, majd Peták István elnök tavaly január 6-i visszahívása után a kuratórium őt bízta meg az ügyvezetői teendőkkel. KŐVÁRI PÉTER. Kulturális alelnök. 1997 júniusában, tehát még Peták István elnöksége idején hagyta jóvá kinevezését a kuratórium elnöksége. FELEDY PÉTER. Aktuális [...]
1999. 04. 21. 00:00
Tovább apadt tavaly a hazai sörértékesítés. A Borsodi Sörgyár Rt. adatai alapján az 1991-ben még 9,5 millió hektoliteres forgalom tavaly már csaknem kétharmadára: 6,9 millió hektóra fogyott. Ezért a bőcsi gyár disztribúciós rendszerének javításával akarja tovább élénkíteni a világos sörök piacán több mint 30 százalékos részesedésű Borsodi forgalmát. A termék marketingjét is erősíti a gyártó, [...]
1999. 04. 21. 00:00
A megszűnés veszélye fenyegette az MTV2-n esténként látható Mélyvíz című műsort, miután felmerült a Magyar Televízió két csatornájának részleges összevonása. Ilyen döntést azonban csak a köztévé kuratóriumának elnöksége hozhatna, egyelőre azonban e grémium csak fele létszámmal alakult meg, s emiatt vitatott a legitimitása. A süllyedőben lévő MTV egészének megszűnéséről azonban egy nyilvánvalóan legitim testület sem [...]
1999. 04. 21. 00:00
Meglehetősen eltérően vélekednek a szakemberek arról, sikeres volt-e, s ha igen, mennyire a magyarországi bankprivatizáció. Abban viszont szinte mindannyian egyetértenek, hogy aligha lehetett volna a végül is tető alá hozott vételárakkal kiházasítani a honi hitelintézeteket, ha 1995-96-ra nem konszolidálódnak a gazdaság főbb mutatói. A végső mérleget mégsem lehet még megvonni; erre legalább két évet kell várni, amikorra az előző vezetőség által m
1999. 04. 21. 00:00
Bár a magyar adórendszer az Európai Unióhoz (EU) társult többi országéhoz képest fejlettnek mondható, a csatlakozásig még számos tennivaló van ezen a területen is. Így meg kell szüntetni a forgalmi adó nulla kulcsát, módosítani kell a pénzügyi szolgáltatások áfa-rendszerbeni szabályain; jövedéki terméknek kell minősíteni a bort; a jelenlegihez képest másként kell adóztatni az átalakuláskor képződő tőkenyereséget; s az adóhatóságot is új jogokkal
1999. 04. 21. 00:00
Lőrincze Péter négy évig, 1995 és 1999 között volt a D&T ügyvezető igazgatója. A D&T Thomatsu-csoport nem válik meg tőle, kinevezték regionális vezérigazgatónak, s tagja a közép- és kelet-európai csoport menedzsmentjének is. Utódjának értékelése szerint sikeres irodát épített Budapesten, és ezt az eredményes marketingtevékenységet kívánják hasznosítani regionális szinten is. Lőrincze Péter úgy fogalmazott: azt a [...]
1999. 04. 21. 00:00
A tavalyi rekord után az idén folytatódik a hazai autóeladások lendülete. Az év első három hónapja alatt a terepjárókkal együtt 27,5 ezer új személygépkocsit adtak el, csaknem 6 ezerrel többet, mint a múlt év megfelelő időszakában.
1999. 04. 21. 00:00
Forrás: Portugál pénzügyminisztérium 1999. 2000. 2001. 2002. Reál-GDP (vált. az előző évhez képest, százalék) 3,5 3,2 3,2 3,3 Költségvetési hiány (a GDP százalékában) 2,0 1,5 1,2 0,8 Államadósság (a GDP százalékában) 56,8 55,8 54,7 53,2 Inflációs ráta (százalék) 2,0 2,0 2,0 2,0
1999. 04. 21. 00:00
Az elmúlt évben 2,28 millió gépjárművet gyártott a Renault, ebből 1,94 millió darab volt a személyautó. A 2010-ig szóló középtávú tervekben azonban már 4 millió darabos termelés szerepel, s annak felét Nyugat-Európán kívül akarja értékesíteni a csoport. A gyártással együtt az értékesítés is jól alakult. A cég 2,12 millió gépkocsit adott el világszerte 1998-ban, s [...]
1999. 04. 21. 00:00
Az 1995-ben és 1996-ban lezajlott fúziósorozat hatására a portugál banki eszközállomány körülbelül 80 százaléka öt csoport kezébe került. Most viszont, amikor az európai összeolvadások átalakítják az egész bankszektort, még a legnagyobb helyi bankok is kicsinek tűnnek. Az egységes európai valuta megjelenése, amely a banki és más ágazatokban felgyorsítja a fúziókat és a felvásárlásokat, nyilvánvalóan Portugáliában [...]
1999. 04. 21. 00:00
A Deutsche Bank – derült ki a napokban – szép csendben felvásárolta az ötödik legnagyobb lengyel pénzintézet, az állami többségi tulajdonban lévő BIG Bank Gdanski részvényeinek 9,9 százalékát. Az erre fordított összeget nem hozták nyilvánosságra. A vételárra a lengyel bank papírjának árfolyam-alakulásából lehet következtetni: a részvény március eleje óta 160 százalékkal drágult a jó ideig [...]
1999. 04. 21. 00:00
Az Európai Unió (EU) májusi berlini csúcsértekezletén a bővítés forrásait is érintő bejelentések várhatók, megteremtve ezzel az elvi lehetőséget néhány ország 2002-es csatlakozásához. Legalábbis így látta Vajda László, a tárgyalócsoport vezetője az agrárintegráció esélyeit latolgató akadémiai konferencián.
1999. 04. 21. 00:00
Forrás: Goldman Sachs *1998 végén indult Hálózat Tulajdonosok Előfizetők száma, 1998 vége D2 Mannesmann 6 millió felett D1 Deutsche Telekom 6 millió felett E-PLUS RWE, VEBA, Bellsouth 2 millió E2* Viag Interkom 100 ezer
1999. 04. 21. 00:00
Huszonöt évvel a diktatúrát megdöntő áprilisi forradalom után a portugál gazdaság jó állapotban van. Az egy főre jutó átlagjövedelem 1985 óta az uniós átlag 50 százalékáról 70 százalékra növekedett. Antonio Sousa Franco - aki pénzügyminiszterként levezényelte Portugália sikeres csatlakozását a Gazdasági és Pénzügyi Unióhoz (EMU) - meg van győződve arról, hogy a gazdaság az elmúlt három évben jobb teljesítményt nyújtott, mint bármikor korábban. Ug
1999. 04. 21. 00:00
Általános vitára alkalmasnak minősítette múlt pénteki ülésén a parlament az 1992-es távközlési törvény tervezett módosítását. A javaslatcsomagban szerepel a kábeltévés piacra lépés átmeneti korlátozása, a távközlési és informatikai hálózatok összekapcsolására vonatkozó szerződések, valamint az új technológiájú Tetra mobiltelefon-szolgáltatás szabályozása.
1999. 04. 21. 00:00
EGYESÜLT ÁLLAMOK. Az amerikai MRP konstrukciót a nyugdíjbiztosításhoz kapcsolódó jogszabályokkal együtt iktatták törvénybe a hetvenes években. A költségvetési szektoron kívül ma mintegy 110 millió ember dolgozik, s 10 százalékuk tulajdonos is a saját cégében. A munkavállalói csapat tagja addig tulajdonos, amíg a cég alkalmazottja. A távozó részvényét a vállalat visszaváltja az aktuális árfolyamon, az új [...]
1999. 04. 21. 00:00
A győri rendőrkapitányság 212 millió forint összértékű számítógépes bűncselekményt leplezett le. A hat elkövető különböző szoftverfejlesztő cég termékét másolta illegálisan, majd – nagykereskedői jogosultság nélkül – kiskereskedőknek árulták a játék- és tervezőprogramokat. Több mint 2,5 ezer gyártót károsítottak meg – ukrán szoftverfejlesztőktől a Microsoftig bezárólag. Működésük ideje alatt annyi adatot másoltak illetéktelenül, hogy ha azokat [...]
1999. 04. 21. 00:00
Évszázados múltját ünnepeli az Opel autóipara. Szentgotthárdon is örülhetnek ennek, még akkor is, ha a kínai exportra gyártott utolsó Vectrával nyáron vége lesz az autó-összeszerelésnek; a motorok és hengerfejek mellett hamarosan indul ugyanis a sebességváltó-gyártás.
1999. 04. 21. 00:00
A pályázatok között tavaly megint csak az önkormányzati intézmények fűtéskorszerűsítése vitte a prímet: hagyományos rendszereket cseréltek gázra, amit esetleg vakolat-, illetve ablakszigeteléssel, nyilászárócserével is megtoldottak. Új fejlemény volt az előző évhez képest, hogy a polgármesteri hivatalok, az iskolák és a művelődési házak mellett az EHP révén takarékoskodni szándékozók között a kórházak is megjelentek. Amiben viszont [...]
1999. 04. 21. 00:00
Olvasói sztorik