A készülő lobbitörvény az érdekérvényesítők tevékenységét aprólékosan szabályozza, de a „célszemélyek", a politikusok és a köztisztviselők számára ma sincs etikai kódex.
Egy hüvelykujjszabály szerint akkor beszélhetünk világszintű gazdasági recesszióról, ha megfelelően nagyszámú említés történik a világsajtóban a recesszióval kapcsolatosan. Mondják, ha már a csapból is a recesszió folyik, akkor a tény letagadhatatlanná válik. Sajnos ennek az ellenkezője már nem igaz; azaz ha Magyarország mindenkor hatalmon lévő politikusi köre gyakran elmondja a sajtóban, hogy az „államháztartás reformja [...]
Sokszor köldöknéző, a hazai problémákba temetkező, idegen nyelveken ritkán publikáló társadalomtudományi irodalmunkban lelkesítő kivétel Csaba László új könyve. A Közép-Európai Egyetem és a Debreceni Egyetem professzora viszonylag fiatal kora ellenére már eddig is tekintélyes méretű és elismertségű életművet tudhat maga mögött, friss munkája pedig ismét figyelemreméltó.Tizenöt év telt el az egykori szocialista blokk rendszerváltásai óta. [...]
A NASA pénzdíjas versennyel próbálja kutatásra ösztönözni a cégeket. A most kiírt pályázatban a majdani űrbázisok létrehozását támogató technológiák kifejlesztését díjazzák 250 ezer dollárral. A kiírás a MoonROx (Moon Regolith Oxygen) nevet viseli, s a Hold felszínén található kőzetből, a regolitból nyerhető oxigéngázra utal. A díjra érdemes szerkezetnek ugyanis az ebben az ásványban kötött éltető [...]
A moszkvai Yukos-per fővádlottját 9 évi rabságra ítélték. A per igazi titkai még nem tárultak fel, ám az árat Hodorkovszkij mellett az orosz gazdaság, s maga Putyin is kénytelen lesz megfizetni.
Mínusz 273 Celsiusra – azaz az abszolút nulla fokra ugyan nem, de az ahhoz már erősen közelítő alacsony hőmérsékletre – is képes apró tárgyakat lehűteni az a szerkezet, amelyet az amerikai országos szabványügyi hivatal fizikusai fejlesztettek ki: a milliméter egy ötvened részénél is kisebb hűtő egytized kelvines hőmérsékletre fagyasztja a nála jóval nagyobb tárgyakat. A [...]
Az Európai Unió éves büdzséjének 40 százaléka kerülhet veszélybe 2007 januárjától, ha most júniusban nem sikerül tető alá hozni a 2007-2013-as időszak sarokszámairól szóló pénzügyi megállapodást - figyelmeztet Dalia Grybauskaite, az EU litván költségvetési biztosa.
lenni is dicsőség egy olyan nemes versengésben, mint amilyen az elnökválasztás – e szavakkal kommentálta a szocialisták frakcióvezető-helyettese azt, hogy a következő öt évben esetleg mégis az ellenzék jelöltje költözhet be az államfő otthonául szolgáló Sándor-palotába. Félreértések elkerülése végett: ezt a kijelentést nem viccnek szánta. Úgy látszik, az MSZP-ben vannak, akik elhiszik, hogy a csúfos [...]
MENNYIT ÉR? Egy tőzsdén forgó vállat értékét (enterprise value – EV) piaci kapitalizációjának és nettó hitelállományának különbözete határozza meg. A piaci kapitalizáció a társaság teljes részvényszámának és egy részvény aktuális piaci árának szorzata, a nettó hitelállomány pedig a rövid és hosszú lejáratú hitelek összege, csökkentve a rendelkezésre álló likvid eszközökkel (pénzeszközök és értékpapírok).IRÁNYTŰ. Az EV [...]
Feltartóztathatatlan a hangátviteli technikák evolúciója – a walkie-talkie-k és a mobiltelefonok például a drótnélküli kommunikációt tették lehetővé, a hangot a csontvezetéssel a fülbe terelő készülékek pedig a nagy zajban is érhetően közvetítik a szavakat. A NASA kutatói most a telefonok fejlesztésének új állomásához érkeztek: a gondolatokat beszéd nélkül is továbbító megoldást dolgoztak ki. A hang [...]
Magyarország vonzó célpont lehet a gyógyszeripari K+F kihelyezések számára, miután ezt a területet is elérte a költségtakarékosság. A távol-keleti „innovációs kistigrisek" - elsősorban India - azonban ebben is konkurenseink.
Az új vasúti törvény előkészítéséhez a modernizációért felelős miniszteri biztos 300 millió forintért külső szakértőket vonna be. Ennyi a MÁV jogi főosztályának éves kerete.
Egy alma jutott eszembe a múltkor a Klauzál-téren. Egy alma – minden napra egy -, amit 1954-1955-ben menetrendszerűen megettem. Nagy gyönyörűséggel, rendszerint valamelyik Andrássy (akkor még Sztálin) úti padon ülve. Ez volt az én luxusom. Elmondom, hogyan. Ezerkilencszázötvenhárom tavaszán kimúlt a népek nagy tanítója. Ezért itthoni leghűségesebb tanítványa, Rákosi Mátyás hátrébb szorult a hatalomban, és [...]
Canon 350DKinek? Aki a legújabb, 8 megapixeles, kitűnő képminőségű alapgépet keresi.Mennyiért? 220-240 ezer forinttól (Canon EF 18-55 optikával).+ Kitűnő érzékenység és profi képfeldolgozás.– Drágább optikára is szükség lehet. Ma már nem kell fél- vagy egymillió forintot kifizetniük egy kitűnő digitális fényképezőért a legigényesebb amatőröknek, vagy a kevéssé tehetős profiknak: 250 ezer forint körüli áron hajszál [...]
Késést okozhat a jövő tanév iskolatej ellátásában, hogy az oktatási tárca reklámfelületként szeretné használni a tejes poharakat, amit még az uniónak is engedélyeznie kell – értesült a Népszabadság.
Tovább csökkent a Magyar Távirati Iroda (MTI) belföldi értékesítési árbevétele, miközben az állami hírügynökség gazdálkodása már harmadik éve veszteséges – jegyzi meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az MTI 2004-es gazdálkodásáról készített összegzésében.
Várhatóan Szombathelyre, magyarországi leánycégéhez, a Delphi Packard Hungary Kft.-hez telepíti a burgenlandi Grosspetersdorfból kábelgyártását a Delphi amerikai autóipari beszállító – írja a Világgazdaság.
Lehet-e hétvégén netbankolni? Már a kérdés feltevése is nonszensz, pedig van olyan hazai bank, ahol csak akkor elérhetők az online szolgáltatások, amikor a bankfiók is nyitva van.
Egységes keretrendszer mindazoknak, akik nem abban az országban dolgoznak, ahol végeztek – néhány szóban ennyi az Europass. Az ötrészes csomag dokumentumai már az internetről is letölthetők.
A menedzserbetegségek már a középvezetőket is fenyegetik. Rendszeres szűrővizsgálatokkal megelőzhető ez az állapot, amely kezelés nélkül akár az életet is veszélyeztetheti.