FN

Június 30-től nem támogatja tovább a Magyar Telekom a Matáv FC Sopron csapatát. A cég a megváltozott szponzorálási stratégia és a költséghatékonyság növelése miatt döntött így. Szerepet játszott az is, hogy jelenleg két futballcsapat is köthető a Magyar Telekom Csoporthoz, a Sopron mellett ugyanis - a T-Mobile révén - a Ferencváros is a vállalatcsoport támogatását élvezi, és a Magyar Telekom Csoport nem kíván egyszerre két élvonalbeli futballklu
2005. 06. 22. 10:01
Tíz éves a Petőfi Rádió Modem idők című műsora. Az 1995 nyarán elindult adás volt az első olyan magyar nyelvű rádióműsor, amely megszólalt az interneten, saját honlappal jelentkezett és élő adásban csetelt. A műsor szerkesztői – Magyarországon elsőként – az internetes videóközvetítéssel megvalósították a látható rádióműsort. Az évforduló apropóján a Modem idők egy háromszáz oldalas könyvvel, és benne egy DVD melléklettel jelentkezik.
2005. 06. 22. 10:01
Újabb 200 ezer tonna gabona Portugáliába és 500 ezer tonna Spanyolországba szállításáról folytatott tárgyalásokat Luxemburgban Gráf József, az agrártárca vezetője.
2005. 06. 22. 09:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,42 pontos csökkenéssel, 18.734,24 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest a részvényindex gyakorlatilag stagnált.
2005. 06. 22. 09:10
Közelednek az álláspontok a szoftverszabadalmi vitában, ez rosszat jelent a javaslatot ellenzőknek, ugyanis az Európa Parlament Jogi Bizottsága gyakorlatilag semmilyen komolyabb módosító javaslatot nem fogadott el a szoftverszabadalmi előterjesztéssel kapcsolatban.
2005. 06. 22. 09:10
A Fővárosi Bíróság (FB) Közigazgatási Kollégiuma kedden jogerős ítéletben is elutasította a Britton Kft. és a Kartonpack Rt., továbbá egy másik perben a Pevdi Divat Kft. Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ellen benyújtott keresetét – írja a Napi Gazdaság.
2005. 06. 22. 08:35
Végleg eldőlt a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Rt. (Mavir) helyzete, mivel az Országgyűlés a napokban elfogadta a villamos energiáról szóló törvényjavaslat módosítását – írja a Napi Gazdaság.
2005. 06. 22. 08:25
Gyurcsány Ferenc kormányfő nem tartja kizártnak, hogy az eredeti tervekkel ellentétben az ÁPV Rt. idén mégsem adja el a Mol állami kézben lévő 11,8 százalékát – írja a Népszabadság.
2005. 06. 22. 07:50
A hat legnagyobb bank adatai alapján az idáig befogadott hitelkérelmek száma eléri a 9 ezret, értékük 24 milliárd forint körül alakul. Az utóbbi egy hónap alatt például 50 százalékkal bővült a kérelmezők száma és a teljes „fészekrakós" hitelállomány – írja a Világgazdaság.
2005. 06. 22. 07:29
A bankok manapság egyre inkább szorgalmazzák a kreditkártya használatot, a közlemúltban napvilágra került crackertámadás azonban mégis a rendszer sérülékenységére mutatott rá. Az adatok rossz kezekbe kerülésében azonban nemcsak a bankok biztonsági rendszerei hibáztathatók.
2005. 06. 22. 07:11
Romániában példátlan döntést hozott a gyulafehérvári ítélőtábla, amely ha jogerőre emelkedik végleg vagy hosszú időre ellehetetlenítené a verespataki aranybányaprojektet – írja a Népszabadság.
2005. 06. 22. 07:10
Miközben a kormányzat kiosztja a Családbarát Munkahely címet, valamint támogatja a munkavállalók elégedettségét előtérbe helyező Legjobb Munkahely-felmérést, a közigazgatási hivatalokban és minisztériumokban dolgozók is hajmeresztő történetekről számolnak be.
2005. 06. 22. 07:01
Vezető hazai és külföldi vállalatok közreműködésével megalakult a Magyar Outsourcing Szövetség (MOSZ / HOA).  A Magyar Outsourcing Szövetség célja az outsourcing tevékenység népszerűsítse mind a hazai vállalatok, mind a külföldi megrendelők között. A nyílt, független szakmai szervezet nem koncentrál egyetlen iparágra sem, közös szervezőelve az outsourcing tevékenységben való részvétel. Minden ágazatból várja tagjait, legyenek pénzügyi [...]
2005. 06. 22. 00:00
Bár adóköteles nem lesz, de 15 százalékos nyugdíjbiztosítási járulékot von le október elsejétől a foglalkoztató a borravalóból és a felszolgálói díjból. Legalábbis, ha az Országgyűlés is elfogadja az ezt indítványozó módosító javaslatot, amelyet egyébként a kormány is támogat.
2005. 06. 22. 00:00
A következő évben nem kerül sor radikális adóreformra, mivel a hozzá szükséges radikális költségvetési reformhoz sem a társadalmi, sem a politikai konszenzus nincs meg Magyarországon – mondta a pénzügyminiszter egy sajtóreggelin. cikk küldése nyomtatás betűméret: Veres János hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek döntéseinek folytatásaként változik egyes adónemek szabályozása. Ezek között említette az áfát. A felső [...]
2005. 06. 22. 00:00
Pesszimistán látják a következő 12 hónapot a kkv-k, különösen a kereskedelmi szegmensben tevékenykedő cégek. Az ok elsősorban a növekvő versenyhelyzet, illetve a közterhek és a munkaadói terhek növekedésétől való félelem. A K&H által végzett felmérés keretében összesen 700, 700 millió Ft éves nettó árbevétel alatti kkv-t kérdeztek meg, melyek a kutatássorozat elindítása óta először látják [...]
2005. 06. 22. 00:00
Az Európai Adóigazgatások Szervezete (IOTA) 2005. június 20-22. között, Krakkóban rendezte meg éves rendes Közgyűlését, ahol tisztújításra is sor került. A választáson a magyar adóhivatalt érte az a megtiszteltetés, hogy az elkövetkezendő egy évben az APEH vezetője tölti be az elnöki tisztséget a 39 tagországot számláló szervezetben.Az APEH a szervezet 1996-os megalakulása óta aktív tag. [...]
2005. 06. 22. 00:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,51 pontos emelkedéssel, újabb csúcson, 18 734,66 ponton zárt kedden, ez az előző napi záró értékhez képest 0,32 százalékos erősödés. Az olajipari részvény napközben az eddigi legmagasabb, 17 780 forintos kötésárat is elérte.
2005. 06. 21. 17:20
Olvasói sztorik