A brit Reuters Group Plc nemzetközi hírügynökség és pénzügyi adatszolgáltató a harmadik negyedévben 8 százalékkal 611 millió fontra növelte a bevételét a tavalyi harmadik negyedévi 566 millió fonthoz képest.
Logisztikai központot épít Magyarországon Európa egyik legnagyobb mezőgazdaságigép-gyártója, a svéd Väderstad. A kápolnásnyéki telephelyet úgy alakítják ki, hogy az később egy összeszerelő üzemmel, illetve alkatrészgyárral is bővíthető legyen.
A várakozásoktól jelentősen elmaradt azon éttermek száma, amelyek éltek a szervizdíj bevezetésének október 1-jétől adott lehetőségével – tudta meg a Napi Gazdaság.
Minden jel szerint jogosan tiltakoznak a nemzetiségek az állami támogatás mértéke miatt, és úgy tűnik, az egyházak bírálatai sem légből kapottak – írja a csütörtöki Népszabadság.
Az amerikai és nyugat-európai cégek egymás orra elől vadásszák le a tehetséges fiatalokat, hogy pótolják a nyugdíjba vonuló „baby boom" generációt, a magyarok viszont úgy érzik, ráérnek.
Múlt héten elmeséltem nagyváradi bemutatónkat Illés Lajossal. Ők másnap indultak haza, mi viszont mentünk tovább Temesvár felé, egy másik darabom előadására. Ám előbb még tettünk egy kis kitérőt, méghozzá Világos felé. Világoson, e sötét helyen, még nem jártam soha, ott, ahol ősöm, Görgey Artúr 1849 augusztusában lezárta a szabadságharcot, melynek legnagyobb katonai sikerei az ő [...]
Egykoron együtt élt és egynyelvű volt az emberiség. De az emberek elbízták magukat és elhatározták, hogy az égiektől elragadják a hatalmat, és ezért égig érő tornyot építenek. A bábeli toronyért azonban súlyos büntetés járt. Az Örökkévaló – a bibliai mítoszok szerint – összezavarta nyelvüket, hogy ne értsék egymás szavát, és szétszórta őket az egész Földön. [...]
A hátrébb rangsoroltak csalódott kommentárjai lengik körül az Európa Kulturális Fővárosa pályázatot. Az, hogy a nyertes Pécs öröme meddig tart, attól is függ, lesz-e pénz pályázata megvalósítására.
Idehaza jobbára csak a multik foglalkoznak utódlás-tervezéssel, pedig a kisebb cégek számára létkérdés, sikerül-e zökkenőmentesen levezényelni egy vezetőcserét.
Az egyik gyártó kész lenne buszaival tőkét emelni a Volán-társaságokban, így a közlekedési cégek járműparkja megújulhatna. Az ÁPV Rt. azonban nem vevő az ötletre.
Lopva közelítette meg a Budapest Marriott Hotel éttermét egy szép októberi napon a Figyelő kóstoló különítménye, hogy szájügyre vegye azokat a borokat, amelyeket az összeállításban szereplő „hobbiborászok" saját portfóliójukból e célra kijelöltek.
A hr-szervezet valós szolgáltatást nyújt a többi szervezeti egység számára. Ez a szemléletmód itthon még alig ismert, pedig olcsóbb és színvonalasabb működést tesz lehetővé.
A lengyel politika másodszor is jobbra lépett. Az ultrakonzervatív jelölt lett az államfő. Nyílt kérdés, lesz-e koalíció. Az első konfliktus az Európai Unióval várható.
PLANTRONICS CS50-USB WIRELESS HEADSETKinek? Akik szeretnek mászkálni beszélgetés közben.Mennyiért? 180 dollár.+ Többféle viselési lehetőség.– Csak USB porton keresztül működik. WELLTECH LAN PHONE 201Kinek? Akik hagyományos készüléküket IP telefonra cserélnék.Mennyiért? 45 ezer forint.+ Két telefon egyben.– Nincs színválaszték. CISCO IP PHONE 7985GKinek? Videokonferencia-kedvelő üzletembereknek.Mennyiért? 3600 dollár.+ Egy eszközben minden, ami videokonferenciához kell.– Külön helyi áramforrás kell [...]
• Az euró bevezetésének időpontjáról elindult vitához (2010, 2012, 2014? – Figyelő, 2005/41. szám) szeretnék néhány gondolattal hozzászólni. Magyarország az Európai Unióhoz való csatlakozással egyértelműen vállalta az euróövezethez való csatlakozást is.Az elmúlt években sokan és sokféleképpen próbálták számszerűsíteni a közös pénz bevezetésének hatásait, előnyeit (tranzakciós költségek csökkenése, a külkereskedelem bővülése, a reálkamatok csökkenése és így [...]
Nem hatékony a tanulás hagyományos formája, amely előbb elméletre épít, majd ezt próbálja alkalmazni a gyakorlatban - állítják a svéd MiL vezetőképzőben, ahol pont fordítva tanítanak.
Jól jellemzi a magyar közállapotokat az eurózónához való csatlakozás körül zajló politikai vita. Félreértés ne essék, nem a politikai vita tényével van baj: demokráciában bármiről lehet vitatkozni, és a maastrichti kritériumok teljesítése a társadalom nagy része számára valóban húsbavágó ügy. Az ügy azért szimptomatikus, mert a kormányoldal és az ellenzék vitájában – az utóbbi években [...]
Idehaza jobbára csak a multik foglalkoznak utódlás-tervezéssel, pedig a kisebb cégek számára létkérdés, sikerül-e zökkenőmentesen levezényelni egy vezetőcserét.