FN

Elemzők szerint a jegybankelnök cseréje ellenére folytatódik az Egyesült Államok eddigi monetáris politikája, a kérdés csupán az, milyen hatással lesz mindez Magyarországra.
2005. 10. 28. 07:10
Az érték- és az árutőzsde integrációjának keretében fizikailag is egyesül a két tőzsde, az árutőzsdén október 28-án kereskednek utoljára. Ezt követően, november 2-ától már csak a BÉT-en teljesítenek megbízást a brókerek.
2005. 10. 28. 07:00
Meglehetősen nyomott befektetői hangulatot teremtettek csütörtökön a tőzsdéken a háromnegyed évi vállalati eredmények, jóllehet ezek nem voltak egyértelműen rosszak. A piacok azonban nem díjazták a várakozásoktól valamennyire elmaradó adatokat.
2005. 10. 27. 19:06
A Peugeot és Citroen autók gyártását felölelő PSA csoport csütörtökön közölte, hogy az idei harmadik negyedévben forgalma a tavalyi azonos időszakét 1,3 százalékkal haladta meg.
2005. 10. 27. 19:02
Legkésőbb 2007 közepéig ki kell költöznie a Magyar Televíziónak (MTV) jelenlegi székházából, akár úgy is, hogy ideiglenes elhelyezést kap az intézmény – mondta Czeglédi László, a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke.
2005. 10. 27. 18:33
A fuvarozók érdekképviseletei sérelmezik, hogy a kormány nélkülük döntött az autópályadíjak jövő évre tervezett emeléséről – tájékoztatott a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) és a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary).
2005. 10. 27. 17:46
A közelmúltban napvilágot látott friss elemzések szerint alulértékeltté vált a hazai részvénypiac, különösen a Mol és az OTP lett olcsó regionális szektortársaihoz képest. Az elemzők szerint viszont most nem ez számít.
2005. 10. 27. 17:26
Csütörtökön 25 bázisponttal emelte irányadó kamatait a cseh jegybank. Ezzel a kéthetes repokamat két százalékos, a diszkontkamat egy százalékos, a lombardhitelkamat pedig három százalékos lett.
2005. 10. 27. 17:24
A Budapesti Részvénytőzsde indexe csütörtökön 477,09 pontos csökkenéssel 20 319,01 ponton zárt, ami a szerdai záró értékhez képest ,29 százalékos gyengülés.
2005. 10. 27. 17:02
A brit-svéd AstraZeneca, a nagyságra harmadik európai gyógyszergyár, a harmadik negyedévben az elemzői várakozásokat meghaladó nyereséget ért el, erős forgalomemelkedéstől kísérve.
2005. 10. 27. 17:01
Első olvasatban szavazott a jövő évi uniós költségvetés tervezetéről az Európai Parlament (EP). A voksolás után 121,4 milliárd euró a bevételi, és 115,4 millárd euró a kiadási főösszeg, ami az EU összesített nemzeti jövedelmének 1,04 százaléka.
2005. 10. 27. 15:58
Üzleti éve szeptember végén zárult első félévében 244,3 milliárd jenes (2,1 milliárd dollár) nyereséget termelt a nagyságra harmadik japán autógyártó, a Honda. Egy évvel korábban nyeresége 241,3 milliárd jen volt.
2005. 10. 27. 14:58
A Budapest Bank (BB) a Magyar Postával (MP) együttműködve Üzleti Terminál szolgáltatását használó ügyfelei számára elektronizálta a közüzemi szolgáltatók és más intézmények, valamint a fogyasztók közötti postai pénzforgalmat.
2005. 10. 27. 14:49
A Generál Electric, GE Healtcare elnevezésű, 11 millió dollárból megvalósult közép- és kelet-európai, összesen 10 000 négyzetméteres új központjában az eddig 4 különböző helyen zajló tevékenységet összpontosítják – közölte az MTI-vel az átadáson Szini István, az intézmény vezetője.
2005. 10. 27. 14:34
Hét éve nem volt ilyen nagy, több mint háromszoros növekedés a Goodyear amerikai gumiipari vállalat negyedéves eredményében, mint az idei harmadik negyedévben: adózott nyeresége 142 millió dollár lett.
2005. 10. 27. 14:33
Megkötötte az Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer (EDR) létrehozására kiírt közbeszerzési eljárás szerződését a Miniszterelnöki Hivatal EDR kormánybiztosa és a T-Mobile Magyarország Rt.-Magyar Telekom Rt. konzorcium képviselője.
2005. 10. 27. 14:04
Olvasói sztorik