FN

Továbbra is minden hónapban megkaphatja egy-egy újságcikk szerzője az 1997-ben alapított Minőségi Újságírásért-díjat. Az elismerést ettől az évtől kezdve a PricewaterhouseCoopers támogatja. A díjazott cikkek szerzőit továbbra is nettó 200 ezer forint pénzjutalom és oklevél illeti meg. A díjat a Minőségi Újságírásért Alapítvány működteti, és azzal a céllal alapították, hogy rendszeres elismerésben részesítsék azokat a nyomtatott és internetes sajt
2005. 06. 23. 11:38
Elkezdődtek a Visegrádi Négyek új közép-európai kulturális televízió csatornájának előkészületi munkálatai. A négy ország (Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország) televízióinak vezetői májusban állapodtak meg abban, hogy munkacsoportot hoznak létre, amely szeptemberig elkészíti a nyolc nyelven megszólaló közép-európai kulturális csatorna üzleti és műsortervét. Az új közép-európai kulturális csatorna ügyének szeretnék megnyerni a tel
2005. 06. 23. 11:38
Bobály Mihály veszi át az Euro RSCG Budapest BTL divíziójának vezetését. A pozíciót eddig Paczolay Ágnes töltötte be, aki rövidesen anyai örömök elé néz. Bobály Mihály három hónappal ezelőtt csatlakozott a céghez. Pályafutását a McCann-Ericksonnál kezdte, ahol a BTL részleg alapítói és vezető munkatársai közé tartozott. Ezt követően az M Csoporthoz tartozó Dono reklámügynökség vezetőjenként szintén BTL tevékenységgel foglalkozott. Alapító tagja v
2005. 06. 23. 11:37
A kormány a közeljövőben javaslatot tesz a bor jövedéki adójának megszüntetésére – mondta Gráf József, földművelésügyi miniszter szerda este az MTV Az este című műsorában. A bejelentésre valószínűleg július 4-én kerül sor.
2005. 06. 23. 11:03
Link: Az ECOSTAT előrejelzései visszamenőleg>> Link: Az ECOSTAT előrejelzései visszamenőleg a FigyelőNeten>> Az Ecostat előrejelzése a magyar gazdaság fejlődésére (2005. április 29.) (változás az előző évhez képest, összehasonlító áron, százalék) Mutatók 2000 2001 2002 2003 2004 2005* 2006* tény prognózis jún. 24. szept. 24. dec. 15. márc. 23. jún. 23. márc. 23. jún. 23. Bruttó [...]
2005. 06. 23. 10:36
Ugyan még folynak a tárgyalások a SkyEurope és a Budapest Airport (BA) Rt. között, hogy a cég pontosan mikortól és mennyiért használhatja a felújított Ferihegy 1-es terminált, azonban biztos, hogy a cég Budapesten marad – írja a Napi Gazdaság.
2005. 06. 23. 09:16
Enyhe korrekciót vár felfelé szerdán Bónis Miklós, az Inter-Európa Bank Rt. elemzője a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Az elemző szerint az európai tőkepiacokon uralkodó optimizmus várhatóan a magyar piacon is megjelenik majd. A magyar cégeket érintő negatív hírek sem láttak napvilágot, ezért az elemzők enyhe árfolyam-emelkedésre számítanak.
2005. 06. 23. 09:04
Kőhajításnyira egymástól nyílik meg a Hennes & Mauritz ruházati lánc első két magyarországi áruháza a belvárosban. Az első, kisebb bolt már szeptembertől várja a vásárlókat a Váci utcában.
2005. 06. 23. 09:00
Az európai - köztük a magyar - cukorrépa-termesztők közös tiltakozást terveznek válaszul arra a bizottsági javaslatra, amely két év alatt 39 százalékkal csökkentené a cukor referenciaárát. A szerdán ismertetett indítvány alapján megszűnne a garantált felvásárlási rendszer is – írja a Világgazdaság.
2005. 06. 23. 08:17
Lassul a magyar gazdaság növekedése. Az el­ső negyedév dinamikája harmadával gyengébb volt az egy évvel ezelőttinél. A lassulás a külső piacok felől érkezett. A német gazdaság stagnálása mellett kifejezetten csoda a 3 százalék közeli magyar dinamika. A várakozások szerint a német növekedés az év egészében jó, ha eléri majd a tavalyi felét. Ehhez képest a [...]
2005. 06. 23. 08:00
Nemrégiben volt éppen 85 éve, hogy a Versailles melletti Grand Trianon-palotában aláírták a békeszerződést, amely a történelmi Magyarországot több mint kétharmadá­tól és magyar nemzetiségi lakosságának nagyjából harmadától fosztotta meg. Múlt századi történelmünknek e máig ható tragikus eseményéről és szerteágazó következményei­ről az azóta felnövekedett majd’ három nemzedék ugyan sokat tud, de messze nem eleget. A Trianon-jelenségről [...]
2005. 06. 23. 08:00
Az idős Matisse.Érzelmek áradása. Öregkori verseinek, Őszikéinek egyikében írta Arany: „Esztendeim hát bővibe’ vannak, / Nem sok időt ígérek magamnak”. Ez a „nem sok idő” Matisse esetében tizenhárom évig tartott: 71 éves múlt, amikor 1941 elején a lyoni kórházban súlyos rákkal megműtötték. Korral, kórral, félszeg előrejelzésekkel dacolva még tizenhárom évig élt s dolgozott. Eszközei: szén, [...]
2005. 06. 23. 08:00
A béreknek csökkenniük kell - vázolja a nyugat-európai válságjelenségekre javasolt, politikailag nehezen megvalósítható terápiáját Hans-Werner Sinn, a müncheni Ifo intézet vezetője.
2005. 06. 23. 08:00
Bár a hétvégi bulgáriai választásokon a baloldalnak áll a zászló, mégsem biztos, hogy ők alakíthatnak kormányt.
2005. 06. 23. 08:00
Münchenben, a Laser-2005 optika technológiai biennálén láthatta először a közönség azt a néhány perc alatt összeállítható kamerarendszert, amely részletes háromdimenziós holografikus ábrázolás megalkotására képes. Egy bonni fejlesztőcég, a Caesar megoldása nem a kétdimenziós rendszerek szoftveres háromdimenzióssá turbózásán alapul; a nagy felbontású térbeli képeket itt valós, háromdimenziós adatokat tartalmazó, lézeres letapogatással nyert információk alapján készítik. Hologram [...]
2005. 06. 23. 08:00
Kína egyelőre nem hajlandó felértékelni a jüant, pedig a Nyugat egyre nagyobb nyomást gyakorol rá, ám a kötött kurzus sem maradhat fenn örökké.
2005. 06. 23. 08:00
szinte észrevétlen maradt a hét elején, pedig ennél szebben nem is ünnepelhette volna 15 éves születésnapját a magyar piac. Márciusban másfél éves stabil emelkedés ért véget azzal, hogy a növekedés meredeksége egyre csak nőtt, majd elérkezett a törvényszerű korrekció. Május közepén úgy tűnt, a vevők nagy ívben kerülik a parkettet, ma viszont ismét soha nem [...]
2005. 06. 23. 08:00
terepévé vált Európa. A most már szinte minden fronton érzékelhető bénultság legfőbb oka, hogy a tagállamok érdekei fölülírják az összeurópai szempontokat.Elvileg persze ez nem meglepő. Az unió nem az Egyesült Államok, hanem saját nemzeti identitással, politikai és gazdasági érdekekkel rendelkező demokráciák halmaza. Az integráció fejlődése eddig sem volt lineáris folyamat, sokkal inkább kikínlódott kompromisszumok sorozata. [...]
2005. 06. 23. 08:00
Olvasói sztorik