FN

A szeptember 30-án zárt első pénzügyi félévében mintegy tíz százalékkal növelte csoportszintű értékesítési árbevételét a SABMiller plc, a Dreher Sörgyárak Rt. tulajdonosa a 2004-es év hasonló időszakához képest – közölte a cég előzetes adatok alapján.
2005. 11. 10. 14:39
Még az idén 150 milliárd forint, jövő januárban és februárban pedig további 100 milliárd forint támogatáshoz jutnak az agrárgazdálkodók – közölte Pásztohy András a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
2005. 11. 10. 14:13
Minden eddigi rekordot megdöntött Németország legnagyobb energiaszolgáltatója, a magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező E.On első kilenc havi nyeresége az energia drágulása, illetve üzletrészek eladása miatt.
2005. 11. 10. 14:07
December elsejétől indul az RTL Klub egyik fő tulajdonosának, az IKO Médiának a sportcsatornája. A Sport Klub néven induló adás kábelen lesz fogható, és a tervek szerint három további hasonló tematikájú csatornát indítana az IKO – írja a Nemzeti Sport.
2005. 11. 10. 12:34
Az Intrum Justitia megvásárolta a Centrum Parkoló Rendszer Kft. várakozási és pótdíjhátralékokat, valamint azok kamatait és egyéb járulékait tartalmazó több mint 52 ezer adóst érintő mintegy 2,7 milliárd forint tőkeértékű követelés portfólióját.
2005. 11. 10. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX fél tizenkettőkor 20 674,31 ponton állt, ami a szerdai záró értékhez képest 307,14 pontos, 1,46 százalékos csökkenés, a csütörtöki nyitásnál 353,08 ponttal alacsonyabb.
2005. 11. 10. 11:47
A Ferihegyi repülőtéren euróérméket is elfogadó telefonkészülékeket szerelt fel a T-Com. Emellett elkezdődött a budapesti telefonkészülékek felújítása is – adta hírül a vállalat közleményében.
2005. 11. 10. 11:37
Miközben az euró kritikusai a közös pénznem negatív hatásairól vitáznak, az euró bevezetése óta közeledtek egymáshoz a különböző európai országok fogyasztói árai – derült ki az ACNielsen felméréséből.
2005. 11. 10. 11:29
A görög közszolgáltatások dolgozóinak bérkövetelési sztrájkja miatt csütörtökön leállt az athéni repülőtéren a légi forgalom, és kimaradások vannak a szolgáltatásokban.
2005. 11. 10. 11:12
Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. 2005 első három negyedévében 6,501 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el, ami 12,5 százalékkal haladja meg a tavalyi első kilenchavi 5,78 milliárd forintos profitot. Az eredmény elmarad a várakozásoktól.
2005. 11. 10. 10:55
Csütörtök reggel tovább csökkent a nyersolaj ára a szabadpiacon az előző üzleti nap 1,3 százalékos áresése után. Az ok kettős: a vártnál nagyobbak az amerikai nyersolajkészletek, és a mexikói-öbölbeli kitermelőkapacitás fele már üzemel.
2005. 11. 10. 10:35
Idén szeptemberig a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma kis mértékben emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A kereskedelmi szálláshelyek díjbevétele számottevően nőtt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.
2005. 11. 10. 09:58
A BorsodChem 56,7 százalékkal 12,6 milliárd forintra növelte üzemi eredményét az elő kilenc hónapban – adta hírül a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A társaság menedzsmentje szerint a BorsodChem-részvények alulértékeltek, és a negyedik negyedév még jobban sikerül majd.
2005. 11. 10. 09:50
Olvasói sztorik