FN

Az ünnepek idejére az ország nagy részén megáll az élet, de egyes gyárakban folyamatos a termelés, egyes boltok is folyamatosan nyitva tartanak. A két ünnep között pedig - ha mérsékelten is - de a közhivatalok is fogadják az ügyfeleket.
2005. 12. 21. 07:30
Éleződő banki és beruházói verseny, mélyülő szakadék Budapest és vidék, valamint luxus- és tömegpiac között, eladatlan lakások ezrei és új hiteltermékek a láthatáron – ezekkel a kulcsszavakkal lehet röviden jellemezni a lakáspiac idei évét.
2005. 12. 21. 07:30
Legfrissebb jelentése szerint a Metro International 22%-kal növelte nemzetközi olvasótáborát az utóbbi évben, így a lapot már 18,5 millióan olvassák naponta. Az új adatokat a nemzetközi TNS Worldwide olvasottsági kutatásban tették közé.
2005. 12. 20. 20:45
A Rákoshegyi Polgári Kör az egyre növekvő repülőgép-forgalom lakott terület fölé terelése miatt beperelte a Ferihegyi repülőteret üzemeltető társaságot – közölte a szervezet az MTI-vel.
2005. 12. 20. 18:25
Magyarország második legnagyobb vezetékes szolgáltatója, az Invitel bejelentette, hogy 30 millió dollárért megvásárolja a magyarországi EuroWeb Internetszolgáltatót és az Euroweb Romania S.A.-t.
2005. 12. 20. 17:37
Az Európai Bizottság kedden felszólította Portugáliát, Görögországot és Franciaországot, hogy az országaikban élő külföldiek számára is maradéktalanul nyissák meg a munkaerőpiacot a szolgáltatási szektorban.
2005. 12. 20. 17:29
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 33,49 pontos emelkedéssel 21 092,86 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,16 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma alacsony volt, alig haladta meg a 6,6 milliárd forintot.
2005. 12. 20. 17:07
Megkezdődött kedden a Dunaferr III-as kokszoló blokkja második ütemében felújított kokszolórész felfűtése. A blokkrész befejezéshez közeledő rekonstrukciója és a hozzá kapcsolódó feladatok megvalósítása 4,1 milliárd forintba került.
2005. 12. 20. 16:33
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa a hétfőn határozatában 1 millió forintos bírságot szabott ki a Dunavet-B Rt.-re, mert a cég a fogyasztók megtévesztésére alkalmas rekklámmal forgalmazta állatgyógyászati készítményét.
2005. 12. 20. 15:57
A Hungarotel Távközlési Rt. reklámtevékenységével a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, s ezért vele szemben 3 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa.
2005. 12. 20. 15:42
A nem lakossági földgázárak jövő év január 18-ától átlagosan 8 százalékkal emelkednek, a lakossági tarifák viszont nem változnak. A döntés a távfűtési díjak emelését sem teszi indokolttá a családok számára. A közintézmények számára a büdzsé ellentételezi az áremelést, de az mintegy 35 milliárdos pluszköltséget jelent az ipar számára, melynek egy részét várhatóan a lakosságra hárítják.
2005. 12. 20. 15:16
Nyolc pályázaton 14 bank jelentkezett december 12-ig arra a közbeszerzési tenderre, amelyet 144,6 millió euró hitel felvételére írt ki a MÁV 30 Stadler motorvonat beszerzésének finanszírozására.
2005. 12. 20. 14:51
Hétfőn 187 000 darab törzsrészvény hívtak le az OTP Bank Rt.-nél működő opciós részvényprogram keretében. A bankpapír jelenlegi értékén ez több mint 1,3 milliárd forintot jelent – derült ki a Budapesti értéktőzsde honlapján megjelent közleményből.
2005. 12. 20. 14:32
A közterületi reklámozással foglalkozó cégeket összefogó Magyar Közterületi Reklám Szövetség (MKRSZ) a 2006. évi PR-tevékenységére kiírt tenderén a Live PR-t választotta együttműködő partneréül.
2005. 12. 20. 14:17
A biztosítók számára az idei volt minden idők legköltségesebb éve: az összesen 112 ezer emberéletet követelő természeti katasztrófák 225 milliárd dolláros kárt okoztak, amiből a biztosítók 80 milliárdot fizettek ki – közölte kedden a svájci Swiss Re viszontbiztosító.
2005. 12. 20. 14:08
A Boomerang Media leányvállalata, az Exit Point Kft. 2005. december 16-án eladta 30 százalékos tulajdonrészét a Sanoma Budapest Kiadói Rt.-nek, ezzel a kiadó 100 százalékos tulajdonosa lett az EXIT ingyenes programmagazint kiadó Sanoma Exit Kommunikációs Kft.-nek.
2005. 12. 20. 12:58
A Fővárosi Közgyűlés kedden módosította a parkolási rendeletet: január 1-től 120 helyett 115 forint lesz a várakozási díjalap, ami az eredeti előterjesztés szerint 100 forint lett volna.
2005. 12. 20. 12:24
Olvasói sztorik