FN

A 6 évesnél fiatalabbaknak szánt Lego Duplo termékeket jövő tavasztól a Flextronics sárvári üzemében készítik – közölte a Lego Hungária Kft.
2005. 12. 22. 08:41
Az iraki háború fel-borította a Közel-Kelet egymást sakkban tartó iszlám államainak kényes egyensúlyát. Az iszlám diktatúrák harcát az egész régió általános káosza váltotta fel.
2005. 12. 22. 08:00
Fanyalgás, kishitűség, rosszkedv, bizalmatlanság – az ellenség itt van az országon belül. Úgy tűnik, mintha egy egész generáció még mindig túlzottan keserű volna. A keserű ember könnyen feladja, nem vállalkozik, fél az újtól, fél a kockázattól, és rettenetesen sajnálja önmagát. Ez részben érthető. A rendszerváltás után másfél millió ember vesztette el az állását, és szinte [...]
2005. 12. 22. 08:00
a magyar gazdaságot. A közgazdászok „mic-mac paradoxonnak” – a mikro- és a makrogazdaság közötti fejlettségbeli különbségnek – nevezik azt a jelenséget, amikor az erős magánszektor gyengélkedő államgazdasággal párosul. Magyarországon ez a helyzet. A magángazdaság, annak is elsősorban – bár nem kizárólag – a multinacionális része az államgazdaságnál nagyságrendekkel jobban teljesít. Az államháztartásban hosszabb távon fenntarthatatlan [...]
2005. 12. 22. 08:00
Barátja kedvéért érkezett - első ízben - Magyarországra az Oscar-díjas francia színésznő. A második világháború viszontagságait egy sajátos barátságon keresztül bemutató könyv, az Angyal válaszol első itteni kiadása apropóján.
2005. 12. 22. 08:00
A magyarok erősen kötődnek a gondoskodó államhoz. A választásokra készülő politika pedig kiszolgálja a közigényt, megnehezítve az intézményi reformokat s az öngondoskodás gyakorlatának erősödését a társadalomban.
2005. 12. 22. 08:00
Hypnotize címmel közzétette tavasszal publikált, Mezmerize című lemezének folytatását az örmény felmenőkkel büszkélkedő Los Angeles-i System of a Down (SOAD). A két album tasakja, Rubik Ernőt is önvizsgálatra kényszerítő eljárással, egymásba illeszthető. Kezeljük egységként a két lemezt – elvégre az alkotói szándék szerint egy albumról van szó, egyszerre vették fel, de a zenekar úgy gondolta, [...]
2005. 12. 22. 08:00
Horváth Dávid: Eörsi István Budapesten több kiállítás szervezője is úgy időzített, hogy legyen elég látogatója a két ünnep közti nyugodalmasabb időszakban. Jó néhány érdekes eseményt találtunk az ilyenkor programhiányban szenvedő gyermekek és szüleik számára. Előbbiek biztosan szívesen elbóklásznak a Millenárison december 28-áig látogatható Rongybaba-kiállításon, míg utóbbiaknak jó szívvel ajánlható a Magyar Fotóriporterek Társasága által második [...]
2005. 12. 22. 08:00
Lehetséges-e a jelenleginél kevesebb pénzből az élet szinte minden területét irányítása alatt tartó államot működtetni? A közvélemény többsége mindenesetre ezt szeretné - derül ki a Figyelő megbízásából december elején készült Medián-felmérés kutatás­vezetőjének írásából.
2005. 12. 22. 08:00
Újra feltámadt 1989 után az a régi, rejtett vágy, hogy de jó volna, ha a közép- és kelet-európai, délkelet-európai régió központjává válhatnánk. Jó volna? - teszi fel a kérdést szociológus szerzőnk alábbi tanulmányában.
2005. 12. 22. 08:00
A büdzsét valóban megterhelő szféra nem az országos, hanem a helyi politika és kiépített holdudvara. A túlburjánzások visszanyesegetését viszont az is fékezi, hogy megmerevedtek a határok a politika és a versenyszféra között.
2005. 12. 22. 08:00
A globalizáció melléktermékeként egyre gyakoribb, hogy egymáshoz kísértetiesen hasonló reklámokkal találkozhatunk. Több odafigyeléssel a kínosabb esetek többsége elkerülhető lenne.
2005. 12. 22. 08:00
Világszínvonalú exportszektor és lepusztuló államgazdaság kettőssége jellemzi a magyar gazdaságot - állítja Bokros Lajos, a Közép-Európai Egyetem (CEU) professzora és alelnök- vezérigazgatója. A volt pénzügyminiszter szerint Magyarországon a társadalom gondolkodása jóval fejlettebb, mint a populista demagógiát alkalmazó politikai osztályé.
2005. 12. 22. 08:00
Az ünnepek nemtől, kortól függetlenül mindenki gyomrát megviselik. Lapunk három neves séfet kérdezett meg arról, hogyan úszhatjuk meg az ünnepi lakomákat gyomorfájás és felszedett kilók nélkül. Karácsonykor mindenki eszelős módon elkezd vásárolni, és össze-vissza főz mindent, pedig ilyenkor csak arra kellene törekedni, hogy különleges, az év többi részén nem elkészített ételeket együnk, de azokból is [...]
2005. 12. 22. 08:00
Látványos versenybe kezdtek a világ vezető hatalmai. Az Egyesült Államok, az Európai Unió és Ázsia küzdelmének színtere a világűr, tétje a gazdasági sikerre váltható technológiai fölény.
2005. 12. 22. 08:00
Idegőrlő, többórás várakozás után lehetett csak bejutni 2005 nyarán a berlini Goya show-ra, így aztán rengetegen lemaradtak. Aki tehette, az Bécsbe vándorolt megtekinteni az „utazó” kiállítást, míg sokan egy másik spanyol piktor óriással vigasztalódnak e hetekben a német fővárosban. A Neue Nationalgalerie – kőhajításnyira a Potsdamer Platztól – a házigazdája a Pablo Picasso alkotói korszakainak, [...]
2005. 12. 22. 08:00
A napokban elkészítette a központi közigazgatás átfogó reformjáról szóló új javaslatát a hónap végéig még kormánybiztosként tevékenykedő jogászprofesszor, aki nincs elkeseredve azon, hogy korábbi ötletei közül eddig nem sok valósult meg.
2005. 12. 22. 08:00
A Wallis átlátható, letisztult, növekvő és jelentős likvid tartalékokkal rendelkező, elemeiben is nyereséges befektető cég - állítja Bajnai Gordon, aki elsőként a Figyelőnek értékelte a Wallisnál eltöltött hat évét.
2005. 12. 22. 08:00
Magyarország megtanulta a korábbi leckét: ezúttal hajthatatlan volt a tárgyalási straté­giája, és sikerült is komoly költség­vetési többletösszegeket kicsikarnia az uniótól.
2005. 12. 22. 08:00
Az év irgalmas szamaritánusaiBill Gates, a Microsoft alapító elnöke, felesége Melinda, valamint Bono, az ír békeharcos rockénekes lettek az év emberei az amerikai Time magazin választása alapján. Mint a lap felidézte: 2005 a jótékonyság rendkívüli esztendeje volt. Az emberek rekordösszegeket adományoztak például a Dél-Ázsiában pusztító cunami, vagy az Egyesült Államok déli partjaira lesújtó Katrina hurrikán [...]
2005. 12. 22. 08:00
Jól időzítve, a karácsonyi bevásárlás közepette jelent meg Inside Out – Kifordítva címmel az új Pink Floyd-könyv. Legjobb ajándék a zenekar-történetekért rajongóknak, akik valószínűleg csak januárban indulnak majd megvenni az olcsónak nem mondható kötetet, hátha a fa alatt megtalálják. A szó szerint súlyos kiadványt nem tudjuk a metrón olvasni, de számtalan jó minőségű koncertképpel, kulisszák [...]
2005. 12. 22. 08:00
Bő negyedszázada, az 1970-s évek végén kezdődött a privatizálás világméretű karrierje. Ekkorra vált szembetűnővé, hogy a munkahelyek megőrzésére és a jóléti állam ideologikus kiterjesztésére irányuló kísérleteket még a leggazdagabb és legtermelékenyebb országok sem képesek finanszírozni. A megváltozott világgazdaság az alkalmazkodóképességet, az innovációt, a kezdeményezőkészséget és az öngondoskodást állította előtérbe.Nem teljesen véletlen az, hogy e gazdaságpolitikai [...]
2005. 12. 22. 08:00
Olvasói sztorik