A jelenlegi, átlagosan mintegy 180 forintos kilógrammonkénti kenyérárat 200-250 forintra kellene emelni ahhoz, hogy a sütőiparban tevékenykedő cégek némi haszonhoz is jussanak.
A közbeszerzési döntőbizottság 20 millió forint bírságot szabott ki a debreceni önkormányzatra és annak két cégére, mivel a sportuszodát közbeszerzés nélkül kezdték építeni.
A Pénzügyminisztérium a házigondozási szolgáltatást és a magánlakások felújításához, karbantartásához szükséges élőmunka-szolgáltatást javasolja a kedvezményes áfakörbe.
A Főmterv-Unitef konzorcium és a Közlekedés Kft. által vezetett konzorcium készítheti el a 4-es metró I. szakasza 3-3 állomásának felszíni rendezésére vonatkozó tanulmányát, engedélyezési és tenderterveit.
Stephan Kothrade lett a BASF Hungária Kft. vegyipari cég ügyvezető igazgatója február 1-jétől, aki a magyarországi leányvállalat vezetése mellett, a BASF dél-kelet-európai térségben folytatott üzleti tevékenységét is koordinálja majd.
Pénteken a BUX történelme legnagyobb számszaki emelkedését produkálta – egyelőre teljesen ismeretlen okból. Zárás előtt néhány perccel az un. „short squeeze" jelenség repítette felfelé a részvények értékét – a spekulánsok nagy bánatára. Az 5 százalékos BUX-emelkedés valódi oka a hét elején derülhet ki.
A korábbi közbeszerzéstől függetlenül tett igen kedvező ajánlatot a Bombardier a MÁV-nak motorvonatok szállítására, de a hírhedt tender nyertese, a Stadler meg akarja torpedózni az üzletet.
A Citibank pénteken bejelentette, hogy bevezeti Magyarországon a MasterCard Platinum Hitelkártyáját prémium ügyfelei számára. A kártyához több privilégium-szolgáltatás is tartozik.
Stumpf István új államépítést, míg Bokros Lajos a fejlesztési bank megszüntetését sürgette az Utolsó lehetőség: államháztartási reform című pénteki konferencián. A volt és a jelenlegi pénzügyminiszter számokról és a tb-járulék csökkentésének hatásáról vitatkozott.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1094,11 pontos emelkedéssel 23 164,92 ponton zárt pénteken, ami 4,96 százalékos erősödés a csütörtöki záró értékhez képest. Élen járt a Mol és az OTP.
A Pannon teljes körű online ügynökségeként a Carnation, mind szerkezetében, mind arculatában áttervezte és újraalkotta a pannon.hu website-ot; valamint az új arculat jegyében készítette el a mobilszélessáv microsite-ot.
A szlovák Országos Vagyonalap (FNM) pénteken bejelentette, hogy a június 17-re előre hozott parlamenti választásokig nem hoz semmilyen új privatizációs döntést, és ez vonatkozik a már folyamatban lévő pályázatokra is.
Tango.hu néven internetes keresőoldalt indított a Sanoma kiadó. Az induló site olyan, a hazai piacon ismert szereplőkkel veszi fel a versenyt, mint a vizsla24, a Google vagy a Góliát.
Patai Mihály, az Allianz első embere lesz a HVB Bank Hungary Zrt. új vezérigazgatója – értesült a Figyelő. Patai a hamarosan nyugdíjba vonuló Matthias Kunsch után foglalja el a hazai vállalatfinanszírozás egyik meghatározó szereplőjének számító pénzintézet vezérigazgatói székét.
Összesen 2424 panasz érkezett 2005 negyedik negyedévében, amelyből 539 ügyfélpanasz a bankokra és a tőkepiac szereplőire vonatkozott. Ez 28 százalékkal több, mint az előző negyedévben és 56 százalékkal haladja meg a 2004 negyedik negyedévit - tette közzé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) negyedik negyedévi panaszstatisztikájában.
Elkészült az új Országos Képzési Jegyzék, a kompetencialapú és moduláris szerkezetű jegyzék az eddigi 807 szakmával szemben 416 szakképesítést tartalmaz. Az új rendszer törekszik a munkaerő-piaci igényeknek való megfelelésre és a felzárkóztatásra.
A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy állítsa le a Pénzügyminisztériumban az áfaemeléssel kapcsolatos munkát. A kormányszóvivő pedig közölte áfacsökkentésre és nem emelésre készülnek.
Az állami termőföldek értékesítésének leállítását követeli a választások végéig a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) – mondta Jakab István, a szervezet elnöke pénteken Budapesten.