FN

Az olaj világpiaci árának jelentős emelkedésének hatására szakemberek jelentősebb mértékű áremelést prognosztizálnak a jövő hétre. Egyes vélemények szerint nem kizárt, hogy a benzin kiskereskedelmi ára hamarosan meghaladja majd a 300 forintot literenként.
2006. 04. 20. 13:06
Az orosz állami kőolaj- és földgázvállalat megfenyegette az EU-t, hogy ne próbálja korlátozni nemzetközi terjeszkedési ambícióit, ha továbbra is akarja az orosz energiát.
2006. 04. 20. 11:46
A Budapesti Értéktőzsdén a legnagyobb magyar bank részvényeivel már 8000 forint felett kereskednek csütörtökön. A BUX 11 óra után 24 735 ponton állt, amely 301 pontos, 1,24 százalékos erősödést, és újabb történelmi csúcsot jelent.
2006. 04. 20. 11:28
Bővül a háztartási papíráruk kiskereskedelmi forgalma, a bolti eladások értéke 9 százalékkal nőtt 2005-ben az előző évhez képest, a piac mérete meghaladja az évi 30 milliárd forintot – közölte az ACNielsen piackutató vállalat.
2006. 04. 20. 10:59
A Budapesti Értéktőzsde áruszekciójában csütörtöktől arannyal is lehet kereskedni, az első kötés már megszületett 655 dolláros áron – jelentette be a BÉT csütörtöki sajtótájékoztatóján Horváth Zsolt ügyvezető igazgató.
2006. 04. 20. 10:42
A forint csütörtökön reggel kissé erősödött a bankközi devizapiacon, az eurót fél tízkor 265,00 forinton jegyezték, szemben a nyitáskori 265,40/50 forintos és a szerda délutáni 265,05/15 forintos jegyzéssel.
2006. 04. 20. 09:55
A francia Danone élelmiszeripari vállalat csütörtökön 3,534 milliárd eurós forgalmat jelentett az első negyedévről, 14,9 százalékkal többet a tavalyi első negyedévi 3,075 milliárdnál.
2006. 04. 20. 09:29
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,23 pontos emelkedéssel, 24 504,28 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,29 százalékos erősödés. A Raiffeisen Bank elemzője szerint a régiós trendet követheti a magyar részvénypiac csütörtökön.
2006. 04. 20. 09:07
Az amerikai Intel, a világ legnagyobb félvezetőgyártója szerdán 1,347 milliárd dolláros adózott eredményt jelentett az első negyedévről, 38 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 2,178 milliárdnál.
2006. 04. 20. 08:58
Három százalékos csökkenést jelentett első negyedéves nyereségében szerdán, tőzsdezárás után az eBay, a világ vezető internetes aukciós háza.
2006. 04. 20. 08:45
A hat-hét, erre az évre tervezett új részvény bevezetésével párhuzamosan legalább négy részvény bizonyosan távozik a tőzsdéről, így nem nő látványosan a BÉT-en jegyzett társaságok jelenlegi, 43 darabos száma – írja a Napi Gazdaság.
2006. 04. 20. 08:35
Októberben kezdődhet a Hungexpo létesítményeinek rekonstrukciója. A húszmillió eurós (több mint ötmilliárd forintos) beruházás keretében teljesen felújítják a vásárvárost – írja a Világgazdaság.
2006. 04. 20. 08:03
Borongós őszi hangulatot varázsol a hosszúra nyúlt tél után Németország legnagyobb városába a májusig tartó Melancholie című tárlat.
2006. 04. 20. 08:00
Sokkal kevésbé veszélyesek az atomerőművek, mint a rengeteg halálos áldozatot követelő szénbányák, az utóbbiakat mégsem akarják bezáratni - mondotta nemrégiben Oláh György.
2006. 04. 20. 08:00
Kampányában a gazdaságra és a hiányra, helyi szinten pedig az MDF-es szavazókra koncentrál a választások vasárnapi második fordulója előtt a Fidesz. A szocialisták azt sulykolják, hogy nem terveznek adóemelést, a költségvetést a kiadások lefaragásával tennék rendbe.
2006. 04. 20. 08:00
Halálra vagyok fényképezve - említette egyszer Marlene Dietrich. Vannak popsztárok, akik legalább annyira élnek a dalaikban, mint egy-egy jól elkapott pillanatukban.
2006. 04. 20. 08:00
Olvasói sztorik