FN

Szerdán délután másodszor került megrendezésre az Informatikai Vállalkozók Szövetségének (IVSZ) „SpeedDating”, azaz gyorsrandi elnevezésű rendezvénye. Az eseményen a szövetség kis- és középvállalkozói (kkv) számára a részvételi díj megfizetését követően nyílik lehetőség a nagy cégek vezéreinek bemutatni a céget, illetve egy esetleges beszállítói vagy akár partneri együttműködésről tárgyalni.
2006. 04. 27. 19:23
Az országgyűlési választások második fordulóját követő hétfőn a gazdaság szereplői „Megállapodást a jövőnkért" című kiáltvánnyal fordultak a politikai pártokhoz. Széles Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke kifejtette, hogy nem pártolja a kiáltványt és ezért nem is írta alá. Az MGYOSZ elnöksége még nem egyeztetett a csatlakozásról, ezért jelenleg csak Széles Gábor véleménye ismert. Az ügyben az egyik aláí
2006. 04. 27. 19:22
A dél-koreai hatóságok Csung Mon Ko, Hyundai-elnök letartóztatását kérték korrupció és sikkasztás vádjával. A cseh kormány aggódik az autógyártó 1,24 milliárd dolláros beruházása miatt, amely a becslések szerint akár 3 százalékkal is megdobhatná az ország GDP-jét.
2006. 04. 27. 19:18
A NABI Autóbuszipari Rt. csütörtökön megtartott közgyűlésén nem kapta meg a szükséges többséget az igazgatóság javaslata a társaság végelszámolással történő megszűnésére.
2006. 04. 27. 18:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 489,21 pontos gyengüléssel 24 285,84 ponton zárt csütörtökön, a szerdai záró értékhez képest ez 1,97 százalékos esés.
2006. 04. 27. 17:52
Minden viszontagság – több bomba és az április árvíz - dacára elkészül jövő év végéig az M0-ás körgyűrű északi hídja – ígéri Horváth Zsolt Csaba, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) helyettes államtitkára. Az aquincumi hídra ugyanakkor továbbra is várni kell.
2006. 04. 27. 17:49
A Fővárosi Bíróság (FB) gazdasági kollégiuma 2006. október 19-re halasztotta a felperes Holcim Hungária Zrt. és az első rendű alperes Magyar Cement (MC) Kft. között 11 éve folyó per tárgyalását a Hejőcsabai Cementgyár néhány épületének vitatott birtoklásáról.
2006. 04. 27. 17:42
Az Export Development Canada (EDC) közreműködésével az elmúlt évben 225 millió kanadai dollár értékű befektetés és kereskedelem-finanszírozás valósult meg Magyarországon - mondta a kanadai pénzügyi intézmény csütörtöki, bemutatkozó sajtótájékoztatóján Eric Siegel vezérigazgató.
2006. 04. 27. 17:33
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) stratégiai partnerek a szakképzésben - hangoztatta Szűcs György, az IPOSZ elnöke és Szilágyi János, az MKIK szakképzési igazgatója csütörtökön a két szervezet országos konferenciájának szünetében tartott sajtótájékoztatón.
2006. 04. 27. 17:00
Az Ecostat TOP-100 nagyvállalati indexe az előző két hónaphoz képest alig változott, míg a kis- és középvállalati (kkv) index 50,9 százalékos értéke lassú, de folyamatos emelkedést tükröz - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet áprilisi felmérésében.
2006. 04. 27. 16:56
Német BASF vegyipari óriás megerősíti oroszországi üzleti jelenlétét azzal hogy részesedéshez jut a szibériai Juzsno-Russzkoje gázmezőben. A gázmező-részesedés iránt szintén érdeklődő E.ON viszont még nem tudott megállapodni a Gazprommal.
2006. 04. 27. 16:45
A Siemens csütörtökön az elemzői várakozásoknál jobb eredményt jelentett üzleti éve márciussal zárult második negyedéről. Mindazonáltal a növekedés lassulására figyelmeztetett, miközben egy újabb, 1,86 milliárd dollár értékű egészségügyi ágazati felvásárlást is bejelentett.
2006. 04. 27. 16:44
A világ első számú olajvállalatának, az amerikai ExxonMobilnak az első negyedéves adó utáni nyeresége 8,4 milliárd dollár lett, ami 7 százalékkal nagyobb, mint a 2005. első negyedévi nyereség, de elmarad a tavaly utolsó negyed 10,7 milliárdos eredményétől.
2006. 04. 27. 16:40
A Fed elnöke utalt arra, hogy az általa vezetett amerikai szövetségi bankrendszer kamatemeléseiben szünetet iktathat be. Az elnök elsősorban az olajárak emelkedése okán makacsnak látszó inflációs veszélyről beszélt az amerikai kongresszus gazdasági bizottsága előtti meghallgatásán.
2006. 04. 27. 16:36
A csütörtöki Mol-közgyűlés 18 hónapra felhatalmazta az igazgatóságot, hogy saját részvényt vásároljon. Az eredmények alapján a részvényeseknek kétszer akkora osztalékot fizet az olajipari társaság mint az előző évben - áll a Mol közleményében.
2006. 04. 27. 16:27
A Strabag osztrák építőipari konszern a múlt évet 135 millió eurós adó előtti eredménnyel zárta, egy évvel korábbi eredményét 48,4 százalékkal múlta fölül – hozták nyilvánosságra csütörtökön.
2006. 04. 27. 16:04
A Globus Konzervipari Részvénytársaság a múlt évben az IFRS nemzetközi könyvviteli szabvány szerint 4,507 milliárd forint mérleg szerinti konszolidált adózott veszteséget könyvelt el, így a közgyűlés döntése alapján nem fizet osztalékot.
2006. 04. 27. 15:54
A Fotex Első Amerikai–magyar Vagyonkezelő Rt. tulajdonosai elfogadták az igazgatóság előterjesztését, és a társaság a 2005. év után sem fizet osztalékot.
2006. 04. 27. 14:58
Olvasói sztorik