A QS karriertanácsadó cég elkészített a világ száz legszínvonalasabb üzleti iskoláját tartalmazó listáját, melyre a magyarországi CEU Business School is felkerült.
Hazánkban 1997 óta leginkább az ásványvizek kedveltsége nőtt, a GFK Hungary kutatása a szénsavmentes gyümölcslé esetében mérsékelt emelkedést, a szénsavas üdítőnél pedig stagnálást érzékelt.
A T-Online internetes kereskedelmi megoldásokat nyújtó osztálya, a Marketline tavaly 433 aukción 23 milliárd forintos forgalmat bonyolított le – közölte Kriston Ákos termékmenedzser kedden Budapesten.
Előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2006 márciusában 14 százalékkal, míg munkanaphatástól megtisztítva 11,3 százalékkal nőtt.
Mintegy 238 milliárd forintért saját részvényt vásárolt a Mol a magyar államtól hétfőn. A papírokat a Mol vélhetően vállalatfelvásárlásra használja majd. Az adásvétel után az állam gyakorlatilag kiszállt az olajtársaságból, amely ennek ellenére 2015-ig biztosan nemzeti marad.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 120,83 pontos emelkedéssel, 25 358,21 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,48 százalékos erősödés. Az ING Bank elemzője szerint a Molra érdemes figyelni.
A Synergon-csoport több, összesen csaknem 100 millió forintot kitevő, a negyedévet terhelő céltartalékképzés ellenére pozitív, 20,3 millió forintos adózott eredménnyel zárta az időszakot - hozta nyilvánosságra a csoport kedden.
Kóka János gazdasági miniszter tőzsdére vinné az állami autópályacégeket, így tehermentesítve a büdzsét az autópálya-építések költségétől – írja a Népszabadság.
Kanada 2008-ig mintegy 185 millió forintos keretet biztosít magyar civilszervezetek más országokban megvalósítandó fejlesztési projektjeinek támogatására – közölte Kanada nagykövetsége hétfőn az MTI-vel.
A német televíziós állomásokon a labdarúgó-világbajnokság idején sugárzandó egy-egy félperces hirdetés ára 6600 eurótól 320 ezer euróig terjed – vált ismertté Berlinben.
A kalapács 180 millió forintnál koppant Csontváry Kosztka Tivadar Hídon átvonuló társaság című, kisméretű, 60x72 centiméteres képére folyó, izgalmas licitálás végén hétfőn este, a Mű-Terem Galéria tavaszi árverésén a Budapest Kongresszusi Központban.
Nehezen indokolják a lakossági hitelek magas költségtételeit maguk a banki szakemberek is. A látszólagos magyarázatok mögött a verseny hiánya, a profitéhség és az európai díjstruktúrához való közeledés állhat.
A tavaly életbe lépett új érettségi rendszer tartalmi újításait a tételek kiszivárgása miatt keletkezett botrány kissé háttérbe szorította, pedig a kétszintű vizsga több szempontból is forradalmi változást hozott a közoktatásba.
2006. május 9., Budapest - A KÜRT Zrt. elnöke, dr. Kürti Sándor a magyar üzleti élet első olyan képviselője, aki zsűritagként részt vehet a világ legjobb üzletemberének kiválasztásában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 178,26 pontos csökkenéssel 25 237,38 ponton zárt hétfőn, ami 0,70 százalékos gyengülés a pénteki záró értékhez képest.
A befektetési alapok összvagyona áprilisban 2,3 százalékkal gyarapodott, és elérte a 2119 milliárd forintot - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz). A legtöbb friss tőke a garantált alapokba áramlott.
Biztosítékot kapott az Európai Bizottság a magyar kormánytól a választás után, hogy az országban lépéseket tesznek a megfelelő államháztartási helyzet kialakítására - jelentette be Joaquín Almunia pénzügyi felelős.
2,5 millió eurós beruházás keretében mintegy 10 ezer négyzetméteres új barkácsáruházat nyit a Praktiker 2007 nyarán Budapesten, a Ferihegyi Repülőtér közelében – áll a cég közleményében.
Erősödött a forint a bankközi devizapiacon hétfőn is, az euróval fél négy körül 259,60/70 forinton kereskedtek, mintegy 50 fillérrel a pénteki 260,00/20 forint alatt.
Az Állami Nyomda MasterCard EMV chipkártyák megszemélyesítésére vonatkozó tanúsítványt kapott, mellyel lehetővé vált, hogy a társaság a műanyagkártya-gyártást és adatfeltöltést egy új, nemzetközileg is auditált tevékenységgel bővítse ki.
A CODA Magyarország januárban nyitotta meg budapesti irodáját, korábban nem rendelkezett közvetlen jelenléttel a hazai piacon. A cégcsoport szoftvereket és szolgáltatásokat fejleszt és értékesít a pénzügyi vezetők, kontrollerek és pénzügyi osztályok igényeire szabva.
A légi közlekedésben holtszezonnak számító év eleji hónapokban a Malév menetrend szerinti járatain jelentősen növekedett az utasforgalom – derül ki a magyar légitársaság közleményéből. Az év első három hónapjában 11,7 százalékkal utaztak többen a légitársaság menetrend szerinti járataival, a Malév bevétele 19 százalékkal növekedett.