Míg Nyugat-Európában számos kábeltelevízió, rádió és újság szól a homoszexuálisokhoz, bejáratott hirdetőkkel és tematikával, nálunk erre alig van példa.
Az éjjeli és a hajnali műsorsáv programjait és nézettségét hasonlítottuk össze három kereskedelmi csatornán, abban az időszakban, amelyben a felmérések szerint nem csak az éjszakai portás ül a képernyők előtt.
A vásárlók egyre jelentősebb része hajlandó jó mélyen a zsebébe nyúlni, ha márkás termékeket vásárol. Ez nemcsak a kasszában, hanem a vállalatok értékében is megmutatkozik.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) az Alkotmánybírósághoz fordul a hétfőn elfogadott, a vállalkozásokat érintő egyes adózási intézkedések megsemmisítése érdekében.
A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona 0,1 százalékkal nőtt júniusban, a félév végén 2084 milliárd forintot tett ki. A hónap végére már az ingatlanalapok alkotják a második legnagyobb csoportot a pénzpiaci alapok után.
Az ICEG Európai Központ gazdaságkutató előrejelzése szerint az államadósság GDP-hez viszonyított mértéke folyamatosan emelkedve 2007 végére eléri a 67 százalékot, s erről a szintről kezdhet évek alatt visszacsökkenni a maastrichti konvergencia-kritériumnak számító 60 százalék alá – modta Gáspár Pál, a cég igazgatója.
Levette a Mol Rt. "BBB mínusz" - vagyis megszorításokkal már befektetői alapszintű - cégadósi osztályzatát a negatív kihatású figyelőlistáról kedden a Standard & Poor's az orosz akvizíciós kísérlet sikertelensége nyomán, és megerősítette a besorolást, ugyanakkor negatív kilátást adott az adósosztályzatra a magyar cég pénzügyi politikája miatt.
Spéder Zoltán, az OTP Bank alelnökének, vezérigazgató-helyettesének közvetlen tulajdona megszűnt az OTP-ben, miután a bankvezető az általa tulajdonolt cégnek értékesítette a részvényeit – közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
A parlament hétfői döntése értelmében 2006 második félévében további ötvenezer nyugdíjas kaphat üdülési csekket, ami mintegy három és fél milliárd forintos többlettámogatást jelent – jelentette be Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter az Idősügyi Tanács ülésén kedden.
Az Európai Bizottság szeptemberben valószínűleg megemeli majd az eurózóna idei növekedésére vonatkozó legutóbbi, májusi becslését, ami 2,1 százalékos bővüléssel számol – jelezte keddre virradó éjszaka Brüsszelben Joaquin Almunia, a testület gazdasági és pénzügyi kérdésekkel foglalkozó biztosa.
A telítődés és a fokozódó koncentráció jellemezte a kiskereskedelmi üzlethálózatot 2006 I. negyedévében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb felmérése szerint.
A BÉT vezérigazgatója július 11-én 9 órakor felfüggesztette az OTP Jelzálogbank OJB 2007/VII jelű jelzálogleveleinek tőzsdei kereskedését, majd 16 perc múlva visszaállította – derül ki a BÉT honlapján közzétett határozatokból.
A Híradósok című kanadai vígjátéksorozat egy torontói tévécsatorna hírszerkesztőségében játszódik, ahol minden egyes nap versenyfutás az idővel, ám estére mégis mindig összeáll a műsor, és indulhat az élőadás – bár a lehető legkaotikusabb módon.
A repülőtereket (többek között a magyar Ferihegyet is) üzemeltető brit BAA Plc utasforgalma júniusban 3,9 százalékkal lett nagyobb, mint egy esztendeje volt.
A fogyasztói árak júniusban 0,3 százalékkal nőttek májushoz képest, és 2,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Negatív kihatású figyelőlistára vette hétfőn a BorsodChem "BB" szintű, befektetési kategória alatti hosszú futamú cégadósi besorolását a Standard & Poor’s, a Permira befektetési társaság részéről a magyar vegyipari csoportra érkezett átvételi ajánlatra hivatkozva.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12,03 pontos emelkedéssel, 22 622,98 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,05 százalékos erősödés.