FN

Ma Magyarországon egy köbméter víz árában hétszeres különbség is lehet, attól függően, ki melyik településen él. A csatornadíjban ennél is nagyobb a szóródás – írja a Népszabadság. Most a tervek szerint hatósági kézbe kívánják adni a víz- és csatornadíjak szabályozását.
2006. 07. 19. 08:06
Legerősebben az olaj árára hat a közel-keleti konfliktus, de áttételesen a dollár és a nemesfémek kurzusára, a feltörekvő piacok tőzsdéire, így végső soron a magyar részvényekre is kihat az izraeli-libanoni háború. Nyertesek és vesztesek is vannak.
2006. 07. 19. 07:00
Az előző évekhez hasonlóan az idén is az OTP-t választotta a legjobb magyar banknak a londoni Euromoney gazdasági magazin, amely minden évben globális pénzintézeti rangsort állít össze.
2006. 07. 18. 18:08
A Pénzügyminisztérium (PM) júliusra 7,88 milliárd forint államháztartási (áht) többletet, az első háromnegyed évre pedig 1583 milliárd forint hiányt vár - közölte a szaktárca kedden.
2006. 07. 18. 17:25
Kedden erősödött a forint a bankközi devizapiacon: az euróval fél négy tájban 278,00/20 forinton kereskedtek, szemben a hétfői 280,10/30-forintos jegyzéssel.
2006. 07. 18. 16:09
Hivatalosan is ideje volna feladni az euró 2010-es bevezetésének céldátumát – nyilatkozta Járai Zsigmond jegybankelnök, miután Gyurcsány Ferenccel és Veres Jánossal tárgyalt a Magyar Nemzeti Bankban. Járai közölte: a kormányfő és a pénzügyminiszter tudott újdonsággal szolgálni a gazdaság helyzetéről.
2006. 07. 18. 11:53
A világ egyik legnagyobb pénzintézete, a Morgan Stanley Budapestre telepíti üzleti központját. Kóka János gazdasági miniszter szerint a menedzsmentet már meggyőzték, most már csak az elemzőket kell meggyőzni arról, hogy ez jó hely a befektetéseknek.
2006. 07. 18. 11:24
Az Ecostat gazdaságelemző és informatikai intézet 2006–2007-re készített becslése rövid távon a BUX-indexet 23 000 pont körül, hosszabb távon a 18 000–23 000 pont közötti sávban valószínűsíti.
2006. 07. 18. 11:06
Az év első öt hónapjában bruttó 7,3, a nettó 8,2 százalékkal haladták meg az átlagkeresetek az egy évvel korábbit. A január–májusi reálkereset 5,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva a KSH adatai szerint. A gazdaságkutatók a következő félévre jelzik a reálbér-növekedés jelentős visszaesését.
2006. 07. 18. 10:14
A tervek szerint egy új biztosítónak adná át a kormány a táppénzt és a keresetpótló ellátásokat – tudta meg a Népszabadság. Ezeket külön biztosítással válthatnák meg a munkáltatók. Nem ők fizetnék viszont a táppénzt a betegség első 15 napjára.
2006. 07. 18. 08:28
Kiírta a stratégiai földgázkészletezés első tenderét az MSZKSZ Biztonsági Földgáztároló Zrt., Célja a biztonsági földgázkészletezés "feltételeinek megteremtése", amelyhez "partnert és helyszínt" keresnek – írja a Népszabadság.
2006. 07. 18. 07:36
Fejlesztések előtt áll az adóhivatal oktatási intézménye. A július 15-től Vámosi-Nagy Szabolcs irányítása alatt működő APEH-akadémián az adóhivatal és az illetékhivatalok munkatársai mellett az önkormányzatok adóhatósági munkatársait is képeznék. Könyvelők helyeslik ezt, bár a gyakorlat erősítése is fontos lenne - tudta meg a FigyelőNet.
2006. 07. 18. 07:00
Olvasói sztorik