Nem változott lényegesen a forint helyzete a bankközi devizapiacon kedden: az eurót reggel 269,75/95 forinton jegyezték, míg hétfőn fél négy tájban 269,65/85 forinton kereskedtek vele.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 62,78 pontos emelkedéssel 22 263,07 ponton nyitott kedden, ami 0,28 százalékos erősödés a hétfői záró értékhez képest.
A Malév összes bevétele az elmúlt évben 11,1 százalékkal 137,605 milliárd forintra emelkedett, az adózott veszteség pedig a 2004. évi 4,906 milliárd forintról 1,272 milliárd forintra csökkent.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,42 pontos csökkenéssel, 22 200,29 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,07 százalékos gyengülés.
Az SAP bejelentette, hogy világszerte már mintegy 10 000 ügyfél használja a kis- és középvállalatoknak (kkv) szánt ügyviteli rendszerét, az SAP Business One-t. Hazánkban a 2004 novembere óta elérhető szoftvercsomagot jelenleg használó cégek száma meghaladja a kétszázat.
Tizenöt színvonalas magyar pályázat érkezett a NOVATechCom címmel meghirdetett innovációs techológiai üzleti terv nemzetközi versenyre – közölte a pályázat magyarországi lebonyolításával megbízott Magyar Innovációs Szövetség (MISZ).
Befejeződött az aratás a hét végén néhány vizes terület kivételével, országszerte mintegy 1,8 millió hektárról több mint 6,5 millió tonna gabona került a magtárakba. A mostani hozamok némileg elmaradtak az átlagtól.
A rendezéshez nyújtott 3 milliárd forintos állami támogatás legalább kétszeresét kapja vissza adókban a költségvetés az idei Forma 1 Magyar Nagydíj után – a FigyelőNet számítása szerint. A vizes EB-vel együtt a propagandahatás pedig olyan volt, mintha plusz egymilliárdot költöttünk volna országreklámra.
A konvergenciaterv augusztus közepére készül el, csak azt követően vitatják meg részleteit a kormányon belül, a Konvergencia Tanácsban, illetve más fórumokon - reagált az MDF felvetésére a kormány szóvivője.
A Monetáris Tanács hétfői ülésén áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat. A meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően a testület nem tárgyalta a jegybanki alapkamatláb megváltoztatását, derült ki az MNB honlapjáról.
Az MDF felszólítja Gyurcsány Ferenc kormányfőt: még a héten hívja össze a Konvergencia Tanácsot és a parlamenti pártok képviselőit, hogy közös megegyezéssel határozzák meg az euró bevezetésének céldátumát.
Az Exbus Vagyonkezelő Nyrt. (korábban Nabi Rt.) 2006. első félévi adózott nyeresége – egyszeri tételeknek köszönhetően – 32,667 millió dollár lett, szemben az előző év azonos időszakának 11,214 millió dolláros veszteségével – közölte a társaság.
A Magyar Közútkezelő (MK) Kht. augusztus elejétől ingyenessé tette a közhasznú információkat tartalmazó Útinform szolgáltatását, amit korábban pénzért értékesített - közölte a társaság.
A humánerőforrás-fejlesztési operatív program 2004–2008 között felhasználható 191 milliárd forintos keretéből eddig már 182,5 milliárd forintot ítéltek oda támogatásként.
A Graphisoft SE-ből kivált Graphisoft Park részvényeit várhatóan augusztusban vezetik be a Budapesti Értéktőzsdére – derül ki a Privy Council Communications közleményéből.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 62,42 pontos csökkenéssel 22 054,29 ponton nyitott hétfőn, a pénteki záró értékhez képest ez 0,73 százalékos gyengülés.
A TvNetWork Nyrt. részvényeivel augusztus 7-étől lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén. A BÉT B kategóriájába bevezetett távközlési szolgáltató piaci kapitalizációja az első napi kereskedés, a hétfői 210 forintos nyitó ár alapján meghaladja a 3,2 milliárd forintot.
A Wall Street legnagyobb bankjainak a szakértői szerint az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) keddi ülésén szinten tartja az irányadó célkamatot.
Kormányzati tervek szerint összeolvaszthatják a négymilliárd forintos adóssággal küzdő Magyar Televíziót (MTV) a Duna Televízióval – írja a Népszabadság. A köztelevízió cáfolja az értesülést.
Parkettacsiszolók gyártásával indult a hatvanas években a Cselényi család, amelynek harmadik generációja ma a világ legnagyobb faipari gépgyártójának eszközeit forgalmazza.
Az Uvaterv tervezheti meg a kelet-nyugati metró Stadionok, Pillangó utca és Örs vezér tere állomásainak felújítását - tartalmazza a Közbeszerzési Értesítő.