Ebben az évben az áremelkedések, a forint árfolyamának romlása, valamint a bújtatott szerződések átalakítása 150 milliós pluszkiadást jelent, „a várt támogatások egy részének kiesésével együtt pedig mintegy félmilliárdos nem várt terhünk van a második félévre” – mondta. Az idén kilencmilliárd forintból gazdálkodó közszolgálati médium alelnöke megjegyezte, azzal számolnak, hogy pályázatokból és támogatásokból a következő időszakban kevesebb forrásra tudnak szert tenni, mint eddig.
„További ésszerűsítő intézkedések sorát kell meghozni” – mondta. A műsorstruktúrához csak kismértékben nyúlhatnak, szabad felhasználású tartalékaikhoz azonban igen. Megjegyezte, hogy a Duna Televízió belsőseinek száma a bújtatott szerződésekre vonatkozó új minősítési rend következtében 170 fővel nőtt, és elérte az 570-et. Ezután „felmerül a kérdés: ellátható-e folyamatos munkával” ennyi ember.
Magyarország aktiválta az uniós integrált válságelhárítási mechanizmust
Bóka János jelentette be.