FN

Nincs megelégedve szlovák leányvállalatával az OTP Bank, ezért ottani érdekeltségei felszámolását fontolgatja – jelentette ki Spéder Zoltán egy zártkörű befektetői konferencián.
2006. 08. 15. 13:20
Hidegzuhanyként érte a forintpiacot a kedden közölt GDP-adat. Az elemzők által várt 4,2 százalékos bővülés helyett csupán 3,6 százalékkal nőtt a magyar gazdaság a második negyedévben. Egy euró újra több mint 275 forint volt napközben.
2006. 08. 15. 12:30
A magyarok büszkék, mégis érzékenyek és sebezhetőek – írja a Der Standard osztrák napilap újságírója, aki osztrák üzletembereknek ad viselkedési tanácsokat. Ajánlata értelmében a kormányzati tisztviselőkkel tiszteletteljesen és tartózkodóan kell beszélni.
2006. 08. 15. 11:52
Akármit mondanak róla bankártársai, ő a politika áldozata volt – mondja Erős János az augusztusi manager magazinnak adott interjújában. Több év távlatából úgy véli, a K&H eladása az egyik legsikeresebb hazai privatizáció volt, és az érte kapott 405 millió forintos dolgozói juttatás „abszolút belefért".
2006. 08. 15. 11:25
A szeptemberben induló tanévtől érvényes változások kibővítik a diákhitelre jogosultak körét, jelentősen egyszerűsítik az ügymenetet, valamint a költségtérítéses hallgatók számára lehetőséget biztosítanak a magasabb havi kölcsönösszeg felvételére is.
2006. 08. 15. 11:02
A Budapest Bank és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) között létrejött megállapodás értelmében a bank agrárgazdaság, élelmiszeripar és vidékfejlesztés területén tevékenykedő ügyfelei is igényelhetnek fedezeti garanciát faktoring szerződésükhöz.
2006. 08. 15. 10:01
A 4,2 százalékos elemzői konszenzushoz képest hirtelen megtorpanást mutatnak a friss GDP-adatok: a második negyedévben mindössze 3,6 százalékkal növekedett a magyar gazdaság.
2006. 08. 15. 09:56
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 95,43 pontos emeléssel, 21 390,56 ponton zárt hétfőn, a pénteki záró értékhez képest ez 0,45 százalékos erősödés.
2006. 08. 14. 17:32
A tavasszal meghirdetett középtávú stratégiát a Gyurcsány-csomag miatt felül kellett vizsgálnia az OTP-nek. Az adóemelések, a magasabb kamatszint, a gyengébb árfolyam, a lassabb állománynövekedés és a magasabb hitelkockázati költségek eredményrontó hatását csak az akvizíciók pozitív hozadéka ellensúlyozhatja.
2006. 08. 14. 15:50
Ezermilliárd forintos nagyságrendű összeg áll rendelkezésre távmunkahelyek létrehozását segítő programok megvalósítására és különböző képzésekre a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben (NFT II.) – közölte Simon Gábor MSZP-s képviselő hétfőn Budapesten. A Fidesz helyettes szóvivője reményét fejezte ki, hogy a bejelentést érdemi lépések követik majd.
2006. 08. 14. 15:05
Csökkenti bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol, a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.
2006. 08. 14. 13:46
Olvasói sztorik