FN

A Mol ez év végéig megszerzi egy nyugat-szibériai olajlelőhely egészét, miután kivásárolta orosz partnere részesedését a mező kutatási és kiaknázási jogával rendelkező közös vállalatukból.
2006. 09. 05. 10:28
Putyin elnök budapesti látogatása tette lehetővé, hogy az Euroinvest egymilliárd euróért cukorgyárat építhet Oroszországban – mondta Bartha Ferenc, a cég vezérigazgatója.
2006. 09. 05. 10:26
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 14,93 pontos csökkenéssel 22 898,00 ponton nyitott kedden, ami 0,07 százalékos gyengülés a hétfői záróértékhez képest.
2006. 09. 05. 09:23
Szekeres Imre honvédelmi miniszter átadta a Magyar Honvédség Pápa Bázisrepülőtéren azokat az A-B jelű üzemanyag-tárolókat és vasúti lefejtőállomást, melyek a NATO biztonsági beruházási program keretében készültek el.
2006. 09. 05. 08:25
A székesfehérvári Vállalkozói Központ Közalapítvány innovációs központtá, technológiai inkubátorházzá való fejlesztésének megalapozására 51,6 millió forintot nyert a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program keretében - jelentette be Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere hétfőn.
2006. 09. 04. 21:39
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 558,67 pontos emelkedéssel, 22 912,93 ponton zárt hétfőn, a pénteki záró értékhez képest ez 2,50 százalékos erősödés. A nap legjobban teljesítő papírja több mint 5 százalékos emelkedéssel a Richter, és több mint 4 százalékos erősödéssel az Egis volt.
2006. 09. 04. 17:39
Kismértékben erősödött a forint a bankközi devizapiacon hétfőn, az eurót fél négy tájban 277,30/40 forinton jegyezték, szemben a pénteki 277,50/70 forinttal. A forint 8 bázisponttal 1,77 százalékra erősödött a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
2006. 09. 04. 16:53
Tízmillió forintos tankönyv-támogatási és több mint 16 milliós könyvtárfejlesztési programot indít az OTP Fáy András Alapítványa - jelentette be Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója és Vizi E. Szilveszter, az alapítvány kuratóriuma és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke hétfőn Budapesten.
2006. 09. 04. 15:48
A 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát 10 forinttal, a gázolajét 3 forinttal csökkenti szerdán a Mol – értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn. A Mol a benzin árát egy hete csökkentette bruttó 3 forinttal, a gázolajét akkor 3 forinttal emelte.
2006. 09. 04. 15:45
A kormány szándéka, hogy úgy alakítsa át a nyugdíjrendszer szabályait, hogy ezzel hosszabb aktív korra ösztönözze az embereket, egészségi állapotuknak megfelelően – jelentette be a szociális és munkaügyi miniszter.
2006. 09. 04. 15:31
Az elsőrendű befektetői magyar adósbesorolás Magyarország előrehaladott pénzügyi és gazdasági EU-integrációját, valamint a szilárd közadósság-kezelést tükrözi - áll a Moody's Investors Service hétfőn kiadott jelentésében.
2006. 09. 04. 14:03
Az eurózóna tagországaiban a munkaköltségek 2000 és 2005 között átlagban évente 2,2 százalékkal növekedtek, de az új tagállamokban ennél jóval magasabb volt az emelkedés mértéke. Magyarországon ezekben az években átlagosan 10 százalékkal nőttek a munkaköltségek.
2006. 09. 04. 13:41
Havonta 86 új vállalkozás kap munkaengedélyt a tavalyelőtt csatlakozott európai uniós új tagországokból Belgiumban, ebből átlagosan 85 lengyel, és a nagy része építési cég, jelentette hétfőn a De Standaard című napilap.
2006. 09. 04. 13:30
Az Új Magyarország fejlesztési terv társadalmi vitája keretében Debrecenbe látogató Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos hétfőn reggel Hajdú-Bihar megyei üzletemberekkel és a foglalkoztatáspolitikában érintett vezetőivel találkozott.
2006. 09. 04. 13:26
Olvasói sztorik