A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 407,56 pontos csökkenéssel, 21 355,07 ponton zárt pénteken, a csütörtöki záró értékhez képest ez 1,87 százalékos gyengüléssel.
Az utcákon zajló zavargások és tüntetések teljesen kisajátították a sajtót, emiatt a cégek közleményei is teljesen háttérbe szorultak. Több PR-ügynökség ügyfelei közleményeinek elhalasztására kényszerült.
158 kiállítóval, illetve több mint 50 ezer új és használt lakás kínálatával nyitotta meg a kapuit péntek délután a 9. budapesti Lakásvásár a SYMA Sport és Rendezvényközpontban.
Az Európai Bizottság támogatja a magyar középtávú kiigazítási programot annak várható kockázatai ellenére is - derül ki abból a szövegtervezetből, amihez a Reuters csütörtökön hozzájutott. Eszerint a bizottság 2007. április 10-ig ad időt , hogy Budapest bizonyítsa, az ígéreteknek megfelelően meg is valósítja a fiskális programját.
Kis- és középvállalkozások, kereskedelmi és szolgáltatóipari társaságok mutatkoznak be elsősorban a pénteken megnyílt Miskolci Kiállítás és Vásár rendezvényein, a nagyvállalatok a korábbi évekhez hasonlóan az idén sem jelentek meg.
A kamara azt szorgalmazza, hogy az európai uniós fejlesztési források a javasoltnál nagyobb mértékben kerüljenek a gazdaságba, és a vissza nem térítendő támogatások aránya is növekedjen - hangoztatta Parragh László, az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke pénteken.
Az idei és a jövő évre szóló munkaprogramot írt alá Gilyán György keleti gazdasági kapcsolatok fejlesztésért felelős kormánybiztos és Valerij Ivanovics Kuzin, a Moszkva Kormányzat Külgazdasági Bizottsága elnöke pénteken Budapesten.
Az Európai Bizottsággal folytatott konzultációk alapján arra számítok, hogy a jövő szerdán jóváhagyják a magyar konvergenciaprogramot – nyilatkozta a Reutersnek Veres János pénzügyminiszter.
Miközben mindenki a Gyurcsány-beszéddel és az azóta kitört zavargásokkal van elfoglalva, teljesen elsikkadt, hogy a miniszterelnök idén már másodszor találkozott Vladimir Putyin orosz elnökkel. Pedig mindez arra utal, hogy mialatt Gyurcsány Ferenc a magyarokkal nem találta meg a közös hangot, az oroszokkal annál inkább.
Gyengült a forint pénteken reggel a bankközi devizapiacon, az eurót kilenc óra után 276,60/85 forinton jegyezték, szemben az előző nap délutáni 274,40/50 forintos árfolyammal. A forint 80 bázisponttal 2,00 százalékra gyengült a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
A kormány által készített programnak ma nincs más, reális alternatívája – nyilatkozta Simor András, a Deloitte vezetője, a Konvergencia Tanács tagja a Népszabadságnak adott interjújában. Hasonlóan vélekedett Bokros Lajos volt pénzügyminiszter is az MTV Nap-kelte című műsorában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,17 pontos csökkenéssel, 21 606,46 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 0,72 százalékos gyengülés. Tovább gyengülhetnek a részvényárak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén.
A Magyarországon jelentős beruházásokat elnyert Strabag építőipari cég az Eurocontact nevű cégen keresztül 15,2 millió euró támogatást nyújtott az MSZP-nek – írta a Die Presse című osztrák napilap. Az SZDSZ tagadja, hogy pénzt kapott volna az osztrák cégtől.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 390,66 pontos csökkenéssel, 21.762,63 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 1,76 százalékos gyengülést jelent.
A forint csütörtökön ismét széles sávban ingadozott a bankközi devizapiacon. Az euróval szemben fél négykor mintegy egy forinttal erősödött a szerda késő délutáni árfolyamhoz képest.
Újdonság, hogy a zavargások nyomán megjelenő politikai kockázat rontotta a magyar deviza- és forintadósság kilátásait – véli az elemző. A Fitch Ratings figyelmeztetése Magyarország újabb leminősítésének előjele, ami tovább gyengítheti a forintot. A Bankszövetség szerint a kiigazításnak nincs alternatívája.
Jóllehet az európai kis- és középvállalatok vezetőinek körében magas a lakossági hitelkártya-birtokosok aránya, az üzleti hitelkártyák elterjedtsége csupán 20 százalék körüli – derül ki a MasterCard megbízásából készült tanulmányból.
A Mol oroszországi leányvállalatot hoz létre egyebek között nyugat-szibériai koncessziók megpályázására, és részt vehet az orosz–török Kék Áramlat gázvezeték tervezett balkáni és közép-európai meghosszabbításának megvalósításában is – közölték a Mol, illetve az orosz Gazprom vezető tisztségviselői csütörtökön Moszkvában.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület által létrehozott Tájékozott Fogyasztókért Klub a fogyasztói információk iskolai oktatását elősegítő program elindítását határozta el.
A Standard & Poor's nem számít elhúzódó összecsapásokra Magyarországon, és nem tartja valószínűnek a kormány bukását, hangzott el a világ legnagyobb hitelminősítőjének csütörtöki londoni térségi szakszemináriumán. A cég szuverén minősítésekért felelős vezérigazgatója szerint Magyarország nem engedheti meg magának még egyszer azt a luxust, hogy csalódást okoz a piacon.
A Reuters által készített szeptemberi felmérés szerint az elemzők többsége úgy véli, hogy a jegybank hétfőn 25 bázisponttal megemeli az irányadó kamatlábat. Elemzők szerint a héten kiéleződött politikai feszültség jelentős bizonytalanságot vegyít a gazdaság és a pénzügyek kilátásaiba.