FN

Bár Magyarország ötletekben, találmányokban nagyhatalom – mégis kevés szellemi termékből lesz sikeres vállalkozás. A most létrejött ValDeal Innovációs Zrt. - meghatározó szereplőinek sokéves korábbi, jórészt nemzetközi tapasztalatai alapján ezen próbál segíteni.
2006. 11. 21. 16:19
A magyar kockázati tőkepiac jelentős bővülés előtt áll. Ahhoz, hogy a befektetési célt kereső tőke eljusson a legnagyobb tőkekereslettel bíró kis- és középvállalkozási (kkv) szegmenshez, új, kifejezetten erre a szegmensre koncentráló kockázati tőkealapok gyors felfutására van szükség.
2006. 11. 21. 15:29
A GfK Hungária felmérése szerint Magyarországon 2006 első félévében némiképp csökkent a nem vényköteles szerek vásárlói köre, ám ezzel szemben emelkedett a forgalmazott bevétel. A legnagyobb lakossági költés a vitaminkészítményekre irányult, melyeket elsősorban patikákban szerez be a lakosság.
2006. 11. 21. 12:07
A KSH jelentése szerint 8,5 százalékkal keresnek többet a budapesti alkalmazottak, mint 2005-ben, miközben Pest megyében csak 6,6 százalék volt a keresetnövekedés. Főleg a fizikai munkakörben foglalkoztatottak fizetése emelkedett.
2006. 11. 21. 11:27
A Volkswagen konszern a Golf autók gyártását Brüsszelből Németországba helyezi át, mivel ott előnyösebb feltételek mellett folytathatja a termelést – jelentette be a cég kedden. A jövőben ezt a modellt csak Wolfsburgban és a Zwickau melletti Moselben fogják gyártani.
2006. 11. 21. 11:25
Lezárult november 20-án a Raiffeisenbank Ukraine részvény-adásvételi ügylete, a vevő OTP Bank a zárás napján átutalta a teljes 650 millió eurós vételárat az eladók részére – közölte az OTP.
2006. 11. 21. 09:41
A Zalakerámia Zrt. átmenetileg elhalasztotta a Romhányban és Tófejen tervezett, több mint egymilliárd forint értékű technológiai fejlesztést – tájékoztatott a társaság vezérigazgatója.
2006. 11. 21. 09:35
Az alacsony ár már nem elég az előretöréshez a kötelező felelősségbiztosítási piacon. A MÁV-nál és a Közlekedési Biztosító Egyesületnél (Köbe) kötött új szerződések aránya ugyanis kisebb annál, mint amit áraik indokolnának – írja a Népszabadság.
2006. 11. 21. 08:51
A német államügyészség szerint a most kirobbant vesztegetési ügy szálai nem érnek el Magyarországra, de a magyar leányvállalatnak is van miért magyarázkodnia. Egyik ügyfelük szerint a társaság vezetői a SATeLIT tévé működéséhez úgy adtak pénzt, hogy abból százmilliókat vissza kellett fizetnie a zsebükbe – írja a Népszabadság.
2006. 11. 21. 08:18
Az Országgyűlés hétfőn nagy többséggel elfogadta azt a törvénymódosítást, amely megtiltja a dohányreklámokat azokon eseményeken, amelyeket nemcsak Magyarországon, hanem az unió más tagállamaiban is megrendeznek.
2006. 11. 21. 07:37
Az üzletekben megjelenő akciókkal kapcsolatos negatív élmények azon túl, hogy a vásárlókat bosszantják, sokszor jóval többek, mint egyszerű trükkök: nemcsak forgalomnövelő hatásuk van, hanem a tisztességes versenyre is kihatnak. Az áruházláncok nemcsak az árversenyben, de az alkalmazott vevőcsalogató módszerekben is alkalmazkodnak egymáshoz. Igaz ugyan, hogy a bírságok listáját a Tesco és az Auchan vezeti, de ebből még nem következik, hogy ezek a
2006. 11. 21. 07:00
A változatlanul nyolc százalékon hagyott jegybanki alapkamat bejelentése után gyengült ugyan a forint a bankközi devizapiacon, de viszonylag gyorsan egészen a péntek délutáni helyzetére billent vissza hétfőn délután a bankközi devizapiacon.
2006. 11. 20. 16:21
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa november 20-i ülésén változatlanul hagyta a jegybanki kamatkondíciókat, maradt a 8 százalékos mérték.
2006. 11. 20. 14:11
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) ZRt. november 21-én megkezdi a még állami tulajdonban lévő, a Mol alaptőkéjének 1,73 százalékát kitevő törzsrészvények nyilvános értékesítését. A részvényigénylési időszak december 1-jéig tart – közölte az ÁPV Zrt. és a Mol közös közleményében.
2006. 11. 20. 13:58
Az Európai Unió számára rendkívül fontosak a vállalkozások 97 százalékát kitevő, és a GDP 65 százalékát megtermelő kis- és középvállalkozások (kkv), ezért 2007–2013 között mintegy 431 milliárd euróval támogatják azok versenyképességét – mondta Francoise Le Bail, az Európai Bizottság Vállalkozói és Ipari Főigazgatóság helyettes vezetője, hétfőn Budapesten.
2006. 11. 20. 13:33
Élesedik a verseny a felsőoktatásban: az idei jelentkezéseknél a hallgatók döntik el az államilag finanszírozott helyeket. Az egyetemeknek is fel kell készülniük arra, hogy reklámozzák magukat – igaz, ez könnyen visszaüthet.
2006. 11. 20. 12:16
Olvasói sztorik