FN

A LAL investiciju valdymas, a Malévért folyó versenyben talpon maradt litván befektetői csoport nem kíván nyilatkozatokkal nyomást gyakorolni a tárgyaló partnerére, arra koncentrál, hogy ha a tender győztese lesz, a lehető leggyorsabban minimalizálja a Malév veszteségeit – közölte az MTI kérdésére Keresztes Dávid, a LAL investiciju valdymas képviselője csütörtökön.
2007. 01. 18. 12:27
Körülbelül március végéig még meredeken emelkedik az infláció, ám ez idő alatt már nem emeli a jelenleg 8 százalékos jegybanki alapkamatot a Monetáris Tanács – vélik a Reuters által megkérdezett elemzők, akik szerint a maastrichti inflációs célt három éven belül teljesíthetjük. Eurónk viszont továbbra is legkorábban 2014-ben lehet.
2007. 01. 18. 12:22
Újabb illegális élelmiszer-előállító üzemeket lepleztek le az élelmiszer-biztonsági ellenőrök a Pest megyei Váchartyánban, valamint Budapest XIX. kerületében – tájékoztatta Hajós Ádám, a fővárosi és Pest megyei főállatorvos csütörtökön az akciót követően az MTI-t.
2007. 01. 18. 12:14
A teljesítmény akkor lesz igazán jól mérhető a közigazgatásban, ha világosan elkülönülnek a célok mind intézményi, mind ágazati szinten. Az IFUA Horváth&Partners tanácsadójának cikke.
2007. 01. 18. 12:00
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és a főváros is tud forrásokat felszabadítani annak érdekében, hogy ne emeljék meg az átlagosat jelentősen meghaladó mértékben a HÉV-járatok agglomerációs településeket érintő jegyárait.
2007. 01. 18. 11:22
A legfrissebb összesítések szerint Magyarországon legalább 1,072 millió lakossági és 168 ezer vállalati internetbanki előfizetés van érvényben. A legnagyobb bővülést az online átutalásoknál várják a bankok.
2007. 01. 18. 11:20
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 120,03 pontos emelkedéssel, 24 175,83 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékhez képest ez 0,50 százalékos erősödés. Az Erste Bank Befektetési Zrt. elemzője további gyengülésre számít csütörtökön.
2007. 01. 18. 09:23
Nagy érdeklődéssel olvastam Kenneth Rogoff álláspontját Latin-Amerika leszakadásáról (Washington felelőssége - Figyelő, 2007/1. szám).
2007. 01. 18. 08:00
a kancelláriának. Ha javíthatatlanul optimista reformszemüvegen keresztül szemléljük a dolgokat, összességében még mindig eggyel kevesebb, mint a tavalyi kormányváltás előtt volt.
2007. 01. 18. 08:00
A tavaly jól teljesítő részvényalapok 2007-ben is nyerők lehetnek, és a kötvényalapok is magukra találhatnak az idén. Az ingatlanalapok népszerűsége ellenben csökkenhet.
2007. 01. 18. 08:00
Kiemelkedő példány­számot egyelőre csak a televízióból ismert személyiségek receptjei hoznak a hazai szakács­könyvpiacon, amely még korántsem tűnik telítettnek.
2007. 01. 18. 08:00
Olvasói sztorik