FN

Évek óta először van arra esély, hogy a versenyszféra betartja a bérajánlásokat. Erre az évre 5,5-8,0 százalékos bruttó béremelést javasol a vállalkozásoknak az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT). Ez azonban várhatóan tág teret hagy még a helyi szintű vitáknak.
2007. 02. 08. 08:00
FORGALOM. Egy társaság tőzsdei megítélésében rendkívül lényeges szempont a méret, amely meghatározza, hogy mekkora fontosságot tulajdonítanak neki a befektetők. A nagy társaságok papírjait a szélesebb befektetői kör és a nagyobb piaci érték okán sokkal könnyebb eladni és megvenni. Egy nagyobb vételi, vagy eladási megbízás a magas likviditású papírok esetében teljesülhet úgy, hogy nem mozdítja el [...]
2007. 02. 08. 08:00
Miközben folyamatosan távoznak cégek a Budapesti Értéktőzsde virtuális parkettjéről, 2007-ben sem reménykedhetünk számottevő új kínálatban.
2007. 02. 08. 08:00
Háromféle folyadék: a víz, a pezsgő és a bor alakította a legutóbb az Év bortermelőjévé választott Garamvári Vencel életét.
2007. 02. 08. 08:00
Létszámleépítés, üzemegységek bezárása, a termékpaletta átalakítása révén szinte reménytelen helyzetből vált szolidan nyereségessé a Rába. A súlyos hitelterhek csökkentéséhez az értékes ingatlanokat hívják segítségül.
2007. 02. 08. 08:00
Több mint háromszáz muzulmán hívő halt meg tavaly januárban a híres mekkai zarándoklat, a haddzs alkalmával; a résztvevők agyontaposták egymást a vándorút végét jelentő szent helyre vezető hídon.
2007. 02. 08. 08:00
A pénzügyi felügyelet és a versenyhatóság szerint is problémás a bankok hitelkártya-gyakorlata; az ügyfelek tudatlansága mindenesetre jól jövedelmez.
2007. 02. 08. 08:00
Jó eséllyel találhatnak a zoológusok a trópusokon új fajokat, ám azok legtöbbje általában ízeltlábú - eddig ismeretlen emlőst mostanában csak ritkán fedeznek fel.
2007. 02. 08. 08:00
A tanítás és a tanulás forradalmát jósolta Bill Gates, a Microsoft alapító elnöke a skóciai Edinburghban, amikor innovatív oktatási programot jelentett be 12 ország számára.
2007. 02. 08. 08:00
Januártól tovább bővült az adóhatóság feladatköre, egyebek mellett az illetékek beszedésével. Jogos a félelem, képes-e mindezzel megbirkózni a mamutszervezet.
2007. 02. 08. 08:00
Jól tudják immár a kutatók, hogy a milliméter néhány százezred, vagy egymilliomod részének megfelelő méretű testek világában a legtöbb anyag eltérően viselkedik a megszokottól.
2007. 02. 08. 08:00
Ebben az évben először február 2-án ült össze a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja. Lett volna mit megbeszélni, hiszen január 15-én Áder Jánost és Schmidt Máriát Fidesz- és magyarellenes kapitalizmuspártolással vádolta meg a „polgárok” egyetlen napilapja.
2007. 02. 08. 08:00
Fokozzák a büdzsé ellenőrzését, a 2008 utáni kockázatok pedig úgy csökkennek majd, ahogy közeledünk ehhez az időszakhoz. Felmerülhet az adóterhek csökkenése is – nyilatkozta Veres János a Napi Gazdaságnak.
2007. 02. 08. 07:57
A Volánbusznál a nemzetközi után a szintén nyereséges belföldi távolsági járatok üzemeltetését külső cégekre bíznák, a vagyonból pedig fokozatosan kikerülnek a járműjavító bázisok – írja a Magyar Nemzet. Munkavállalói vélemény szerint 2008-ra leginkább a neve marad meg a Volánbusznak.
2007. 02. 08. 07:32
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 204,17 pontos csökkenéssel 23.944,58 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,85 százalékos gyengülés.
2007. 02. 07. 18:00
A befektetési alapok vagyona januárban 0,9 százalékkal nőtt, így a hónap végén elérte a 2564 milliárd forintot - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) szerdán. A kötvényalapok vagyona közel egy évnyi folyamatos visszaesés után januárban ismét bővült, míg az ingatlanalapokból pénzt vontak ki a befektetők.
2007. 02. 07. 17:16
Budapest kapta szerdán az idei mobilitási hét második díját Sztavrosz Dimasz környezetvédelmi EU-biztostól - jelentette be az Európai Bizottság Brüsszelben. A fődíjat a spanyolországi León, a harmadikat Bologna kapta.
2007. 02. 07. 16:41
Olvasói sztorik