FN

Az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerügyi hivatala (FDA) figyelmeztette a fogyasztókat, hogy kerüljék a Kínában gyártott fogkrémek használatát, mert a fagyállókban alkalmazott mérgező vegyi anyagot tartalmazhatnak. Peking visszautasította a vádat.
2007. 06. 04. 11:06
Az egyéni cég jegyzett tőkéjének és a kft. mindenkori tőkeminimumának megfelelő összegig terjed majd az egyéni vállalkozó helytállási kötelezettsége vállalata tartozásaiért, amennyiben úgy dönt, hogy azt korlátozott mögöttes felelősséggel működteti – derült ki a Világgazdasághoz eljutott koncepciótervezetből, amely hamarosan a kormány elé kerül.
2007. 06. 04. 08:03
Az egyre népszerűbb műgyűjtés nemcsak passzió, a cégek számára pedig több mint reklám, hanem racionális befektetési mód. A „klasszikusok” mellett egyre népszerűbbek a kortárs darabok is; az elmúlt években ezeken lehetett a legmagasabb profitot realizálni. Emellett a magyar műtárgypiac nagysága idén elérheti a 15 milliárd forintot.
2007. 06. 04. 07:55
A szakszervezetek körében a kormány által a parlament elé beterjesztett újabb, a Munka törvénykönyve módosításáról szóló javaslat miatt rövid időn belül országos demonstrációt szervezhetnek a munkavállalók – tudta meg a Népszava.
2007. 06. 04. 07:37
Rohamosan növekszik a fizetésképtelen társaságok száma, de a felszámolók a cégek több mint 90 százalékában már se vagyont, se iratokat, se cégvezetőt nem találnak. Olyan is előfordul, hogy egy jól működő társaság önhibáján kívül kerül felszámolásba, és éppen a felszámoló magatartása miatt lehetetlenül el végleg.
2007. 06. 03. 15:00
A kormány egy éves munkáját, intézkedéseit ellentmondásosnak tartják a munkaadói szervezetek és a kamarák. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a kormány a megszorító intézkedéseivel sikeresen elkerülte a pénzpiaci összeomlás közvetlen veszélyét, de kedvezőtlen, hogy ez alapvetően adóemelések révén sikerült.
2007. 06. 02. 09:33
Bírálta a német kormány George Bush amerikai elnök környezetvédelmi terveit: sem Európa, sem az ENSZ nem hagyhat jóvá olyan klímavédelmi programot, amely nem tartalmaz kötelező jellegű programot.
2007. 06. 01. 18:55
Románia elutasította a Dél-Olaszországban komoly ökológiai válságot okozó importszemetet, mivel saját hulladékának tárolása is gondot okoz - jelentette a román elektronikus média.
2007. 06. 01. 16:01
Nyolcvanéves korában elhunyt Sarlós Zsuzsa a Világgazdaság alapító tagja, aki 1985-ig vezette a lap árupiaci rovatát.
2007. 06. 01. 15:59
Megállhat a tejtermelés évek óta tartó csökkenése Magyarországon az év első hónapjainak adatai alapján – mondta az MTI-nek Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke pénteken a Tej Világnap alkalmából.
2007. 06. 01. 13:04
Péntektől szabadon vállalhatnak munkát Svájcban az Európai Unió 15 régi tagországának, az EFTA-államoknak, valamint Ciprusnak és Máltának a polgárai, miután feloldották az eddigi kvótákat. A 2004-ben az EU-hoz csatlakozott nyolc kelet-európai tagállam munkavállalói számára a kvóták 2011-ig megmaradnak.
2007. 06. 01. 12:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 54 pontos erősödéssel, 26 760 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékhez képest ez 0,2 százalékos emelkedés.
2007. 06. 01. 09:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 724 pontos erősödéssel 26 706 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 2,8 százalékos erősödés.
2007. 05. 31. 17:15
Erősödött a forint a bankközi devizapiacon csütörtökön, az eurót fél négy tájban 249,75/85 forinton jegyezték, szemben a szerdai 251,30/40 forintos árfolyammal.
2007. 05. 31. 16:48
Olvasói sztorik