FN

A forint szerdán fél négy körül csak 10 fillérrel tért el a keddi árfolyamától azeuróval szemben a bankközi devizapiacon. Az eurót 248,50/60 forinton jegyezték a kedd délutáni 248,40/50 forint után.
2007. 05. 16. 16:33
Nyáron évtizedek óta sokkal rosszabbul teljesítenek a világ vezető tőzsdéi, mint hidegebb időben. A Figyelő írása szerint Budapesten is pont ez a helyzet.
2007. 05. 16. 15:42
A legveszélyeztetebb fajok tízes listájával készült a WWF a vadon élő állat- és növényfajok kereskedelméről szóló konferenciára. Az emberszabású majmokat például hobbiállatnak fogják be, húsukat pedig megeszik.
2007. 05. 16. 12:55
A Balatonnál és Kelet-Magyarországon jól, a fővárosban a tavalyinál gyengébben ment a hoteleknek – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból. A szállókban töltött éjszakák száma az év első négy hónapjában 4 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
2007. 05. 16. 12:16
Több száz tanút hallgat meg a Békés megyei rendőrség az elkövetkezendő hetekben, mert az OTP Bank Rt. lakás-takarékpénztári szerződéseinél felmerült a gyanú, hogy az alkalmazottak jogosulatlanul vettek fel jutalékot – közölte a rendőrség.
2007. 05. 16. 11:51
A kisvállalkozásoknak Magyarországon is lehetőségük van üzleti angyal típusú finanszírozást kapni, amelyet az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ elő kíván segíteni – mondta az MTI-nek Makra Zsolt, a központ üzletfejlesztési menedzsere kedden.
2007. 05. 16. 11:00
Ötezer milliárd forint értékben kellene megújuló energiaforrásokat létesíteni Magyarországon ahhoz, hogy az EU céljaival összhangban 2020-ig 20 százalékra nőjön a zöldenergia aránya a teljes energiafelhasználáson belül.
2007. 05. 16. 10:50
Az új innovatív termékeknek és az ingyenes lapoknak köszönhetően az elmúlt két év minden idők egyik legjobb eredményét produkálta a napilapok világpiacán. Itthon viszont tovább esnek a példányszámok.
2007. 05. 16. 09:10
Az elektronikus ügyintézés sokkal olcsóbb, mint a papír alapú, ennek ellenére Magyarországon nagyon lassan indul be a hivatali sorban állást kiváltó megoldás, amely szinte csak a vállalkozások számára nyújt előnyöket - írja a Marketing&Média.
2007. 05. 16. 09:04
Továbbra is az egyik legnépszerűbb szaknak számít a marketing a felsőoktatásban, de valamelyest visszaesett a jelentkezők száma. Átlagban négyszeres, néhol azonban tízszeres túljelentkezés volt marketingszakra - írja legújabb számában a Marketing&Média.
2007. 05. 16. 08:33
Egy hónap múlva záródhat le az Il Ferro ellen pénzügyi csalás gyanújával indult rendőrségi vizsgálat, ennek eredménye dönti el a nyomozás további lépéseit. A többi hazai hatóság mossa kezeit: rájuk nem tartozik az ügy – írja a Magyar Hírlap.
2007. 05. 16. 07:49
Hat milliméteres műanyag zsinórt feszítettek ki a motorosok fejmagasságában egy bakonyi ösvényen: a FigyelőNetnek nyilatkozó Bálint az életét köszönheti annak, hogy éppen akkor állt a gépen; az esetet videón rögzítette. A motorososok és quadosok kijelölt utakat kérnek, a túrázók nyugalmat. Valakinek meg kell halnia a megoldásért?
2007. 05. 16. 07:00
Gyenge, de a várakozásoknak megfelelő első negyedéves nyereségadatokat közölt a tőzsdei cégek döntő többsége, ennek ellenére a befektetőknek nincs okuk a rosszkedvre: a lapunk által megkérdezett elemzők szerint feltétlenül érdemes magyar részvényeket vásárolni, bár vélhetően nem azonnal.
2007. 05. 16. 07:00
Egyelőre korainak tartja budapesti üzlet nyitását a világ egyik legnagyobb luxusóragyártója, de a közeljövőben terveik között szerepel a piacra lépés – jelezte a Marketing&Mediának adott interjújában Fabian Herdieckerhoff, az IWC Schaffhausen globális marketingigazgatója.
2007. 05. 16. 00:00
Az április közterületi médiateljesítményének két legszembetűnőbb tulajdonsága a sok, s a kevés egyszerre. Annak ellenére, hogy a piacon jelenlévők látszólag ismét igyekeznek nagy teret biztosítani márkáiknak, vagyis viszonylag nagy felületszámmal kerültek ki kampányok a plakátokra, a felülettípusok használatát illetően ismét elég sivár képet láthatunk: nagyon kevés volt a nem csupán egy médiatípuson kivitelezett közterületi reklámkampány, [...]
2007. 05. 16. 00:00
Az elektronikus ügyintézés sokkal olcsóbb, mint a papír alapú, ennek ellenére Magyarországon nagyon lassan indul be a hivatali sorban állást kiváltó megoldás, amely szinte csak a vállalkozások számára nyújt előnyöket.
2007. 05. 16. 00:00
Már egy ideje gondolkodtunk a külföldi terjeszkedésen, mert a magyar piac kezd telítetté válni – indokolja marokkói leányvállalatuk megalapítását Orosz Pál, a Human Telex reklámügynökség ügyvezetője.
2007. 05. 16. 00:00
A vártnál sokkal gyorsabban terjed az internetes televíziózás. A Motorola május elején publikált felmérése szerint a világhálón szörfölő nyugat-európaiak 45 százaléka már rendszeresen neten nézi a tévéműsorokat.
2007. 05. 16. 00:00
Az írott média szerepére kívánja felhívni a figyelmet a Magyar Lapkiadók Egyesülete május végi sajtófesztiválján. Az eseményre 5-10 ezer érdeklődőt várnak.
2007. 05. 16. 00:00
Bár hosszúra nyúlt az előkészítés, a szakma szerint mégis távol van a tökéletestől a digitális átállásról szóló törvény kormány által is elfogadott tervezete. Van, aki monopólium kialakulásától tart, más a médiatörvény hiányosságainak orvoslását is elvárná.
2007. 05. 16. 00:00
Olvasói sztorik