Üzleti tippek

Régiós hálózat épülhet az üzleti angyalokból

A kisvállalkozásoknak Magyarországon is lehetőségük van üzleti angyal típusú finanszírozást kapni, amelyet az Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ elő kíván segíteni – mondta az MTI-nek Makra Zsolt, a központ üzletfejlesztési menedzsere kedden.

Magyarországon az Innostart tanácsadást és parnterközvetítő adatbázist működtet elsősorban innovatív kisvállalkozásoknak. Jelenleg 50 üzleti angyal nevét tartalmazza az Innostart adatbázisa. Az idén az első negyedévben 70 projekt érkezett be, ebből 10 befektetői visszajelzést kapott, 2-3 projekt esetében pedig már az átvilágítás fázisában vannak. Információjuk szerint Magyarországon a tágan értelmezett üzleti angyalok száma a felnőtt lakosság 1,5-2 százaléka lehet. A jellemző befektetési összeg általában 50 millió forint alatt van.

Az Innostart a befektetni kívánó magánszemély, azaz az üzleti angyal és a kiforrott üzleti tervvel rendelkező projektgazda egymásra találását segítő különböző szolgáltatást működtet. Üzleti angyalnak hívják az olyan magánszemélyeket, akik magánvagyonuk egy részét pénzügyi befektetésként induló, vagy növekedés előtt álló vállalkozásokba fektetik. A fejlett tőkepiacokkal rendelkező országokban az üzleti angyalok az innováció és a kisvállalkozások fejlődésének jelentős előmozdítói.

Az üzletfejlesztési menedzser emlékeztetett arra, hogy az idén az Innostart és a Regionális Fejlesztési Holding megalakította az Első Magyar Üzleti Angyal Hálózatot. Terveik között szerepel, hogy a régiókban is igyekeznek elterjeszteni az üzleti angyal hálózatot és hamarosan online módon is lehetővé teszik a partnerkeresést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik