Jóváhagyta a Mol-csoport igazgatósága a Dunai finomító fejlesztési programját, amelynek eredményeként évi 1,3 millió tonna gázolaj többlettermelés válik lehetővé – áll a társaság csütörtöki közleményében.
Csütörtökön több feltörekvő piaci valutával együtt gyengült a forint a bankközi devizapiacon; az eurót fél négy körül 249,50/60 forinton jegyezték, míg szerdán 247,75/85 forinton állt a kurzus.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 65,90 pontos csökkenéssel, 25 945,98 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,25 százalékos gyengülés.
Földünk legnagyobb olaj- és gázipari cége, az ExxonMobil is érdeklődik a makói gázmező iránt, ami 1500 milliárd köbméteres mennyiségével nagyobb, mint a földgázexportáló Hollandia ismert készlete. Az alföldi gáz kitermelése technikailag bonyolultabb, de 3-4 éven belül megoldható.
Megkezdte működését az OTP Bank szerbiai leányvállalatainak összeolvadásával létrejött OTP banka Srbija a.d. Novi Sad - jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón Újvidéken.
A nyár közeledtével sokan kezdenek osztani-szorozni, mikor menjenek el szabadságra. Nemcsak a munkáltatónak kell odafigyelnie, hogy betartsa a szabadság kiadására vonatkozó szabályokat, a munkavállalónak is időben kell bejelentenie terveit – legalábbis ezt mondja a Munka Törvénykönyve.
A kanadai Falcon Oil & Gas Ltd. bejelentette, hogy kitermelhető olaj- és gázmezőre bukkant a Magyarcsanád-1 számú kutatókútnál, Endrőd térségében. Az első próba napi 337 hordó könnyűolajat és napi 21 ezer köbméter földgázt adott.
Az OTP Bank idei éves közgyűlése a részvények névértékére vetítve 144 százalékos osztalékról döntött, amit a bank a saját részvényekre eső osztalék mértékével megnövelt, így az egy törzsrészvényre eső osztalék kevéssel meghaladja a 145 forintot – közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján .
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,44 pontos csökkenéssel, 26 006,44 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékhez képest ez 0,02 százalékos gyengülés.
A Fehér Ház bejelentése szerint rövid időn belül kijelöli a Világbank új elnökét, miután a nemzetközi pénzügyi intézet eddigi vezetője, Paul Wolfowitz lemondásra kényszerült, mert pozícióját felhasználva járt közben élettársának előmenetele és fizetésemelése ügyében a banknál.
Azoknak a rendőröknek, akik téglaként épülnek be egy bűnözői csoportba, törvénytelenségek elkövetése is megengedett - magyarázza a Közép-európai Egyetem (CEU) rendészeti szakértő tanára a rendőrség morális válságának okait.
A Ki marad a végén? című cikkel (Figyelő, 2006/19. szám) kapcsolatban szeretném pontosítani, hogy a Hungarotel nem egyenlő a HTCC-vel. A társaság honlapjának tanúsága szerint a HTCC a Hungarotel és a Pantel főrészvényese, részvényeit az amerikai tőzsdén jegyzik. Valójában tehát Pantel-Hungarotel-Invitel, esetleg Pantel-Invitel fúzióról van szó.
Nehéz bármit is kezdeni azzal a kijelentéssel, hogy „gyűlölöm az elektronikus zenét”. Az elektromos gitárok áram nélkül nem szólalnak meg, még a popsztárok karmája is árammal működik.
Több mint a harminc évvel a világ egyik leghasznosabb és legsokoldalúbb technológiájának a feltalálása után bolygónk 6 milliárd lakosa közül még mindig csak 1 milliárdnyian élhetnek a személyi számítógép kínálta lehetőségekkel.
Jóllehet, napjainkra a merev szárnyú repülőgépek terjedtek el, elméletileg lehet csapkodószárnyas repülőt, más néven ornitoptert is építeni. Sőt, nemrég már sikeresen teszteltek is egy ilyen egyszemélyes gépmadarat amerikai kutatók.