Gazdaság

Közbizalmatlanság

A rendőri vezetők leváltása, lemondása alkalmat kínál a miniszterelnöknek a kormányzati munka rendbetételére. Kérdés, hogy él-e a lehetőséggel.

Országjáró körútja során a hétvégén Szabolcsba látogatott Gyurcsány Ferenc kormányfő. Onnan visszaérkezve – a kívülállók számára váratlanul, kissé hirtelen ötlettől vezéreltetve – jelentette be, hogy „ez így nem folytatódhat tovább, menniük kell a rendőrkapitányoknak”. Értesüléseink szerint a döntés hátteréről és okairól Gyurcsány Ferenc maga tájékoztatta az MSZP-frakció tagjait hétfőn. Többen értetlenségüknek adtak hangot, hogy valóban szükség volt-e a rendőrség „lefejezésére”, mások szerint meg kellett volna várni az erőszakos közösüléssel vádolt öt rendőr ellen indult nyomozás végét. Voltak, akik elhamarkodottnak tartották a kirúgásokat, s voltak, akik személyesen is védelmükbe vették Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt, mondván, „annyi járt volna neki, hogy maga mondjon le, s méltósággal távozzon”.

Közbizalmatlanság 1


Közbizalmatlanság 2

Közbizalmatlanság 3

Bene, Gergényi, Petrétei -a rendõrség teljes vezérkarát menesztette Gyurcsány Ferenc. Fotók: MTI és Szigeti Tamás

Közbizalmatlanság 4

A miniszterelnök lapzártánk idején még egyeztetett az új igazságügyi miniszter és a kinevezendő rendőri vezetők személyéről. S bár kijelentette, nem áll szándékában változtatni a kormányzati struktúrán, elvben még az is megtörténhet, hogy a koalíciós tárgyalások végeredményeképpen június 1-jétől mégiscsak önálló rendészeti minisztérium alakul. Kormánypárti képviselők azonban ennek valószínűségét igen csekélynek tartják, már csak azért is, mert a 2006-os választások előtt a mai koalíciós pártok egyik fő szlogenje az olcsó és takarékos állam volt, s a választások megnyerését követően erre hivatkozva csökkentették a tárcák számát 14-ről 11-re. Másfelől kormányzati szakértők egybehangzóan úgy nyilatkoznak: az igazságügyi miniszter és a rendőri vezetők távozása jó apropó lenne Gyurcsány számára, hogy rendet tegyen a kormányzati munka terén, akár saját presztízsvesztesége árán is (erről bővebben lásd írásunkat a 16-18. oldalon).

Mindenesetre Horn Gábor, a koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár a Figyelőnek megerősítette: az SZDSZ a kormányalakítás óta nem tartja szerencsésnek, hogy a rendvédelem a Belügyminisztériumtól az igazságügyi tárcához került, azonban tudomásul veszik, hogy a miniszterjelölés a nagyobbik kormánypárt kompetenciája. „Nem tekintjük koalíciós szakítópróbának, ha nem változik a kormányzati szerkezet”- jelezte Horn, hogy e kérdésben a liberálisok nem mennek el a falig. Ugyanakkor olyan vezetőt látnának szívesen a miniszteri bársonyszékben, aki – ha továbbra is egyben marad a két terület – határozott, egyértelmű fellépésre képes kiélezett helyzetekben is. A szabad demokraták szerint pontos tervre van szükség a rendőrség megújításához. Lényeges, hogy a parlament mielőbb elfogadja az új rendőrségi törvényt, amely civil felügyelet alá helyezné a testületet.

A polgári demokráciákban a civil kontroll ismert és elfogadott intézmény. Lényegében arról van szó, hogy egy, a rendőrségtől független civil panaszbizottság – állampolgári bejelentésre, automatikusan – kivizsgál minden panaszt. E tekintetben az SZDSZ a Fidesszel ért egyet, miszerint a grémium tagjait az államfő nevezze ki. Ez garantálja ugyanis a függetlenségét a mindenkori kormányzati hatalomtól.

ZSANETT-GATE. Közben a „Zsanett-gate” tovább gyűrűzik. Egyelőre nem tudni, hogy miként alakul annak a 21 éves nőnek és az őt állítólag megerőszakoló öt rendőrnek az ügye, akik miatt „megrengett a kormány”. Mindenesetre, a menesztéseket követően száznyolcvan fokos fordulatot vett a megdöbbentő eset kommentálása. Egyelőre nehezen lehet megítélni, hogy védik-e a mundér becsületét, s emiatt kérdőjelezik meg magas rangú vezetők és jogi képviselők a rendőröket erőszakos közösüléssel vádoló E. Zsanett vallomását, vagy arról van-e szó, hogy a fiatal nő által előadott történet valóságtartalma több ponton támadható. A cáfolatok sora Szabadfi Árpád tábornoknak, az országos rendőrfőkapitány helyettesének hétfői televíziós nyilatkozatával kezdődött, aki kijelentette: „Akár az is kiderülhet, hogy nem úgy történt az eset, ahogy a sértett elmondta”. A gyanúsítottak jogi képviselői is kétségbe vonták a vádak helytállóságát. Mint egyikük fogalmazott, rejtély, hogy hol történt az erőszaktétel, ha egyáltalán történt, az eljárás alá vont rendőrök pedig igazuk alátámasztására hazugságvizsgálati eljárást kértek maguk ellen. Hétfői napirend előtti felszólalásában a kormányfő is célzott arra, nem biztos, hogy a tények alátámasztják a vádat.

Mindenesetre az utóbbi hetek történései során ez volt az utolsó csepp a pohárban, ami miatt Bene László országos, Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitánynak, valamint Dobozi Józsefnek, a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat vezetőjének távoznia kellett a posztjáról, és a kormányfő ezúttal elfogadta Petrétei József igazságügyi miniszter lemondását is (tavaly ősszel erre még nemet mondott). Gyurcsány Ferenc a rendőri vezetők lecserélését azzal indokolta, hogy jóllehet, a személyi kérdések önmagukban nem oldják meg a megrendült közbizalmat, annak helyreállítása személyi változások nélkül nem lehetséges. A legújabb, ugyancsak rendőröket érintő eset kapcsán azonban kétséges, hogy a közbizalom helyreállítása egyhamar sikerülhet: hétfőn Szabolcsban cigarettacsempészéssel foglalkozó rendőröket tartóztattak le, akik ellen emberrablás miatt is eljárás folyik.

Aligha enyhít a kormányzati gondokon, hogy a rendőrség mellett a polgári titkosszolgálatok háza táján sincs minden rendben. A hét elején ugyanis lemondott a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója is. Galambos Lajos az NBH-t ért kritikákkal, a milliárdos áfacsalással vádolt Egymásért Egy-Másért Alapítvány vezetői és az NBH volt, illetve ma is aktív dolgozói közötti összefonódások gyanújával indokolta döntését.


Úgy emlegették, Pepe

Blogjában Gyurcsány Ferenc így ír a távozó igazságügyi és rendészeti miniszterről: „Kiváló embernek tartom Petrétei Józsefet. 25-26 éve találkozhattunk először, Pécsen. Mint oly sok ismeretség, ez is az egyetemen kezdődött. Fiatal tanár volt, én pedig végzős diák. Mindketten KISZ-eztünk. Sokat olvasó, elmélyülésre képes, de nagyon vidám embernek ismertem meg. Mindenki csak úgy emlegette: Pepe. Nagyon tudott mulatni. Pár pohár bor után ült a kör közepén, és széles gesztusokkal magyarázott, parodizált, anekdotákat mesélt.” Internetes naplójában emellett arról elmélkedik a kormányfő, hogy senki nem láthatta előre, mennyire meg fog változni a társadalmi és politikai környezet, és mekkora – szinte emberfeletti – kihívással kell szembenéznie a rendőrségnek. „Ősszel a lemondás elfogadása az egyébként nem létező politikai felelősség beismerését jelentette volna. A mostani nem a politikai felelősségről, hanem a vezetői éthoszról szól. Ebben a helyzetben a miniszter lemondásával szemben nem tudtam elvi kifogást megfogalmazni. A személyes véleményem e tekintetben független attól a mély barátságtól, amit a távozó miniszter iránt érzek.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik